DobMánia Tábor - Tehetségkutató, workshopok, illusztris tanári kar

DobMánia Tábor - Tehetségkutató, workshopok, illusztris tanári kar

A Magyar Jazz Szövetség és a DobMánia Tábor közös ...

A Magyar Jazz Szövetség és a DobMánia Tábor közös esélyegyenlőségi pályázatot hirdetett, melynek keretében négy hátrányos helyzetű, az ütőhangszerek iránt érdeklődő fiatal tanulhat a profi zenészektől.

„A Magyar Jazz Szövetség tagjaival arra gondoltunk, hogy néhány arra rászoruló fiatal, tehetséges dobost szeretnénk idén ingyen táboroztatni. A célunk, hogy olyan hátrányos helyzetű, de kiemelkedő tehetségű fiataloknak segítsünk ezzel, akik a családi, szociális, anyagi és/vagy társadalmi helyzetük miatt nem engedhetik meg a tanulást, taníttatást, tehetséggondozást egy nyári tábor keretében” – vázolta a kezdeményezés alapjait a DobMánia Tábor alapítója, Bordás József.

„Ezért szeretnénk felajánlani négy, 18 év alatti tehetségnek az V. DobMánia Táborban Vácott egy ingyenes, térítésmentes részvételt. A Magyar Jazz Szövetség által felajánlott lehetőség magában foglalja a szállást, napi háromszori étkezést és az összes szakmai programot. A pályázati feltételek legfontosabb pontjai – a szociális helyzet mellett – a tehetség, a szorgalom és az elszántság.

Részletek: http://dobmaniatabor.hu/eselyegyenloseg/

DobMánia: workshopok és ismert zenészek

2014. július 8. és 13. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre Vácon a DobMánia Tábor. A hatnapos zenei tábor 25 dobfelszereléssel, 6 dobtanárral, 5 workshoppal és koncertekkel (például DJ Q-Cee és Busa Pista) várja a fiatal dobosokat, akik jazzdobot, világzenét és hangszertörténetet is tanulnak az egyhetes kurzuson.

A tanári kar Bordás József művészeti vezetése mellett olyan szakemberekből áll , mint Bágyi Balázs, Korompay Zsolt, Martonosi György, Kármán Sándor, Perger „Gustavito” István, Borlai Gergő, valamint Takáts Tamás (Karthago, Takáts Tamás Dirty Blues Band) és Abebe „Bebe” Dániel (Back II Black) énekesek.

Jelentkezni a dobmaniatabor@gmail.com címen lehet, „MJSZ&DMT esélyegyenlőségi pályázat” tárgymegjelöléssel. A pályázat nyomtatványa itt található. Beadási határidő: 2014. május 31. Elbírálás, értesítés: 2014. június 31-ig. Döntnökök: Martonosi György, Szendi Gábor, Korompay Zsolt, Bordás József.

V. DobMánia Tábor
2014. július 8–13.
Vác
Elérhetőség:
+36-30/975-6843

dobmaniatabor@gmail.com
http://dobmaniatabor.hu/eselyegyenloseg/
https://www.youtube.com/user/bordasjosh




/PressMachine Média/