Rudimental: Home

Rudimental: Home

Ráfért már a vérfrissítés a brit elektronikus szcé...

Ráfért már a vérfrissítés a brit elektronikus szcénára. A Massive Attack „újabban” évtizedenként egyszer ad ki lemezt, a Portishead-ről már nem is beszélve, a Faithless hol létezik, hol nem, a Prodigy meg…oké, ők serénykednek továbbra is szépen. Mindenesetre üdítő volt találkozni a PaFé-n az új generáció egyik képviselőjével, a Rudimental-lel, akik három sikeres single után végre április végén megjelentették első lemezüket, a Home-ot. A londoni (egész pontosan hackney-i) kvartett ugyan közel sem akkora úttörő, mint a fent említett nagyságok bármelyike, de nagyon kellemes formában hozza ezt a fajta dn’b/triphop/soul-kutyulékot, amit divatos mostanában urban music-nak is titulálni. A Home szinte mindegyik tétele „featuring” valakivel, mivel a törzstagok elsősorban a zenecsináláshoz kaptak tálentumot, és nem is nagyon erőltetik az mc-zést meg a dalolást. A (talán) már közismert három klipesített kislemez-nótából kettőn (Feel the Love, Not Giving In) az ifjú soul-reménység, John Newman közreműködik, a harmadikon, a Waiting All Night-on pedig a feltörekvő 18 éves underground díva, Ella Eyre énekel. Az utóbbihoz nemrégiben elkészült videó a San Francisco-i BMX bajnok, Kurt Yeager igaz történetét meséli el, akinek egy 2006-os baleset után amputálni kellett a lábát. A klipben szereplő összes karaktert profi BMX-esek alakítják, akik egyben Kurt igaz barátai is. Számomra érthetetlen, miért e három szerzemény került kiemelésre (nyilván mert a menet közben születettek közül ezek találtattak a legslágeresebbnek), mivel a lemezre felkerült még jónéhány legalább ennyire telibetrafált dal is. Például a nyitó Home egy ellenállhatatlan, 90-es éveket idéző triphop (nincs feltüntetve az énekesnő), vagy a hasonlóan induló, majd nagyon elegáns drum n’bass-ben kiteljesedő
Powerless (egy bizonyos Becky Hill nevű, ifjú énekesnővel) szintén lehetne a következő maxi.

Summa: A 2010 óta tevékenykedő producerbrigád első lemeze kiválóan sikerült debütálás, még ha nem is egy világrengető mérföldkő, de több mint bíztató indulás. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az album igen előkelő helyeken landolt az angolszász országok listáin, az Egyesült Királyságban pedig egyenesen az első helyen végzett. – V.G.