50 éves a Scorpions

50 éves a Scorpions

Exkluzív interjú a zenekar szólógitárosával.

Ha Scorpions, akkor Wind of Change, Rock You Like A Hurricane, elképesztő lemezeladási számok, egzotikus koncerthelyszínek (igen, még a gízai piramisoknál is zenéltek), provokatív lemezborítók, aréna- és fesztiválkoncertek a legnagyobbak oldalán. A hannoveri zenekar idén 50 éves, és úgy tűnik, tagjai még mindig imádják együtt körülutazni a világot. Február 29-én Budapesten ünnepelnek. A vonal túlsó felén Matthias Jabs. 
 
Elképesztő, ahogy az 50 év alatt sorra jöttek ki a Scorpions lemezek, és Ti mindig meg tudtatok újulni. Albumaitok többsége újabb és újabb témára épült. Feladata egy rock zenekarnak ma reagálni a világ (politikai) történéseire? 
 
Elsősorban egy rock zenekarnak, ahogy a Scorpionsnak is, a zenével és a szórakoztatással kell foglalkoznia, mikor a színpadra felmegy. A zene imádata és az embereknek való játék szeretete az, ami miatt a Scorpions már 50 éve együtt van. Persze, a múltban voltak olyan dalaink, mint a Wind Of Change, aminek egyfajta politikai üzenete is volt, de nem politikai célzatú zenekar vagyunk. Ez csak annyi, hogy mikor ilyen problémák voltak a világban, mi azt első kézből tapasztalhattuk. Nem az újságokban olvastuk, közvetlenül érzékeltük, ahogy változnak a dolgok. A tapasztalatok a szövegekben kapnak helyet, és beépülnek a dalba. Egy zenekar a tapasztalatait legtöbbször akkor szerzi, ha úton van vagy a kapcsolataiból merít, és közben szereti a zenét. Ez csak ennyi. Ebben hiszünk, és ez a legfontosabb nekünk. 
 
Te később érkeztél a zenekarba, mikor a hetvenes évek végén Meine és Schenker feladott egy hirdetést az angol Melody Maker magazinban, hogy gitárost keresnek. Miért szerettél volna csatlakozni a Scorpionshoz és mit gondolsz, miért pont téged választottak? 
 
Abban az időben helyi zenekarokban játszottam Németországban. Én nem tudtam, hogy a Scorpions gitárost keres. Engem úgy hívtak fel. Akkor hallottam, hogy a zenekar Angliában már vagy 140 gitárost meghallgatott. Én ezután két héttel kerültem sorra. Azt gondolom, hogy azért választottak, mert emberileg jobban passzoltam a zenekarba. Ez amolyan végzetes dolog. Nem csak az számít, hogy milyen jó zenész vagy, hanem az is, hogy mondjuk egy hosszú hónapokon át tartó turnén hogyan jössz ki a többiekkel. És hát régen még nem is zajlott minden ilyen olajozottan, akkor az egész stáb egy turnébuszba volt összezárva. Gyorsan kiderül, hogy ki illik a csapatba, és ki nem. Ha a kémia stimmel a bandában, akkor hosszú életű lesz a dolog. Már jó pár embert elvesztettünk a csapatból, a csatlakozásom utáni 38 év alatt is. Basszusgitárost a korai kilencvenes években, dobost a nyolcvanas évek közepén. Neki például egó problémái voltak, azt gondolta, sokkal sikeresebb lehet egy magában. Ez általában hiba. De jöttek mások, és most jobban működik a kémia, mint bármikor. 
 
Az egész világot bejártátok, és olyan helyekre is eljutottatok, ahová egyébként nyugati rock zenekaroknak nem igazán volt addig bejárásuk. Mesélnél az 1989-es moszkvai Peace Rock Fesztiválról? 
 
1988-ban voltak már ennek felvezető koncertjei Leningrádban. Ez az ötlet egy magyar promótertől indult, Lászlónak hívták, nem tudom, él-e még. Öt koncert lett leszervezve Leningrádba és öt Moszkvába. Az áprilisi moszkvai koncerteket egyszer csak lemondták. Azt mondták - gondolom ez csak valami kifogás volt, - hogy túl közel van a májusi parádéhoz, amit minden évben Moszkvában szoktak megrendezni.. Így mind a tíz show-t Leningrádban adtuk. Mindenhonnan érkeztek az emberek a városba miattunk, a legmesszibb területekről vonattal is. Az első estét megnézték az illetékesek, és úgy ítélték meg, hogy ez a rock banda veszélytelen. Aztán visszahívtak minket egy évvel később Moszkvába a Peace Rock Fesztiválra, 1989 augusztusában. Olyan bandákkal játszottunk együtt, mint Bon Jovi, Ozzy Osbourne vagy a Mötley Crüe. A fesztivál két napig tartott a Lenin Stadionban. Mi egy hetet töltöttünk Moszkvában, és ezalatt az idő alatt megismerkedtünk magyarokkal, fiatal oroszokkal és kelet-németekkel, akik mondták nekünk, hogy valamiféle változások indultak meg. És mi is éreztük, hogy másabb a hangulat, mint egy évvel azelőtt! Ez az, amit az elején mondtam, hogy nem az újságokból tájékozódtunk, hanem ott voltunk, mikor a nagy dolgok történtek. Történelmi változás volt ez, amiből az év végére ténylegesen is kialakult valami, hiszen leomlott a berlini fal. Ez ihlette a Wind of Change-et is. Ez nyilván nekünk Európában vagy Oroszországban többet jelent, mint máshol a világon. 
 
Olyan zenekarokkal koncerteztetek együtt, mint az AC/DC, az Iron Maiden vagy a Deep Purple. El tudod képzelni, hogy a mai fiatal rock zenekarok közül valaki olyan nagyra törjön, mint Ti? 
 
Ezt nehéz megmondani. Soha nem tudhatod. Senki nem jósolta meg azt sem, hogy mi idáig jutunk. Jelenleg sok jó banda van az USA-ból és Kanadából is. De az az érzésem, hogy a „stadion rock bandák”, akiket említettél, már nem nagyon fognak koncertezni 5-10 év múlva. És akkor nagy probléma lesz, hogy valaki a nyomukba érjen. A zenei szcéna nagyon sokat változott. Nem nagyon látok olyan rock zenekart, aki képes egy stadiont megtölteni. Vannak pop zenekarok, mint a Coldplay, de a rock zenekarokat illetően vannak kétségeim. 
 
Párszor már jártatok Budapesten, olyan is előfordult, hogy az Omegával közösen játszottatok. A februári koncerten is számíthatunk hasonló meglepetésre? 
 
Ha elmondanám, akkor nem lenne meglepetés. De nem volt szó ilyenről. Már párszor léptünk így fel közösen. Most talán valami mást kellene csinálnunk. Mondjuk egy vadonatúj show-t, ami nagyobb és jobb, mint valaha. Önmagában meglepetés az 50 éves szülinapi turné! Azt gondolom, hogy a rajongók imádni fogják a dalokat, a vizuális elemeket. Biztos vagyok benne, hogy az Omega is megnéz minket, és koccintunk is majd. Hogy játszunk-e közösen, azt majd meglátjuk.