“Úton lenni a csoda és az igazi ajándék az életben”

Valóban ezzel a lemezzel szeretnénk ünnepelni a jubileumi évet. Már csak azért is, mert a zenekar szempontjából a lemez utóélete rendkívül fontos, hiszen akkor kelnek igazán életre az új anyag dalai. A korábbi Whatever Happens lemez utóéletére eleinte rányomta a bélyegét a Covid első két hulláma, de aztán szépen kialakult minden, csak lassabb tempóban. Mi azonban nem dőltünk hátra az alkotófolyamatokat illetően, azt mondhatom, az előző lemez elkészültével már hozzá is láttunk az újabb dalok írásához. Szépen folyamatosan dolgoztunk, és az első morzsákból mára összeállt a Starry Road to Nowhere lemez.

 

Annak idején a szökésben lévő színesbőrű rabszolgákat számos alkalommal segítették és bújtatták az őslakos indiánok. Ennek tiszteletére kialakult egy a mai napig nagyon komolyan vett  Mardi Gras indián szubkultúra New Orleans-ban. A Mardi Gras indián törzsfőnök és csapata egész évben csinosítja azokat a gyönyörű, eltúlzott, színes strucctollakból, gyöngyökből és hímzésekből készült jelmezeket és fejdíszeket, amiket minden évben, adott ünnepi alkalmakkor magukra ötlenek. Sokkal többről van szó, mint pár sima maskarás felvoulásról. Igen komoly, sokszor titkos rituálék keretein belül élik nem mindennapi világukat. Láttam olyan zenekart, ahol az énekes ilyen jelmezben volt, de olyat is, ahol az egész csapat Mardi Gras indián jelmezben játszott. A válasz tehát prózai és egyszerű, az énekes verziót vettük alapul, mert csak egy fejdíszünk volt. Játszani egyébként nagyon nehéz ebben a fejdíszben. Én maximum egy dalt bírtam ki színpadon, mert nem hallottam semmit, nagyon kényelmetlen és meleg volt viselni. Később aztán adta magát az ötlet, hogy készüljenek fotók rólunk, amiken ebben a fejdíszben szerepelek. De persze azt sem tagadom, hogy én vagyok a frontember, aki a billentyűk mögött ülve énekel és szeretné, ha a fejdísz segítségével az exhibicionizmusát sikerrel tovább tudná lendíteni ezen az ülve éneklésből fakadó kisebbségi érzésén.

 

10 évvel ezelőtt abban a nem mindennapi szerencsében volt részem, hogy Little G Weevil, alias Szűcs Gábor barátom meghívására játszhattam egy sok állomásos turnét az Egyesült Államokban. A turné folyamán eljutottunk New Orleansba is, ahová a turné után visszamentem még egy időre. Az ott megélt tapasztalataim zenei vonatkozásban valóban megváltoztattak bennem sok mindent, és azt gondolom, hogy ez komoly hatással van a zenekar azóta készült lemezeire. Többlépcsős alkotó folyamattal készül egy új Jambalaya dal. Először szekciós arrange próbát tartunk, és csak egy későbbi próbán csatlakozik a ritmusszekció. Így elkerüljük a bábeli zűrzavart a teljes felállásban tartott próbán. Ezek után demo felvétel is készül az új dalból, ami a stúdió felvételek előtt nagyon hasznos tanulságokkal szolgál, de legalábbis mindenképp jól jön a későbbiek folyamán.

 

 

Egy hirtelen ötlet volt az új lemez készültekor a talkbox használata, később azonban már tudatosan került be a hangszerelésbe. Persze nincs minden dalban, de nagy öröm volt újra felfedezni és használni ezt a már régről ismert hangzást. Azóta a korábbról hozott dalainknál is időnként használatba került, egyszóval szépen, észrevétlenül beépült a zenekari repertoárba. Igyekszünk újra felfedezni olyan hangzásokat, amik méltatlanul mellőzött, kiaknázatlan kincsekként gazdagítják a zeneiségünket.