Chris Slade ugrik be az AC/DC grammy-s koncertjére

Chris Slade ugrik be az AC/DC grammy-s koncertjére

Megoldódni látszik az AC/DC dobos-problémája - leg...

Megoldódni látszik az AC/DC dobos-problémája - legalábbis a február 8-i Grammy-díjátadó erejéig. Az már egész biztos, hogy az ausztrál zenekar eredeti és egyben jelenlegi dobosa, Phil Rudd nem tud részt venni a ceremónián, mivel két nappal az esemény után lesz csak a következő, előzetes letartóztatását felülvizsgáló tárgyalás. (A dobos ellen kábítószer-birtoklás és életveszélyes fenyegetés a vád.)

Ellenben nagyon valószínű, hogy a Rudd-ot 1989-1994 között pótló Chris Slade ki tudja segíteni a zenekart - illetve, így pontos- övé a megtiszteltetés, hogy részt vehet a rangos gálán a világ legnépszerűbb hard rock zenekara mögött.

Slade (aki eredetileg Tom Jones dobosa volt a 60-as években, majd a Manfred Mann's Earth Band-ben zenélt, de megfordult David Glimour mellett és az Asia-ban is) csupán egyetlen AC/DC-nagylemezen közreműködött, 90-es The Razor's Edge-en, valamint az azt követő két koncertlemezen (Live at Donnongton - '91, Live - '92), illetve a Last Action Hero c. filmhez rögzített, nagy sikerű Big Gun-t is ő játszotta fel, a dal legendás klipjében is ő szerepel.