Quimby - Év végi koncert a Pecsában

Quimby - Év végi koncert a Pecsában

Az őszi Teátrum-turné után a PeCsa Music Hallban l...

Az őszi Teátrum-turné után a PeCsa Music Hallban lép fel a Quimby 2012. december 22-én este 8 órakor. A Quimby Family ezúttal a remek Kéknyúl Hammond Együttessel bővül. Premecz Matyiék csapata igazi grooves-os funky-soul-jazzt játszik, ráadásul Andy Hefler is csatlakozik hozzájuk.

A Quimby két évtizedes pályafutása alatt kilenc albumot jelentetett meg – ezek közül kettő, az Ékszerelmére és a Kilégzés az év albuma díját nyerte el. Dalaik több hazai filmben is hallhatóak, nevéhez köthető két korábbi színházi előadás zenéje – a 2003-ban a Vidám Színpadon bemutatott Ahogy teszik című darabé és az ugyanott évekig játszott Vízkereszt, vagy amit akartok című előadásé, utóbbiban a zenekar a színpadon, az előadás részeként, élőben adta elő a dalokat –, Teátrum-fellépésein saját programját is színházi közegbe emeli, néhanapján pedig költőkkel együtt lép színpadra. A Quimby – mely 2009 tavaszán, ötszámos „maxi+”-t adott ki (rajta az Ajjajjaj című sláger), 2009. decemberben pedig a dupla Lármagyűjtögetővel állt elő – 2010 decemberében jelentette meg eddigi legutolsó stúdióalbumát, a tizenhét számot tartalmazó Kicsi ország című nagylemezt.

2011-ben Instant Szeánsz címmel kijött a csapat eddigi első koncertlemeze, december 3-án pedig megjelent dupla DVD-jük, mely a Két Koncert címet kapta.
Az egyik korongon a tavalyi születésnapi buli hallható az ország legnagyobb koncertterméből, a Budapest Arénából, miközben a másikon egy intim hangulatú előadás szinte csak a barátok társaságában a budapesti Instantból.
A Quimby december 12-én dedikál Budapesten a Bazaar klubban. - Quimby