13 év után egy finn kikötőben landolt a Heartkiller hajója - milyen jól tette!

13 év után egy finn kikötőben landolt a Heartkiller hajója - milyen jól tette!

A HEARTKILLER zenekar az elmúlt 13 év nehézségei, buktatói, akadályai ellenére, mindvégig igyekezett szívvel, lélekkel, kitartóan dolgozni és küzdeni álmaik megvalósításáért. Előfordult, hogy a megpróbáltatások és kudarcok gyakran a padlóra küldték őket, ám mégis felálltak, s emelt fővel, céltudatosan menetelnek előre, a kétkedőkkel és rosszakarókkal nem törődve.
 
 
A zenekar legfrissebb EKMO névre keresztelt EP-jének megjelenése mellett van egy másik nagyon fontos hírük.
Egy északi lemezkiadóhoz, a finn Inverse Records-hoz szerződött nemrég a Heartkiller, akik hivatalosan április 20-ától veszik gondozásukba a zenekar elkövetkezendő anyagait. Nem véletlen a dátum, hiszen eznap jelent meg az EKMO is, így ez már az első közös "gyermekük" - ha lehet így fogalmazni -, ami ráadásul Európa-szerte több országban is elérhető.
 
 
A zenekar az elmúlt egy évben már tett közzé dalokat/klipeket a lemezről, de a megjelenés napján lát napvilágot "A mélypont után" című legújabb szerzeményük, ami a lemez talán legnegatívabb hangvételű, leginkább társadalomkritikus tétele. Reméljük minél többeteknek elnyeri tetszését!
 
A zenekarra bízzuk az utolsó gondolatokat és sok sikert kívánunk nekik az előttük álló úton:

"Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik hittek bennünk, támogattak és segítettek minket. Nélkületek nem ment volna.
Számunkra ez egy új fejezet, egy új kezdet, és a történet remélhetőleg még sokáig nem ér véget. :) "
 

Az alábbi linkre kattintva megvásárolható az egész lemez, valamint meghallgatható minden nagyobb streaming platformon:
https://push.fm/fl/heartkiller-ekmo