Break on through to the other side

„ /…/ normál éber tudatállapotunk, vagy ahogyan nevezni szoktuk, racionális tudatosságunk csupán az egyik sajátos változata a tudatállapotoknak, amely mellett, tőle csupán a legvékonyabb fátyollal elválasztva, ott lappanganak a tudatosság tőle teljesen eltérő lehetséges formái. /…/ A világegyetem egyetlen leírása sem lehet addig teljes, amíg ezeket az egyéb tudatosságformákat figyelmen kívül hagyja.”

 

(William James)

 

 

A Doors ezzel a felvételével (Break on through to the other side, 1967) robbant be a rock történetébe. Nem először, de ezzel igazán. Szerelmes dalként hallgattuk, de más jelentése is volt. A hatvanas évek második felében, Kaliforniában és New Yorkban megjelenő ellenkultúra megnyilvánulásai mind egy irányba mutattak: fedezzük fel, teremtsük meg a Másik Oldalt, egy olyan új világot, ami tagadása a jelenlegi, a személyiséget és az autentikus emberi közösséget (amelyben a személyiség megtalálhatja igazi önmagát) elnyomó kultúrának. Ezt hirdette a filozófus Herbert Marcuse, a pszichedelikus próféta Timothy Leary, aki megfogalmazta a hippi mozgalom jelszavát („Turn on, Tune in and Drop out!”) és mindenek előtt ezt üzente a korabeli rockzene legjava. A hatvanas évek Angliájából kiinduló zenei forradalom sok millió fiatalból álló táborának (ön)tudatosságot kereső része ebben az (ellen)kultúrában találta meg annak az eksztatikus ÉRZÉSNEK az ESZMEI ALAPJÁT, amelyet itthon a mozi híradókban láthatott, a Beatles koncertekről elrettentő célzattal bemutatott képsorokban, a koncertlátogatók arcán. Ennek az áradatnak része a Doors. Jellemző, hogy az együttes Aldous Huxley-nek, a hatvanas-hetvenes években a hippik által újra felfedezett, pszichedelikus alapművének címét választotta nevéül: Az észlelés kapui (The Doors of Perception, azaz: The Doors). Jim Morrison színpadi őrjöngése nem a rockra általában jellemző eksztázis megnyilvánulása, hanem annak egy különös esete. A bálványozott rocksztár sámánnak tartotta magát. Semmi kétség, színpadi eksztázisainak táncjeleneteiben nem egyszer sámán táncot láthatunk, amellyel az őrző, erő- állat szellemét hívja, annak mozdulatait utánozva, akár az állat álarcot viselő alakok az őskori barlangrajzokon. 

 

A vallástörténész, író és filozófus Mircea Eliade (1907-1986) 1951-ben franciául megjelent könyvében (magyarul: A sámánizmus, Osiris, Budapest, 2001) a sámánizmust elsősorban eksztázis-technikának tartja. A sámán azonban nem megszállott, képes kontroll alatt tartani kapcsolatát a nem mindennapi, hanem sámáni tudatállapot általa ismert szférájának teremtményeivel, például az erő-állatokkal, akik a hétköznapi valóságban élő emberek szövetségesei, segítői. A sámán képes az égbe szállni vagy megjárni az alvilágot. Közvetít a különböző szférák között és azon fáradozik, hogy segítsen (a leggyakrabban gyógyítással, a szó holisztikus értelmében) annak az emberi közösségnek a tagjain, amelyhez a mindennapok világában maga is tartozik vagy legalábbis szoros kapcsolatban áll velük. A különböző szférák között az eksztázis segítségével „közlekedik”. Önszuggesztió, mondhatnánk mi, a „normál” hétköznapok világában élők. Ez a kijelentés azonban nem érvényes az ettől eltérő, másik szférában lévő és annak adekvát, ugyancsak létező emberi tudatállapot esetében. A sarkvidékek közelében élő, „primitívnek” nevezett közösségek sámánjai spontán módon, mintegy „organikusan” jutnak el az eksztázis állapotába, a szubarktikus övezetekben élők sámánja többnyire pszichedelikus szerek segítségét igénybe véve éri el ugyanezt a célt. 

 

„Nem fordulhatsz az Úrhoz imával!”

 

 (Jim Morrison)

 

A sámánság vallás vagy pontosabban, történetileg nézve a vallás-előzmények továbbélése világszerte, mind a mai napig, néhány dologban azonban mégis különbözik a vallásoktól: nem feltételez szükségképpen egy olyan személyes istenalakot, mint azok döntő többsége. Másrészt nem egyszerűen a hit segítségével fordul a transzcendens szférához, hanem annak megtapasztalását is ígéri. Pszichedelikumok segítségével vagy akár nélkülük, a sámándob és a sámáncsörgők egyszerű, monoton ritmusával és a sámántánc rituáléja segítségével transz állapot jöhet létre. Morrison a Doors koncertjein, az együttes tagjainak, elsősorban Ray Manzarek billentyűs visszaemlékezései szerint sámánná változott, közvetítésével koncertjeik közönségének tagjai, akik átvették eksztázisát, kapcsolatba kerülhettek a transzcendens szférával. Tudni kell azt is, hogy mindez tapasztalati úton nehezen ellenőrizhető, nem élhető meg más módon, mint magával a transz állapotával. Morrison indián sámánokkal állt kapcsolatban és az ő tudásukat adta tovább. Egy interjúban elmondta, hogy „a halott indiánok lelkei, egy vagy kettő közülük, körülöttem tomboltak és beleugrottak a lelkembe. És azóta is ott vannak velem." Kijelentésének a gyermek Morrisonra igencsak jellemző előzményei voltak személyes élettörténetében: Valamikor a második világháború után a Morrison család Albuquerque-be tartott az autópályán, ahol apja, aki katonatiszt volt, egy előadás megtartására készült az USA atomfegyver programjáról. Az út mentén egy felborult teherautót vettek észre. Körülötte pueblo indiánok feküdtek szerteszét. Az apa mentőt hívott, a kis Jim pedig anyja ölében sikoltozni kezdett: „Segíteni akarok nekik! Segíteni akarok! Haldokolnak! Haldokolnak! Apja később azt mondta neki, hogy mindez csupán egy álom volt, de Jim „életének legfontosabb pillanatának tartotta” az eseményt.  Úgy hitte, hogy amikor elhajtottak a helyszínről, az egyik indián meghalt és lelke „átment” a testén. Morrison 1968-ban egy különös eseményt cerebrált. Mozgóképes dokumentumok tanúskodnak erről: 

 

 

A sámán lét megtapasztalása ugyanakkor előre vetítette életének tragikus végét. A rendelkezésre álló részben hiteles, részben ellenőrizhetetlen források kuszasága miatt, nem alkothatunk világos képet arról, hogy mi volt a pontos szerepe életében a „gyíkkirálynak” (Lizard King). Annyi bizonyos, hogy sámán utazásai kapcsán találkozott vele. Lehet, hogy eredetileg szövetségese, védő-állata volt. Az is lehetséges azonban, hogy tudattalattijának kiáradásával állunk szemben és a gyíkkirály elhatalmasodott rajta. Ebben az esetben a jungi pszichológiában inflációnak nevezett jelenséggel van dolgunk. Röviden ez azt jelenti, hogy a (kollektív) tudattalan tartalmai elárasztják és uralmuk alatt tartják a tudatunkat. Ez kóros nagyzási mániában, önistenítésben mutatkozhat meg. Vannak momentumok az életében, amelyek erre utalhatnak. Ráadásul a szubarktikus övezetben élő sámán Morrison személyes életében egy idő után háttérbe szorult a pszichedelikumok használata és alkoholistává vált. Ez talán a legveszélyesebb fordulat volt élettörténetében, hiszen az alkoholnál kevés önpusztítóbb szert ismerünk.  Innen aztán egyenes út vezetett a VÉGhez, amely egyben a rock történetének egyik leginkább katartikus hatású, nagyszerű felvételével ajándékozott meg bennünket:

 

 

 

Sándor Tibor