‘Masstream’

‘Masstream’

Megjelent a Polytrip fővárosi grunge-rock banda legújabb videoklipje!

A Polytrip (https://www.facebook.com/polytripmusic/ ) nevű formációt 2017-ben alapította Lugosi Dániel gitáros, frontember, Székely Ádám basszusgitáros, vokálos, valamint Vincze Ákos dobos.
 
Műfaját tekintve a grunge, a rock, valamint a funk határmesgyéjén egyensúlyoznak, de elég sok további stílus keveredik zenéjükben. A zenekar a Nemzeti Kultúrális Alap 2019-es Hangfoglaló program pályázatának egyik támogatott bandája. Legújabb videoklipjük megjelenésének alkalmából beszélgettünk Székely Ádám basszusgitárossal.
 
 
Mesélnél kicsit a videoklipről? Egyáltalán hogy sikerült felvennetek a jelenlegi körülmények között?
Székely Ádám: A klipet még március elején forgattuk, mielőtt a hivatalos veszélyhelyzetet és a zárt, illetve nyitott rendezvények látogatásának korlátozását bevezették. Illetve pontosítok, pontosan akkor jött ki a tájékoztató, amikor körülbelül az utolsó snitteket vettük föl a kliphez. Szerencsére az utómunkát a veszélyhelyzet sem befolyásolta, így minden tudott kvázi az eredeti terveknek megfelelően haladni. A klipet a ‘Masstream’ című számunkra forgattuk az Akvárium Nagyhallban. A terv az volt, hogy egy imidzsklipet forgassunk, de semmiképpen nem akartunk a szokásos gyártelep, próbaterem vonulaton elindulni, szerettünk volna valami egyediséget csempészni ebbe a műfajba is. A videoklipet egyébként a 2019-es szigetszentmiklósi Roxiget tehetségkutató nyereményeként forgathattuk a Rózsa Produktum (Rózsa Gábor, Rózsa Olivér) rendezésében, a fényjátékok pedig Doma Bence keze munkáját dícsérik, szerintem baromi jó munkát végeztek a srácok.
 
Mi a véleményetek az ilyen tehetségkutatókról? Segítenek egy-egy banda karrierjének előrelendítésében?
Én úgy fogalmaznék, hogy segíthetnek. Szerintem egyébként nagyon jó kezdeményezések, és azt gondolom, hogy a nyeremények is egyre jobbak és hasznosabbak ezeken a megmérettetéseken, például nekünk a videoklip elkészítése egy szuper lehetőség, de nyertünk már előzenekari fellépést is, ami szintén rendkívül fontos egy amatőr zenekar számára. Egy-egy ilyen esemény számomra egyébként nagyon inspiráló is, mivel nagyon sok tehetséges bandát szoktunk látni a rendezvényeken, fontos azt is látni, hogy kik a feltörekvő underground zenekarok, továbbá elég sok barátot is szereztünk már, akikkel később együtt léphettünk fel egy-egy koncerten. Azt mindenképp fontosnak tartom megemlíteni, hogy önmagában egy-egy ilyen nyeremény nem fogja a zenekart instant befutóvá tenni, de ha a banda okosan használja ki a lehetőséget, akkor meg tudja tolni a szekeret. Mi például a Roxigetes első helynek köszönhettük azt, hogy a Nemzeti Kultúrális Alap Hangfoglaló program pályázatát leadva automatikusan túljutottunk az első szűrésen, így élőben is volt lehetőségünk a zsűri előtt zenélni, ennek köszönhetően pedig a 2019-2020-as szezonban támogatott zenekar lehettünk. 
 
Térjünk kicsit vissza a videóra, pontosan a számra: miért pont erre a számra forgattátok a klipet? 
2018-ban megjelent egy háromszámos EP-nk, valamint 2019-ben 2 single-ünk is, ezekhez készült egy-egy video is (Dancing in the sheets: https://www.youtube.com/watch?v=ef3LgOSuulI , Jesus Crysis: https://www.youtube.com/watch?v=vhLG_3o-2GE), a klipes daloknál eddig mindig azt a koncepciót követtük, hogy új számra forgatjuk a klipet, ezután jelentek meg a számok a zenei megosztókon is. Szeretnénk minél több újdonságot mutatni magunkból, így célszerűnek tűnt, hogy egy még nem felvett számra forgatjuk a klipet. A szemfülesek egyébként koncerteken már elcsíphették a dalt, de stúdióformátumban a nóta csak a klip alatt hallható egyelőre, hamarosan persze megjelentetjük a szokásos platformokon is single formájában. A szám egyébként szerintem ismét egy kicsit újabb oldalunkat mutatja: míg a Dancing in the sheet egy görbe éjszakának a funkys táncolós aláfestése volt, addig a Jesus Crysis egy igazi, klasszikus bunkóra hangolt hömpölyeg, addig a Masstream klasszikus grunge alapokra épül, a végén már-már punkos őrületbe csap át. 
 
Hogyan zajlottak a felvételi munkálatok a szám kapcsán?
Hasonlóan az eddigi munkálatokhoz, ezt a számot is a saját próbatermünkben vettük föl Dani, a frontemberünk vezetésével. Dani foglalkozását tekintve hangmérnök, ami valljuk be, eléggé kapóra jön, bár szerintem neki egy idő kicsit más a véleménye önmaga gitároztatásával és énekeltetésével kapcsolatban. :) Mivel alapvetően egyikünk sem főállásban űzi a zenekart, általában a saját polgári foglalkozásunk befejeztével szoktunk elvonulni a terembe és esténként vettük föl a sávokat, amiket utána Dani editált, kevert és masterelt egyaránt. 
 
Hogyan befolyásolja a zenekar működését a jelenlegi helyzet? Mi lesz a koncertekkel és az évvel?
Sajnos a jelenlegi helyzetben mi is lemondani kényszerültünk a tavaszi koncertjeinket, illetve a nyári fesztiválok is kérdésesek egyelőre. Tavasszal terveztük volna felvenni első nagylemezünket, amit a Nemzeti Kultúrális Alap Hangfoglaló programjának támogatott zenekaraként valósítunk meg. Ez sajnos a vírushelyzet miatt csúszni fog, de nagyon bízom benne, hogy már nyáron el tudjuk kezdeni a felvételeket és ősz folyamán meg tud jelenni a lemez, de még mindenképpen 2020-ban. Annyiból szerencsések vagyunk, hogy a számírási munkálatok teljesen befejeződtek, bőven van egy nagylemeznyi anyagunk, sőt igazából már a következőn dolgozunk. Az ötletelések természetesen nem álltak le, mindenki otthon írogatja a témákat és gyakorol nagyban. Szerencsére a mostani technológia már ott tart, hogy körülbelül 5 percbe telik rögzíteni otthon gépen egy-egy témát, amit aztán meg tudunk osztani egymással és véleményezzük, esetleg el is kezdjük dallá gyúrni. 
A koncertezés hiányát persze nehezen viseljük, de bízunk benne, hogy egyrészt a helyzet normalizálódik hamarosan, másrészt pedig addig is igyekszünk minél több alternatív útvonalon elérni a közönségünket és gyártani a tartalmat a social media platformokon.