Parkway Drive - Dürer helyett a Pecsa Music Hall-ban

Parkway Drive - Dürer helyett a Pecsa Music Hall-ban

Nagy örömmel jelentjük be, hogy négyévnyi várakozá...

Nagy örömmel jelentjük be, hogy négyévnyi várakozást követően ismét egy klubkoncert formájában lesz megtekinthető Budapesten napjaink egyik legnépszerűbb és legismertebb metalcore-bandája, az ausztrál Parkway Drive. Így akik tavaly a Hegyalján szerették meg Winston McCallékat, esetleg a mára legendássá vált 2008-as Never Say Die! óta várják a kordontól mentes önfeledt koncertélményt, méltán készülhetnek az év második felének legnagyobb volumenű eseményére.

A Byron Bay-i formáció az előző évtized elején alapozta meg az ausztrál metalcore világhírűvé válását, hiszen az azóta nem kevésbé elismert – és júliusban a Dürer Kertbe látogató – I Killed The Prom Queennel adtak ki egy megosztott kiadványt. A zenekar azonban már ekkor is igyekezett megtalálni saját hangját, és a metalcore második hullámában a göteborgi ihletésű csontdallamok honosítása mellett az ezredforduló disszonáns témáit és dalszerkezeteit gondolták újra. Ennek első mérföldköve a bemutatkozó EP kiadása után a Killswitch Engage gitáros Adam D. vezénylete mellett rögzített Killing With A Smile lett, amit a srácok kétszer is bemutattak Budapesten: egyszer a Darkest Hour, egyszer a Shai Hulud vendégeként. Az igazi áttörést azonban a második nagylemez, a Horizons hozta meg, amely az addigra elmetalosodó színtéren újította meg bivalyerős dalaival és kíméletlen breakdownjaival az új utakra tévedő műfajt. Ugyan már az album kiadását is megelőzték a világkörüli turnék, a Horizons ebben is új lendületet hozott, hiszen az olyan dalok, mint a Carrion vagy az Idols and Anchors, kérdés nélkül állították maguk mellé azokat is, akik korábban nem voltak érdekeltek a metalcore-ban. Ezért is történt, hogy a banda harmadik nagylemezét, a Deep Blue-t már egy egész világ várta, és a zenekar harmadik alkalommal is képes volt a maradéktalan megújulásra, hiszen az egyes dalok egy komorabb, előremutatóbb irányt sejtettek. - Bali Dávid

Hát akkor nincs más hátra, mint előre, hamár a Parkway Drive, az Emmure, valamint a The Word Alive se bírta reggelig: a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a november 29-i koncertet áthelyeztük a PeCsa Music Hall-ba! Mindenki figyelmét fel szeretnénk hívni, hogy a kapunyitás 18:30-ra módosult! A jegyelővétel zavartalanul halad tovább az Eventim rendszerében, azonban mindenki figyelmét szeretnénk felhívni, hogy az elővételes árú jegyekből nagyjából 20 darab maradt a Revolution Store-ban, a Dürer Kertben és a CD Pincében. Péntektől már helyszíni áron töltjük újra a helyeket!