PROMÓTER VIZIT // KONCERTSZERVEZŐK 2017

PROMÓTER VIZIT // KONCERTSZERVEZŐK 2017

Az idei év sem fog különleges nemzetközi és hazai koncertek nélkül eltelni! Előző számunkban kedvenc klubjaink avattak be 2017-es programterveikbe, most koncertszervezőket faggattunk ugyanerről.

 
„Épp csak befejeztünk húszéves fennállásunk ünneplését, és itt tornyosulnak előttünk a sikeresnek ígérkező Epica/Powerwolf-, Hammerfall- és Tarja Turunen-koncertek a Barba Negrában. Power metal ínyencség lesz a február 26-i Firewind/Brainstorm-buli az A38 hajón, és készülünk thrash-hőseink, az Anthrax március 12-i koncertjére, ahol is a teljes „Among The Living” album hallható lesz élőben, és Steve Harris Iron Maiden-főnök fiának zenekara lesz a nyitócsapat (The Raven Age). Nyárra készülünk egy Budapestet jó 10 éve elkerülő banda fellépésére, és örömmel viszünk néhány jó kis zenekart a nyári fesztiválokra, mint például a Moonspell Irreligius/Wolfheart XX. évfordulós buliját a Rockmaratonra. Őszre is megvannak a terveink, reméljük, minél hamarabb előállhatunk a nevekkel. Általánosságban: bízunk a hazai koncertpiac további erősödésében, és hogy megérjük a 25. szülinapunkat.”
 
 
„2016-ban jó néhány jelentős produkció turnézott Európában, és egy része Magyarországot is útba ejtette. Az Imagine Dragons, Hans Zimmer, a Black Sabbath teltházas sikere vagy éppen a Red Hot Chili Peppers pár óra alatt két Arénát is megtöltő jegyeladása mindenképpen örömteli hír a magyar szervezőknek, hiszen azt jelzi, hogy itthon is van erre fizetőképes kereslet, ráadásul nem is egyetlen zenei stílusban. Az idei bulik közül szintén a meghirdetése után napok alatt teltházassá vált a Depeche Mode koncertje, ami ráadásul az első zenei rendezvény lesz a Groupama Arénában májusban, illetve Bruno Mars koncertje, aki az elmúlt években a világ első számú férfisztárjává vált. A jelenlegi jegyfogyási ütemek alapján – és már-már a szokott módon – várhatóan teltházas lesz a Cirque du Soleil társulat mind a négy budapesti előadása májusban, Hans Zimmer „ráadáskoncertje” június 1-jén és Robbie Williams új showja augusztusban a Groupama Arénában. Ezen felül még tárgyalunk néhány világhírű előadó turnéja kapcsán az év második felére, reméljük, hogy minél többet sikerül végül Budapestre is elhozni majd.”
 
 
„2017-ben is nagyszabású, színes programkínálattal várja az érdeklődőket a Broadway Jegyiroda a Papp László Budapest Sportarénába. Február 27-én Lindsey Stirling, kivételes tehetségű amerikai hegedűművész show-ját láthatja a közönség, ahol saját szerzeményeket és feldolgozásokat is hallhatunk, a klasszikus daraboktól a hip-hopon át a dubstepig. Produkcióját olykor akrobatikus tánckoreográfiával egészíti ki. Egyedi előadóstílusa világszerte teltházas koncertekhez vezette. Március 11-én a magyar popzene egyik legnagyobbja, Koncz Zsuzsa tizenegyedik alkalommal lép az Aréna színpadára, míg március 18-án Cesar Millan, világszerte ismert, a kutyák viselkedésére specializálódott szakember show-ján vicces sztorikon és megható történeteken keresztül vezeti be a közönséget a kutyák lelkivilágába. Pályafutása egyik legnagyobb show-jára készül a TANKCSAPDA is: április 28-án a zenekart az Aréna küzdőterének közepére helyezett színpadon igazán közelről láthatja és hallhatja a közönség, az év legütősebb rockkoncertjén.”
 
 
„Az utóbbi években a nemzetközi trendek határozzák meg, hogy kiket hozunk el a környékre egy adott évben. Tavaly többállomásos Uriah Heep-, Doro- és U.D.O.-turnét szerveztünk Magyarországra, Szlovákiába és Ukrajnába. Nagy sikere volt a Winery Dogsnak, teltházas koncertet adtak. Idén januárban a germán metál meghatározó együttesével, a Destructionnal nyitunk a Dürer Kertben, aztán ismét lesz Fates Warning az A38-on. A Kongresszusi Központ az egyetlen hely, ahova ma Magyarországra a régi kedvencet, a Jethro Tullt el lehet hívni. Ők mindig nagy sikerrel jönnek ide, karácsony körül már elkeltek a jegyek a koncertre. Egy nappal előtte Kassára, utána pedig Kijevbe visszük a zenekart. Szerveztünk egy Jethro Tull-kiállítást is a Hírességek Csarnokába, ami még február végéig megtekinthető. Áprilisban jön a King Crimson gitárosa, Adrien Belew saját triójával, rá 3 napra az Emerson, Lake and Palmer dobosa, Carl Palmer saját bandájával, ő egyébként 11. koncertjét adja Magyarországon. A dán heavy metal Pretty Maids sem először jár nálunk. Ősszel pedig, ha minden igaz, Richie Kotzent is köszönthetjük Budapesten.”
 
 
„A tavasz legfontosabb eseménye a március 5-i Sabaton, Accept-koncert, amit végül a Hungexpóra kellett áttennünk a nagy érdeklődés miatt. Itt már nagyon régen nem volt rockzenei rendezvény. Február 7-én az Almanac bulival nyitunk, ami a Rage, Brainstorm és Pink Cream 69 zenekarokból alakult. Ugyanebben a hónapban 24-én van egy Jeff Scott Soto-koncertünk a Backstage Pubban. Április 2-án a Bloodbound, 5-én a Battle Beast érkezik. Ezekre a koncertekre egyébként kedvezményes jegykombinációkat is lehet váltani. Áprilisban a súlyosabb zenék kedvelőinek fog kedvezni az Ill Nino koncertje és a Showbarlangba szervezett Flotsam And Jetsam és Dew-Scented trash metál estéje. Talán már az is elárulható, hogy május elején nagyszabású Ossian-lemezbemutatóra készülünk a Barba Negra szabadtéri színpadán.”
 
 
„Mr Purci 2017-ben is a maga feje után megy... :) Továbbra is leginkább a klubkoncertekre koncentrálunk. De megpróbálunk néhány kemény zenekart besuvasztani a nyári fesztiválprogramokba. Tárgyalunk nagyon menő bandákkal, izlandival, svéddel, orosszal, olasszal stb. Elsősorban most a májusi Phil Rudd-bulira koncentrálunk, nem mindennap dolgozhat együtt az ember egy ekkora legendával. Ami még öröm, hogy a cégünk igazgatóságának kedvenc magyar zenekara, a Shapat Terror idén lesz 15 éves. Régóta barátság van az egriek és az igazgató úr között, a jubileumi körutat is közösen valósítjuk meg. Lesz Budapest, Eger, Veszprém, Szeged és így tovább. Tervezzük a Desszert feszt folytatását is, már van néhány ötlet, de érdemes figyelni a Purci-híreket a Facebookon, lesz egy-két meglepetésünk idén is.”
 
 
„Igyekszünk továbbra is izgalmas, előremutató és persze szerethető produkciókat hozni Budapestre. Így február 4-én a kanadai multiinstrumentalista ikertestvérduó Tegan & Sara, 8-án az eklektikus koppenhágai Trentemøller, 15-én az extrabrutális Doyle lemezbemutatója, 22-én a kelta punk rock példakép, The Mahones koncertje tűnik ígéretesnek. Márciusban első klubkoncertjét adja az Asking Alexandria, és ebben a hónapban a noise/darkwave műfajban legendássá vált Cold Cave is Budapestre látogat. Az év nagy dobása viszont kétségtelenül Marylin Manson Budapest Parkos koncertje. Érdemes figyelni felületeinket, mert januárban még sok izgalmas és menő bejelentésünk lesz, amik a Dürer Kertben, a Budapest Parkban és A38-on kerülnek megrendezésre.”
 
 
„Rengeteg izgalmas produkcióval várják a szórakozni vágyókat egész évben! Február 5-én másodjára kerül megrendezésre a budapesti Kongresszusi Központban a nagyszabású Gregorian Show. A rendkívül látványos produkció ötvözi a klasszikus gregorián éneket a keményebb, rockos dallamokkal. Február 12-én ugyanezen a helyszínen, a Zenevonat Szuperkoncert keretében az ikonikus LGT két tagjával, Karácsony James-szel és Solti Jánossal találkozhat a közönség az Abrakazabra koncertjén. A produkció a tavalyi évben az egész országot bejárta, valamint a határ túloldalán is hatalmas sikernek örvendett. A színpadon az LGT legnagyobb dalai szólalnak majd meg, Heincz Gábor 'Biga', Veres Mónika és Éliás Gyula, művésznevén Éliás Jr. közreműködésével. Az Arénában sem lesz hiány szuper programokból: március 27-én a Scott Bradlee's Postmodern Jukebox jazz formáció ad koncertet, akik napjaink legnépszerűbb slágereivel operálnak.”
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.17.