Zanzibár: vissza a kezdetekhez

Zanzibár: vissza a kezdetekhez

Nem mondhatni, hogy unalmasan telt volna 2014 a ze...

Nem mondhatni, hogy unalmasan telt volna 2014 a zenekar életében, és a java még csak most jön! A fordulatokban gazdag időszakban Nagy Gábor visszatért a csapat soraiba, Újra című szerzeményük a slágerlisták élét ostromolta, közben pedig elkészült legújabb daluk, az Indulás a Holdra fel is, mely szintén hasonló sikerrel kecsegtet. A változásokról, valamint pénteki Barba Negrás koncertjükről beszélgettünk a Zanzibár tagjaival.

- Hogyan telt az elmúlt pár hét, amióta Gabszi újra a csapat tagja? Gondolom akadt dolgotok bőven...

Nagy Gábor ‘Gabszi’: Igen, valóban rendkívül sűrű volt ez az időszak. Már két közös koncertet is adtunk ebben a felállásban, leforgattunk egy új klipet – mely egy igazán különleges technikával készül -, sőt, egy fotózáson is túlestünk már így, az új formában. Természetesen az október 10-ei nagy bulira is ezerrel készülünk, szóval visszaállt minden a helyére. (nevet)

Terecskei Rita: Nagyon jó érzés, hogy a dalok szinte teljesen ugyanúgy szólnak, mint a kezdetekben. Élmény őket újra így hallani!

- Szinte hihetetlen, de a zenekar már 15 éves múltra tekinthet vissza. Gabszi visszatérése inkább egy új kezdetnek fogható fel, vagy visszatérés a gyökerekhez? Mire számíthatnak a rajongók?

Terecskei Rita (nevetve): Igen, majdnem minden úgy lesz, ahogyan régen. Bízom benne, hogy a rajongók nem fognak csalódni.

Kovács András Donát ‘Doni’: Igen, sok minden nem változik, kivéve, hogy lassan már tényleg itt az ideje, hogy vegyünk egy csillagot magunknak!

Steklács Miklós ‘Miki’: Nem, inkább akkor már telket a Holdon… (nevetnek)

Nagy Gábor ’Gabszi’: Komolyra fordítva a szót, a régi dalok felevenítése mellett nagyon szeretjük a legújabb dalunkat – Indulás a Holdra fel -, amit már a rádiókban is hallhattok, és eddig csupa pozitív visszajelzés érkezett hozzánk. Egy szó mint száz, jól megfér egymás mellett a régi és az új.

- Apropó új dal... Az imént meséltétek, hogy már egy izgalmas klipet is forgattatok hozzá. Mit érdemes tudni a forgatásról, milyen élményekkel gazdagodtatok?

Nagy Gábor ’Gabszi’: Egy Magyarországon eddig még nem használt technikával forgattuk le legújabb klipünket. Egy greenbox-stúdióban készült az anyag, melyet Madár (Madarász János) animált hátterei és karakterei keltenek majd életre. Már mi is alig várjuk a végeredményt!

Kovács András Donát ’Doni’: Végre egy klip, ahol megküzdhettem egy legendás szörnnyel!

Terecskei Rita: Madár zseniális munkáját mi sem jellemezné jobban, mint hogy egészen magamba is szerettem, olyan jól megrajzolták az arcomat! (nevet)

Steklács Miklós ’Miki’: Én is majdnem elájultam mindentől! Igaz, ez nagyban volt köszönhető a rajtam levő szkafandernek is, melyben alig kaptam levegőt, így a forgatás végére csoda, hogy még lélegeztem egyáltalán!

- Mikor debütál a klip a nagyérdemű előtt?

Terecskei Rita: Mint már említettük, gőzerővel készülünk az október 10-ei koncertünkre, melynek a Barba Negra Music Club ad otthont. Ezt az amúgy is nagyszabású bulit teszi még különlegesebbé a klippremier. A jelenlévőkkel együtt, kivetítőkön fogjuk mi is végignézni a produktumot. A hangulatot pedig a legütősebb Guns N' Roses slágerek alapozzák majd meg vendégzenekarunk, a Reckless Roses tolmácsolásában, így érdemes korán érkezni. Mindenkit várunk sok szeretettel!