Mirai – Lány a jövőből

Mirai – Lány a jövőből

Premier december 27-én!

Az anime – a J-pophoz hasonlóan – olyan japán irányzat, amely az európai emberből jobbára csak szélsőséges reakciókat képes előcsalni. Míg egyesek Pearl Harborral egyenértékű bűncselekménynek tartják, addig a rajongók tematikus összejöveteleken maguk is előszeretettel öltöznek animefigurának. A fiú és a szörnyeteg rendezője, Mamoru Hosoda azonban a legkevésbé sem vádolható azzal, hogy sokkolni akarná a laikusokat, sőt, nagyon is szívet melengető történetekbe helyezi bele karaktereit. A Mirai – Lány a jövőből egyik főhőse Kun, aki meglehetősen rosszul viseli, hogy húga születésével felfordult az élete. Ám egy reggel egy mesebeli átjáróra bukkan kertjükben, ahol találkozik anyja gyerekkori és dédnagyapja jóval fiatalabb énjével. Premier december 27-én!