A Blahalouisiana Pénzes Mátéja mesél a napokban megjelent első szólólemezéről

A Blahalouisiana Pénzes Mátéja mesél a napokban megjelent első szólólemezéről

A Blahalouisiana és The Black Circle Orchestra zenekarokból ismert billentyűs szólólemezbe kezdett olyan zenésztársaival, amiből rossz sehogy nem tud kijönni. EGO névre keresztelt első szólólemezéhez sok sikert kívánunk a szerkesztőség nevében, Máté szavait pedig itt olvashatjátok:
 
"A covid alatt jött az ötlet, hogy elkezdjem összeszedni a saját ötleteket, hiszen hirtelen rengeteg szabad időm lett. Ebből az lett, hogy inkább elkezdtem újakat írni és rögtön elképzelni, hogy kikkel játszanám ezt szívesen. Szinte minden dalnál más zenészek jutottak eszembe, így végül ez lett a koncepció egyik része.
A koncepció másik része a vintage billentyűs hangszerek iránti elég erős vonzalmam. Szerettem volna erre kihegyezni a dolgot, ami nem volt nehéz, hiszen ezeken születtek a dalok.
 
A Hammond orgona, Wurlitzer, Hohner Clavinet, Fender Rhodes, analóg szintik mellett szerettem volna olyan érdekes dolgokat is használni, amiket eddig még csak a négy fal között gyakoroltam. Ilyen volt a talkboxozás, a vocoderezés vagy a tremolós clavinet is.
 
 
Pont egy évvel a megjelenés előtt küldtem el az első demókat az első csapatnak és nagyon izgultam, hogy mi lesz a reakció. Nagyon nagy öröm volt, hogy mindenki azonnal benne volt a buliban.
A felvételek nagy része a Zanza stúdióban készült. Két dal készült a Csend stúdióban és egy a Jajj stúdióban.
 
 
Minden felvétel alapvetően egy live session felvétel, de néhány esetben történtek overdub-ok, mert volt, hogy több billentyűt képzeltem el, mint amennyit egyszerre meg is tudtam valósítani.
 
 
Mivel sok esetben próbát sem tartottunk, csak a stúdióban találkoztunk, ezért külön kihívás volt egyben felvenni a dalokat, hiszen nem volt időnk igazán “összeszokni” és mivel mindegyik felvételről videó is készült, így arra sem volt lehetőség, hogy utólag javítgassunk, hiszen az látszana a videón.
 
Az utolsó két dalban Tátrai Tibusszal, Solti Jánossal és Törőcsik Kristóffal volt szerencsém játszani, ráadásul Kristóffal életemben először. Próba nem volt, a stúdióban találkoztunk, kicsi sztorizgatás, aztán belejátszottunk a dalokba. két take mindkét dalból és kész. Ez a része tényleg gyorsan ment, a szervezés és a pakolás része volt mindig a nehezebb, mivel csak a billentyűs set up legalább 500kg...
 
 
Mindegyik session egy irgalmatlan energia bomba volt nekem, hiszen zeneileg és emberileg is olyan csapatok jöttek össze, amitől úgy éreztem magam, mintha feltettek volna egy töltőre és rajta felejtettek volna...végig 100%!
 
Most az utolsó két dal felvételénél nem tagadom, hogy vittem magammal egy üveg whiskyt, mert bár többször volt szerencsém Tibusszal játszani és Jánossal is egyszer, de a szervezés, cuccolás és az ilyenkor megszokottnál kicsit nagyobb izgalom úgy éreztem, hogy be fog feszíteni...de végül bontatlan maradt...
 
 
Az utómunka minden esetben a Jajj stúdióban készült, Kovács Balázzsal. Ennek a különlegessége, hogy azon kevés stúdiók közé tartozik, ahol a felvételtől a masterig minden analóg tud készülni. Ez a Bornew című dalnál így is történt.
 
 
A többi dalnak a sávjait pedig kijátszottuk a 24 sávos Studer magnóra és utána már onnan történt teljes analóg láncon az utómunka. Hihetetlen, hogy milyen hangzást tud hozzáadni a szalag. Nem törekedtünk semmilyen divatos hangzásra, azt szerettem volna, ha úgy szól minden, ahogy élőben, csak persze jobban :)))) Az ének mellőzése tudatos volt. Jó ideje nagyrészt instrumentális zenét hallgatok, így az inspirációk is ilyenek voltak. Másrészt úgy éreztem, hogy nagyon más irányt vesz a dolog, ha ének kerül a gépezetbe.
 
 
Ennek a lemeznek, az összes közreműködővel együtt nem valószínű, hogy lesz bemutatója...vagy hát ki tudja. De már elkezdtünk egy új anyagon dolgozni, ami még idén meg fog jelenni, reményeim szerint ősszel. Ez már egy fix formációval készül. Úgy gondolom, hogy a két anyag együtt, fix emberekkel mar fog tudni működni koncerten is. Szóval terveim szerint az őszi szezonban élőben is bemutatkozunk."


 

(Fotók: Sinco)