"Nem égetünk fordított keresztet a homlokunkba"
November 22-én a Barba Negrában mutatkozik be élőben itthon a zenekar.
A zenekar, melyért James Hetfield, Phil Anselmo és Dave Grohl is rajong – ez jelenleg a legnagyobb közhely, melyet a Ghost kapcsán felhozni szokás. Az már-már másodlagos információ, hogy a King Diamond-os dallamvilágot a 70-es évek rockjával ötvöző csapat – anonim tagok ide vagy oda - az utóbbi idők legsikeresebb metálalakulata. A csapat új nagylemezéről és imidzséről a Nameless Ghoul fedőnevű gitárossal beszélgettünk.
A Meliora latinul annyit tesz: valami jobb dolog. Hogy érzed, sikerült túlszárnyalnotok az Infestissumam albumot?
A Meliora egy újabb fontos állomás a Ghost életében. Úgy érzem, sikerült egy összeszedettebb, dalközpontú lemezt írnunk. Ugyanakkor a hangzásával is elégedettebb vagyok. Azt hiszem, a folyamatos fejlődés természetes törekvés egy zenekar részéről. Ha ez a fajta inspiráció nincs meg, nem is érdemes lemezeket csinálni.
A lemez producere Klas Ahlund volt, aki korábban Britney Spearsszel, Katy Perryvel és Kylie Minogue-gal dolgozott. Nem tartottatok tőle, hogy a végeredmény túl kommersz lesz?
Valóban, Klas leginkább popproducerként ismert, többnyire mainstream előadókkal dolgozik. De maximálisan képben van az underground színtérrel kapcsolatban is, sőt, a hétköznapi életben óriási metálarc. Kiválóan gitározik, Ritchie Blackmore és Yngwie Malmsteen a legnagyobb istenek számára. Szóval egyáltalán nem kellett attól félnünk, hogy a rádiós slágerlisták élén találjuk magunkat.
Tudom, hogy minden eszközzel próbáljátok megőrizni az inkognitótokat, de muszáj megkérdeznem: mit szólsz azokhoz a hírekhez, melyek szerint Papa Emeritus a hétköznapi életben a Tobias Forge nevet viseli?
Fogalmam nincs, miről beszélsz. Az énekesünk jelenleg Papa Emeritus harmadik reinkarnációja.
Erre a válaszra számítottam. Viszont a zenekar lemezről-lemezre népszerűbb lesz, mit gondolsz, meddig sikerül megőrizni az anonimitásotokat?
Nincsenek ilyen illúzióink, a hírnév és a névtelenség sajnos nem jár kéz a kézben. Előbb-utóbb mindannyian lebukunk.
Ha már a hírnévnél tartunk: ha egy hozzátok hasonlóan népszerű zenekar a Sátánt dicsőíti, azt rendszerint megtalálják a bigottan vallásos emberek, még akkor is, ha ez pusztán az imidzs része, lásd Marylin Manson példáját. A ti esetetekben volt példa ilyesmire?
Nem, konkrét fenyegetést sosem kaptunk, legfeljebb e-maileket, melyben magukat hithű sátánistának valló egyedek vagy épp frusztrált kölykök megírták, hogy szarok vagyunk. Egyetlen „extrém” kirohanást intéztek ellenünk: egy úgynevezett újságíró egy svéd lapban azt kifogásolta, hogy keménykedő pózerek vagyunk, ugyanis az ördögről szóló szövegeket nem vesszük komolyan. Nem esett le neki a szövegeinkben rejlő irónia és az sem, hogy ez a zenekar a kizárólag a szórakoztatásról szól. Köztünk senkit nem hívnak Glen Bentonnak, nem égetünk fordított keresztet a homlokunkba, és nem nyilatkozunk baromságokat arról, hogy 33 évesen öngyilkosok leszünk. A legtöbb ember szerencsére megérti, hogy a sátánista külsőség csupán a show része. Számunkra nagyon fontos, hogy a srácok jól érezzék magukat a koncertjeinken, hogy másfél óra erejéig ki tudjanak kapcsolni.
És az anonimitás nem jelent problémát, ha a rajongók dumálni akarnak veletek koncertek után?
Ha sörözni nem is feltétlenül tudunk velük a maszkokban, bármikor odajöhetnek a turnébuszunkhoz, és szívesen fogadjuk őket. Az pedig, hogy civilben nem ismernek meg a fesztiválokon, nem feltétlenül zavar. (nevet)
A Ghost már Amerikában is jól ismert név. Hol a legerősebb a rajongói bázisotok?
Rengeteg helyen nem koncerteztünk még, Budapesten is most járunk első alkalommal. De ha Dél-Amerikában járunk, a rajongók rendre megőrülnek a bulikon. De ez általános jelenség, ez a fajta zene valamiért nagyon működik arrafelé.
Mi volt az a három lemez, melynek hatására gitározni kezdtél?
Igazából ezer ilyen lemezt tudnék említeni, de legyenek ezek: Lovegun a KISS-től, a Ride The Lightning a Metallicától és a Seven Chruches a Possessedtől.
