A bűvös 30

A bűvös 30

Helmet szeptember 24-én a Dürerben!

A Helmet idén lesz 30 éves, ennek apropójából pedig Page Hamilton és bandája úgy döntöttek egy 30 állomásos európai, majd egy 30 megállós amerikai turnéval ünnepelnek, mindenhol egy 30 számos szettel.
 
 
A kerek évfordulóra a zenekar sorra veszi teljes diszkográfiáját: a nyolc, kritikusok által is méltatott stúdió album dalai közül pont úgy lesznek számok, mint a ritkaságszámba menő régi EP-k és single-k közül, de néhány feldolgozás is előkerülhet.A Helmet úgy döntött, minden állomáson csak maguknak szeretnék a figyelmet, így előzenekar nélkül állnak színpadra.
 
Page Hamilton így nyilatkozott: „azt a napot tartom a Helmet kezdetének, amikor John, Peter és én meghallgattuk Henryt. 1989-et írtunk, azt hiszem május volt. Mindennél jobban szeretem játszani ezt a zenét a jelenlegi társaimmal, Kyle-al, Dannel és Dave-vel. Azért, hogy megünnepeljük, hogy 30 éve írunk dalokat és turnézunk, úgy döntöttünk 30 dalt fogunk eljátszani, 30 európai városban és további 30 amerikaiban. Reméljük mindannyiótokkal
találkozunk”.
 
A csapat legutóbb tavaly nyáron tette tiszteletét nálunk a Dead To The World lemezével, most azonban a teljes eddigi életműből kapunk majd az arcunkba szeptember 24-én, a Dürer Kertben.
 

Helyszín

Jegyvásárlás