„A Barba Negra erre az éjszakára nem lesz babaszoba”

„A Barba Negra erre az éjszakára nem lesz babaszoba”

Február 4-én a Junkies és az Aurora is bemutatja új lemezét. Erről beszélgettünk Szekeres Andrissal és Goreczki Szabolccsal.

Az új anyag igazi régi junkiesos, a zenét és a szövegeket tekintve is. 
 
 
Úgy érezzük, hogy valamit nagyon jól csináltunk, a lemez már második hete rajta van a Mahasz top 10-es listáján. El kell mondani, hogy ez igazából egy Barbaró-lemez, ő dolgozott rajta a legtöbbet. Nagyon jót tett a Junkiesnak, hogy ő „visszatért” és dalokat ír. Most ebbe az irányba kanyarodtunk el, ezt az utat szeretnénk bejárni, de nem érzem úgy, hogy közben ismételnénk magunkat, ez áll nekünk a legjobban. Örülök, hogy Attila elővette újra a társadalomkritikus énjét, és nagyokat alkot benne. Én is sokat tettem hozzá, és Viktor is írt két dalt, de ez a lemez elsősorban hozzá köthető. Nem kellett kapkodnunk, eldöntöttük, hogy addig dolgozunk rajta, amíg azt nem érezzük, hogy teljesen kész van. Majdnem egy évig gyúrtuk a dalokat. A lemez terjesztése is nagyon jól működik, a kijelölt Agip és MOL kutakon kapható. Ez a 22 év olyan volt, mint egy hullámvasút, de jó érzés, hogy most épp felfelé megyünk. A jó bornak nem kell cégér, és mi most szerintem nagyon elkaptuk. Talán az SX7 óta nem volt ilyen erős lemezünk. 
 
Akkor indulhat a buli, aminek az első állomása a Barba Negra lesz. 
 
Nem fogjuk eljátszani az egész lemezt, nem akarjuk, hogy megfeküdje az emberek gyomrát. Megpróbáljuk a régi és új dalok egészséges arányát megtalálni. Nem tervezünk rövid koncertet. Úgy gondolom, hogy az Aurora és a Junkies egy nagyon jó párosítás, kölcsönösen fogjuk erősíteni egymást. Ráadásul vendégünk lesz Téglás Zoli is az Ignite-ból egy dal erejéig. 
 
Koreából nemrég tértetek vissza. Mik a tapasztalatok?
 
Nemsokára meg lehet nézni, mert most készül egy videoklip az egyik új dalunkra, aminek az alapját az ott forgatott kisfilmecskék alkotják. Ezt még a koncert előtt közzétesszük. Fantasztikus élmény volt! Két klubkoncertet adtunk, egy hangosat és egy akusztikusat, ahol még a magyar követség konzulja és attaséja is megjelent. Életre szóló élmény volt. Én Korea-függő lettem. 
 
 
A 30 éves jubileum után leltárba kezdtetek, aminek köszönhetően régi ötletek is kidolgozásra kerültek az új lemezen. Maradtak még azért elfekvőben dalok, vagy most teljes elégedettséggel „csuktátok be a padlásajtót”?
 
Elégedetten jegyeztük meg a master leadása után, hogy mindjárt folytathatjuk, akkora alkotói kedv és ihlet uralkodik a bandában. Állandóan a „padláson” ólálkodunk, és egyre jobban élvezzük! Nem állunk meg. Természetesen ezt a két lemezt kerek egésznek tartjuk és bizonyos értelemben egy korszak kivonata az életünkben.
 
Milyen különbségek vannak a dalok között aszerint, hogy a fekete vagy a fehér lemezre kerültek fel? Mondhatjuk, hogy ez egy igazi koncepciólemez?
 
A lemezek címe erősebb üzenetet közvetít, mint a dalok koncepciózus elosztása. Ugyanakkor persze vitathatatlan, hogy különböző hatások alatt és hangulatban követtük el őket. Döbbenten állunk a tény előtt, hogy a dupla anyag második helyre is felkúszott a Mahasz-listán, míg egyenként is bekerültek a lemezek a top 40-be. Így most két korábbi albummal együtt összesen öt lemezzel szerepelünk a listán. 
 
Mivel készültök a Junkies-zal közös lemezbemutatóra? A dupla lemez dalai adják majd a koncert gerincét?
 
Megvillantunk mindkét lemezről jócskán az új szerzeményekből, amelyekből már néhány videó látható a YouTube-csatornánkon. Természetesen azonban a régi klasszikusokkal megadjuk az este alaphangulatát. Erős programmal készülünk, a Barba Negra erre az éjszakára nem lesz babaszoba!
 
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.17.