Színpadon az új Special Providence

Színpadon az új Special Providence

Új felállásával először koncertezik a Special Prov...

Új felállásával először koncertezik a Special Providence Budapesten. Mint ismert, tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a zenekarból, akit hazánk egyik legjobb jazz zongoristája, Kaltenecker Zsolt váltott. Az új felállású progresszív jazzmetal együttes július 13-án az A38 hajón mutatja meg új dalokkal frissített repertoárját.

- Zsolt érkeztével új időszámítás kezdődött, azonnal új dalokat kezdtünk írni, így az A38 Hajó tetőteraszán látható koncerten fele-fele arányban lesznek friss és régi szerzemények. Már nagyon ki vagyunk éhezve a koncertezésre – mondta Markó Ádám, a kvartett dobosa, alapító tagja. - Június 30-án máris stúdióba vonulunk, hogy rögzítsük az ősszel megjelenő negyedik nagylemezünket, mely azt gondolom, eddigi legprogresszívebb anyagunk lesz. A csapaton belül nagyon jó a hangulat, a közös munka hihetetlenül kreatív, és ezt szeretnénk megmutatni július 13-án a hajón. Előtte két nappal, 11-én a balatonboglári jazz fesztiválon is fellépünk.

Az A38 hajós bulira már kaphatók az elővételes jegyek 1200 forintért. A helyszíni belépő aznap 1500 forint lesz. A Special Providence fél 8-kor áll színpadra, a koncertet követően pedig rögtön kezdődik a futball világbajnokság döntőjének közvetítése a hajó óriáskivetítőjén melyet rajongók a zenekarral együtt szurkolhatnak végig.