“A kreativitás egész életünkben elkísér minket”

Eddig minden tökéletes. Imádok Európába jönni, valami egészen különleges, ami itt történik. Az emberek itt tudnak igazán kapcsolódni ahhoz, amit csinálunk, a zenénkhez, itt nyer igazán értelmet minden. Igyekszünk minden évben eljönni, olyan, mintha Európa lenne a valódi otthonunk. Londonban kezdtük a turnét, csodás volt látni, mennyien ismerték a dalokat és énekelték velem együtt. Nagyon jó volt a fogadtatás. Csodás itt a rajongótáborunk, és hálásak vagyunk ezért, hogy itt lehetünk. 

 

A sportvilágból érkezem, természetesen vannak apróságok, amiket mindig megcsinálok. Meditálok, jógázok, próbálok a lehető legjobban étkezni, hogy a testem és az elmém is friss legyen a színpadon. A koncertek előtt nyújtok egy kicsit, végighallgatom sorrendben a dalaimat, igyekszem a megfelelő helyre koncentrálni az energiáimat. Aztán felmegyek a színpadra, és igyekszem, annyira színes és tiszta lenni, amennyire csak lehet.

 

Nagy a különbség, igen, Európában sokkal mélyebb kapcsolódást érzékelek. Valami nagyon különleges történik itt. Nem tudom, hogy a kultúrához vagy az energiákhoz van köze, de olyan, mintha bármit csinálunk, itt jobban átjön az embereknek. Lehet, hogy a mi zenénk vagy a shownk merően eltér attól, ami itt a megszokott.

 

Nem is kifejezetten a bulizásról van szó, azt lehet bárhol. Itt kevésbé félnek az emberek szembesülni az érzéseikkel és kiadni magukból minden szart, amit elnyomnak. Az én koncertjeim bejárják az érzelmek teljes kavalkádját, a boldogságtól a szomorúságon át az élet túlgondolásán, és azon, hogyan akarjuk látni velünk történő dolgokat. Egy gyönyörű koncert, ami elgondolkodtat és elmerít a gondolatainkban. Egy estére teret engedünk az embereknek arra, hogy egy kicsit több szeretetet engedjenek be az életükbe.

 

A legfontosabb és a legnehezebb is egyben az, hogy légy önmagad. Az egonk folyamatosan a védelmünkre kel, közben ott egy csomó ember, aki megmondja, hogy mit csináljunk, mit viseljünk, hogy meséljünk el dolgokat, nem beszélve a kormányról is, ami mindenbe beleszól. A nap végén csak hűnek kell lenned önmagadhoz, úgy, hogy közben tisztelsz másokat. A zenében, ha valódi vagy, az emberek könnyebben tudnak veled azonosulni. 2024-ben már nagyon erős a bullshit radar, könnyen kiszűri mindenki, ha megjátszod magad. Már arra is rájönnek, ha célzottan azért írsz meg egy dalt, hogy az sláger legyen. Persze, van, aki szereti ezeket, de nálam nem erről van szó. Ez az én naplóm, ez a zene nem azért születik, hogy jól érezd magad, ha hallgatod, és érzelmeket váltson ki belőled. Hajlamosak vagyunk kontrollálni a kételyeinket, a szomorúságunkat, a boldogságunkat, nem hagyjuk, hogy megéljük az érzéseinket, inkább elnyomjuk őket. Az emberek már rosszul vannak ettől, érezni akarnak, szabadok akarnak lenni, és megmutatni a valódi énjüket. Néhány évvel ezelőtt egy lakókocsiba költöztem, abban éltem 3 és fél évig. Átvezettem Észak-Amerikából Mexikóba, és rájöttem, hogy nincsen szükségem semmire, amit a társadalom elvár tőlem. Csak a feleségem és a kutyám kellenek mellém, az óceán, a fák, a madarak, ez minden, ami a létezésemhez kell. 

 

 

Otthon forgattam, a farmomon van egy gyönyörű kis tó. Szerettem volna, ha a tóra rákerül egy friss hóréteg, de a felvétel napjára minden olvadásnak indult, túl meleg volt, és ráadásul az eső is esett előtte. A megmaradt eső egészen tökéletessé tette a jégtükröt, az ég és a fák visszaverődtek rajta. Semmi sem úgy sült el, ahogy terveztük, és én hálás vagyok ezért. Philip, a rendező gyönyörű munkát végzett, a zenészeknek majd lefagytak a kezei és az ujjai, de túllendültünk rajta, tudtuk, hogy csodás lesz a végeredmény. A többi live akusztik klip esetében 6-7 felvétel elég szokott lenni, de itt annyira messze voltunk az erősítőktől, hogy a fülesünk sípolt, borzasztóan fáztunk, így végül 22-szer rögzítettük a dalt, és a 20. take-et használtuk. Nem volt könnyű, de megcsináltuk. Ráadásul még influenzás beteg is voltam, akkor kerültem ki a kórházból, koncertet kellett lemondanom és a klipforgatás eredeti napját. Két hétig vártunk arra, hogy a tüdőm rendbe jöjjön, de a fenébe is, megérte! Az élő zene hívei vagyunk, azt csináljuk, amit a ‘60-as-’70-es években. A történelem újra igazolja magát és körbeért a kör, biztos vagyok benne, hogy pár éven belül újra nem csak mi, hanem mindenki live session klipeket fog gyártani. 

 

Határozottan nem! (nevet) A legnagyobb kihívás ebben a szakmában az, amikor megrekedsz, és nem érted, miért is hajtod még mindig a zenét, mi a motivációd. Annyi időt és szeretetet beleteszünk ebbe az egészbe, de nagyon nehéz. Rengeteg tehetséges ember van a világ minden pontján, nehéz belekerülni a körforgásba, és megkapni a kellő bátorítást, ami a folytatáshoz kell. Sokunk konyhákon dolgozott, én még mosodában is dolgoztam egy ponton, vad menet volt. Csak hajtanod kell magad, és emlékezni, miért is csinálod: azért, mert szereted, és mert ez a szenvedélyed. Talán az egész bolygón ez a legnehezebb, hogy azt csináljuk, amit tényleg élvezünk. Lehet, hogy nem lehet vele pénzt keresni, ami gáz, mert ezt a világot a pénz uralja, anélkül nincs meg a szabadságunk. A közönség szeretete és szenvedélye tart minket életben, nekik köszönhetjük azt, hogy turnézhatunk és bejárhatjuk a világot. Voltak idők, amikor össze kellett szorítanunk a fogunkat és keményen fókuszálni, évekbe tellett. Mindenkinek azt mondom, hogy tartson ki, mert egy ponton ki fog fizetődni.

 

Írta: Erdős Viki

Fotó: Live Nation Archívum