A budapesti Solidity zenekar kiadta első nagylemezét

A budapesti Solidity zenekar kiadta első nagylemezét

A budapesti Solidity trash/death/prog metál zenekar büszkén mutatja be első, saját gondozásban megjelentetett albumát, melynek címe An Abnormal Collection.

"A dalok nagy részét, beleértve a szövegeket is, javarészt Triesz László írta, ám végleges formájukat a próbatermi közös ötletelések után nyerték el. Öten, ötfelől közelítjük meg a metált, mint közös olvasztótégelyt. Ez az egyedi ötvözési eljárás adja sajátos stílusunk alappilléreit. Kedvenc zenekaraink között mindenképp meg kell említeni a Nevermore-t, a Scar Symmetry-t és a Dream Theatert, azonban felsorolni is nehéz lenne az életünk során minket ért hatásokat. Koncepcióként egyet kötöttünk ki a zenekar alapításakor, hogy kapaszkodót tudjunk adni a hallgatóknak a komplex és változatos témák,  stílusok forgatagában is. A szövegek az emberi elme – sokszor legsötétebb – bugyrait boncolgatják különböző aspektusokból. Hol a lázadó, hol a kispolgár, vagy éppen egy haldokló lelki vívódását jelenítik meg. Ami közös bennük az a zaklatottság, a kibékülni nem akarás korunk társadalmi normáival, jelenségeivel, vagy éppen saját magunkkal. Kijelenthetjük, hogy ez egyfajta koncepciója is az albumnak. Az album felvételei és az utómunkálatok is a gyulai No Silence stúdióban készültek Simi vezetésével. Hosszadalmas út volt ez, de megpróbáltuk a legütősebb és legegységesebb hangzást megtalálni, amit évek múlva is büszkén tehetünk be majd a lejátszóba."
 
A Solidity zenekart 2012 augusztusában alapította "Trilax" (Triesz lászló - gitáros zeneszerző, programozó, dalszövegíró) és "Blade" (Kovács Attila- énekes) azzal a céllal, hogy életre keltsék vad-kompromisszumokat mellőző, minőségi metál muzsikájukat, melyhez a megfelelő tudású és hozzáállású zenészeket kellett először megtalálniuk, hiszen a csapatmunka mellett emberileg is a hosszútávú együttműködés volt a cél. Először Kemény Zsolt csatlakozott basszusgitárosként, Laci egykori progrock/metál zenekarából. Nagy sokára a ritmusgitáros posztra is sikerült embert találniuk Székely Károly (ex-Beatrice, ex-Rückwartz) személyében, majd legvégül egykori közös zenésztársunk csatlakozott dobosként, Nagy Ágoston. A zenekar felkaristolta már a budapesti koncerthelyszínek nagy részét, valamint kisebb-nagyobb fesztiválok színpadait is. Bemutatkozó albumuk 2016. június 10-én jelent meg saját gondozásban.