R33 Tehetségkutató 2013

R33 Tehetségkutató 2013

A nagy sikerrel zárult év eleji R33-as tehetségkut...

A nagy sikerrel zárult év eleji R33-as tehetségkutató után, 2013-ban is lehetőséget kapnak a kezdő zenekarok, hogy az R33 támogatásával (és az így kialakuló szükséges kapcsolati rendszerekkel) magasabb szintre lépjenek. Akkora volt az érdeklődés, hogy a folytatás szinte magától értetődő: legutóbb ugyanis több mint 260 zenekar jelentkezett, ráadásul a bemutatkozó csapatok minden szükséges technikai hozzávalót megkaptak, hogy a produkciójuk minőségi legyen. A fődíj egy nagylemez felvétele lesz és egymillió forint, amivel az R33 egyfajta tehetség-gondozásként segíti az adott zenekart. Amit fontos tudni, hogy itt nem csak az első helyezett nyer! Nyereményekkel is gazdagodhat minden döntős zenekar, ráadásul a tehetségkutatónak köszönhetően a szakmában mások is felfigyelnek rájuk. Az elődöntők januárban kezdődnek, és nagyjából májusban derül ki, ki lesz az R33 felfedezettje 2013-ban. Jelentkezni ez év december 31-ig lehet!