360 fokos szögben Harap
Újító technika alkalmazásával készítette el legújabb videóját az újra aktív Harap zenekar. Arany Zsoltot faggattuk a hogyanokról és miértekről.
A zenekar már 10 éve létezik, ám egy ideje elég csendesek voltatok. Ennek mi az oka? Ennyi ideig készültetek a mostani nagy dobásra?
Valójában 13 éve létezik, amiből az utóbbi 3 inaktívan telt. A régi csapat egykori összhangja elmúlt, a zene már nem oldotta fel a szemlélet- és értékrendbéli különbségeket, a továbblépés kilátástalan volt, végül némi vajúdás után a lezárást láttam akkor jó döntésnek. Nem bántam meg. Az azóta eltelt időben sok új dalom született, de nem gondoltam a Harap újjászervezésére egészen addig, míg össze nem hozott a sors olyan emberekkel, akikkel érdemesnek láttam ismét belevágni.
Hogyan jellemeznéd a zenekart pár szóban? Leírható a ti zenétek valamiképpen?
Régen mindig igyekeztünk frappánsan megfogalmazni, aztán rájöttünk, hogy sokkal jobb, ha mások teszik ezt meg. Egy író barátomtól idézek ide pár gondolatot: "Van valami kiegészítő kettősség, többszólamúság a Harap zenekar szövegei és zenéje között. A lírai hangvételű szövegek mellé igazi rockhangzást kapunk. Fülbemászó, de nem klisé - szerű dallamvilág jellemzi. Eredeti zúzás, ötletes, stílusos gitártémák, riffek, mint a szövegben "a sor", meghatározzák zenéjük " DNS"- ét, és így együtt öröklődnek át a hallgatóba. A Harap nekem hatalmas szabadságérzetet ad. A szövegei, amiben ott a szabadesés, és, hogy ne csapódjunk bele az aszfaltba, ott a zene, amiben ott a repülés. Így együtt." - (FeDra) Ezekkel a gondolatokkal mi is könnyen tudunk azonosulni. És mindig igyekszem olyan dalokat írni, amilyeneket magam is szívesen meghallgatnék. :)
Mit kell tudni egy 360 fokban rögzített videó elkészítési körülményeiről?
A mi szemszögünkből roppant egyszerű volt a feladat. Odapakoltuk a hangszereket, erősítőket a helyszínre, és párszor el kellett játszanunk a dalt, hogy a legjobb verziókat ki lehessen majd választani közülük. Bódis Dani és Nádaslaki Pisti a Corvinfilmstől pedig nyüzsgött a kamera, a lámpák, meg a felszerelés körül, állítgatták a fényeket, és néha rámszóltak, hogy ne ugráljak ki folyton a képből. :) Aztán 1-2 hét múlva megmutatták az első verziót, amin a közös ötletek alapján tovább dolgoztak egészen addig, amíg mindenki elégedett lett a végeredménnyel. Szóval fogalmam sincs, valójában mit hogyan csináltak. :) Annyit tudok még, hogy egy speciális kamerával dolgoztak, ami a 360 fokos filmezéshez kell, és hogy egyesével vettek fel bennünket egy fehér háttér előtt. A klip viszont nagyon különleges, eddig még sehol nem látott videotrükköket is tartalmaz, olyan elemek is helyet kaptak a 360 fokos térben, amik valójában ott sem voltak a felvételkor; képkeret, amiben egy külön jelenet fut, valós idejű dalszövegkiírás, zenekari logó a "padlón", ilyenek. Szóval elég trendi, és minden megtekintéskor új élményt ad.
Hogyan és merre tovább a videóval? Számíthatunk új dalokra, esetleg nagylemezre vagy koncertekre is a közeljövőben?
Most elég sok zenével foglalkozó oldalon megjelent egy-egy cikk a klip és az újjáalakulás kapcsán, még szakmai oldalon is, amire nem is számítottunk, szóval egyelőre ez érdekes, de tudjuk, hogy nem fog sokáig kitartani. Sok új dal van kész, vagy 90%-os kész állapotban, stúdióban felvéve, idén 5-6 dalt tervezünk megjelentetni, amennyit csak lehet rögtön videóklippel. Nagylemeznyi is kijönne, de félő, hogy akkor sok dal elsikkadna, így pedig mindnek megadatik az esély, hogy a saját útját járja. Színpadra idén kevesebb, de ütősebb koncertet tervezünk, mint régen. Leghamarabb az őszi klubszezonra, hisz már ismert, hogy Solti Franky helyére most újra basszusgitárost keresünk - ez a basszer dolog régen is kísértette a Harapot, ha jól számolom, az ötödik következik, szóval megoldjuk, aztán irány a színpad! Már alig várjuk!