Pribil Gyuri-emlékkoncert @ Old Man's Music Pub

Pribil Gyuri-emlékkoncert @ Old Man's Music Pub

Tavaly tragikus autóbalesetben elhunyt Pribil Györ...

Tavaly tragikus autóbalesetben elhunyt Pribil György,
az S-modell, a Kimnowak és a Hobo Blues Band egykori zenésze,
a magyar blues és rock színtér kiemelkedő alakja, kiváló dalszerző, az ország egyik legjobb gitárosa.

Barátja és zenésztársa Kőszegi Zsolt a Börzsönyben,a Testvér forrásnál (Gyuri életében kedvelt helyszín, ahol ma egy emlékére ültetett fa található), történt megemlékezésen kezdeményezte a család kérésére, hogy az Old Man’s Music Pub Zenész múzeumában, egy külön vitrinben állítsák ki gitárját és egyéb tárgyait. Így szinte természetes volt a jelenlévő zenésztársaktól és barátoktól az ötlet, hogy legyen egy koncert is, azon a színpadon,
ahol Gyuri nagyon sokszor fellépett.


Pribil Gyuri a 80-as években, tizenévesen kezdett gitározni,
előbb a Topó Neurock Társulatban illetve az Állati Elmékben,
majd országos ismertséget a 80-as években alapított S-modellben,
a legendás blues formációban szerzett, ahol mások mellett olyan zenészek fordultak meg, mint Ferenczi György vagy Gerdesits Ferenc.

1993-ban alapította Novák Péterrel és Nagy Gergellyel a Kimnowak zenekart, amellyel olyan mára klasszikusnak számító dalok születtek, mint a Hol van az a nyár, a Tűz van Babám, vagy a Gyémánt.

1999-től a Hobo Blues Bandben zenélt, de otthonosan mozgott más stílusokban is, így gitározott Ganxsta Zoli Kartelljében, dolgozott Pierrot-val is, valamint rendszeresen szerepelt olyan koncerteken, amelyen kedvenc előadói zenéjét játszhatta. (Janis Joplin Emlékzenekar, Rory Gallagher Fesztivál, Keith Richards Rock’n’Roll Cirkusz)

2000-es évek elején az Equus zenekar vitte tovább az S-modell örökségét.

2007-ben újra szervezte az S-modellt, amelyben Nagy „Liszt” Zsolt zongorista, Jókay Árpád gitáros, Madácsy Tamás basszusgitáros, Gáspár Gergely dobos szerepeltek.

Különleges gitározása és egyénisége örökre hiányozni fog a színpadokról…

KONCERT PRIBIL GYÖRGY EMLÉKÉRE

HELYSZÍN: OLD MAN’S MUSIC PUB
2014.NOVEMBER 16. VASÁRNAP
MEGEMLÉKEZÉS: 20 ÓRA
KONCERT KEZDÉS: 21 ÓRA

Az este során színpadra lépnek a 1985-ben alakult S-modell zenekar tagjai, az alapító-frontember Kőszegi Zsolt énekes, valamint olyan nagyságok, mint Gerdesits Ferenc vagy Gilián Gábor dobosok, Mezei András és Csibi Tamás basszusgitárosok, akik a kezdetektől jelen voltak Pribil Gyuri és a banda életében,
mint zenésztársak és barátok, így az S-modell legutolsó felállása is jelen lesz. Az Equus zenekarból Vidák Róbert (gitár), illetve Vörös Gábor (basszusgitár) is színpadra állnak.
Az S-modell régi és újabb tagjain kívül fellép még az S-modell kortárs zenekarából, a Palermo Boogie Gang frontembere, a magyar blues ikonja Fekete Jenő, illetve a zongorista Bacsa Gyula .
A fellépők listája Dióssy D. Ákos zongoristával, aki a Kimnowak-ban játszott hosszú éveket együtt Gyurival, Nagy Ádám gitárossal(Roy és Ádám), Garda Zsuzsa énekesnővel, valamint Dósa Dénes gitárossal is kiegészül…

A fellépők névsora a teljesség igénye nélkül…
S-MODELL
Kőszegi Zsolt (ének) (1985-2013) (ma Cooklers)
Gerdesits Ferenc (dob) (1985-1995) (ma Quimby, Kutya Vacsorája.)
Gilián Gábor (dob) (1985-1995 ill 2007-2010) (ma Joplin Emlékzenekar, Napoleon Bld)
Mezei András (bass) (1985-1995)
Csibi Tamás (bass) (1985, 2007-2009)
Jókay Árpád (gitár ) (2007-2013) (Stoned, Keith Richards’ R’n’R Cirkusz)
Madácsy Tamás (bass) (2009-2013) (Manöken Proletarz)
Gáspár Gergely (dob) (2010-2013)
Nagy „Liszt” Zsolt (zongora ) (2007-2013) (ZBB, Napoleon Boulevard)

EQUUS
Vidák Róbert (gitár) (Kowalsky meg a vega)
Vörös Gábor (bass) (Omen, Piramis)

MÁSOK
Fekete Jenő (ének-gitár) (Palermo BG, Muddy Shoes)
Nagy Ádám (gitár) (Roy & Ádám)
Dósa Dénes (gitár) (Stoned)
Garda Zsuzsa (ének) (Joplin Emlékzenekar, Keep Floyding, Garda -Benkő duó)
Bacsa Gyula (zongora) (Palermo BG, Hiperkarma, Stoned )
Dióssy D. Ákos (zongora) (Kimnowak, Kispál és a Borz)


A BELÉPÉS DÍJTALAN!