A FEKETE LEPKE
Interjú Rafael Márióval
Rafael Mário Junior Prima Díjas zongoraművész (aki számos előadó mögött közreműködik) a nemrég megjelent “Black Butterfly” című második lemezén populárisabb vidékekre barangol, természetesen az anyaműfaj - vagyis a jazz - filterén keresztül pásztázva a könnyűzene határszektorait, amit elektronikával fűszerez teljessé. Zenekarával fontosnak tartják a kísérletezést és az innovatív gondolkodásmódot is. Erről mesélt nekünk Rafael.
A Rafael tulajdonképpen a „még igazibb” szólóprojekted a Trióhoz képest? Ezzel a formációval szabadabban szeretnél mozogni a jazzen kívül eső műfajokban is és nyitni kicsit a popkultúra felé?
A még igazibbnak talán nem tartanám, hiszen mind a kettő projektem szeretem és sajátomnak érzek. A Rafael egy populárisabb műfajú lemez. Én szeretek mindenféle zenét, ami igényesen van képviselve.
Mesélj, kérlek, a Black Butterfly keletkezéséről! Miért (most) döntöttél úgy, hogy szélesebb zenei spektrumot is átölelsz?
Régi terveim között volt, hogy egy populárisabb lemezt is készítsek, mivel közel áll hozzám ez a zenei stílus is. Úgy éreztem, talán most értem meg arra zeneileg, hogy tudjam a mai elemeket ízlésesen keverni a saját zenémmel.
Kikkel dolgoztál együtt a lemezen?
Alapvetően a trióm tagjai voltak a ritmusszekció. Hidász Tamás dobokon, Bartók Vince basszusgitáron és szintibasszuson működött közre. A trióhoz csatlakozott Lakatos Gabriella mint énekes és Őrsi András (DJ ONE AB), aki DJ, sampler, scratch, precussion hangszereket foglalta el.
Mik voltak a főbb csapásirányok?
Mindenképp szerettem volna vokális lemezt készíteni, hogy jobban érthető legyen az emberek számára a zeném üzenete.
Mennyivel kell másabban gondolkoznod a saját dalok tükrében, mint egy session során?
Amikor saját formációval szereplek, akkor szinte nem is kell gondolkodnom, csak élvezem a történéseket a színpadon. Olyankor kiteljesedik a lelkem, és örülök, hogy közvetíthetek a zenémen keresztül.
Miben találod izgalmasabbnak az egyiket, és miben a másikat?
A session-zenélés egy koncentráltabb munkafolyamat, amit azért találok izgalmasnak, mert ott nem én vagyok a főszereplő, és teljes mértékben arra kell törekednem, hogy a főhős komfortosan érezze magát. Számomra ez egy kihívás, amit szeretek.
Szokás a jazz-zenészeket sznobnak titulálni, hogy minden mást, ami nem jazz, lenéznek, és csak a technikai tudásukat akarják fitogtatni a sok szólóval…
Nem értek egyet ezzel a vélekedéssel, ugyanis akkor a klasszikus zenészek is a technikájukat fitogtatják minden egyes verseny-zongoradarabban? A szóló a jazz-zenében azt a célt szolgálja, hogy ott a fellépő művész az adott pillanatban érzelmeket közvetítsen a hallgatóságnak. Az improvizáció egy kifejezésmód. Itt szó sincs technikai fitogtatásról, itt a saját mondanivaló, ami dominál. A sznobság nem hiszem, hogy jellemzi a jazztársadalmat. Én személy szerint nagyon sokféle stílusú zenét kedvelek, ezért én nem nézek le semmilyen műfajt, mint korábban említettem, mindenféle zenét lehet játszani igényesen és igénytelenül. Még jazzt is.
Mennyire „veti meg” a (jazz) szakma, ha pl. populárisabb formákat is fuzionálsz ezzel a műfajjal?
A szakma nagyon megoszló, van, aki örül, hogy végre van, aki frissít és próbálja a mai elvárásoknak megfelelően összeállítani a koncertjét. Sajnos van, aki evvel szemben teljesen ellene van az újításnak. Meg kell jegyeznem, hogy külföldön abszolút más a vélemény. Ha megnézünk ma egy külföldi jazzfesztivált, akkor talán most már a hagyományos jazzfelállású zenekarok vannak kevesebben.
Mit gondolsz, hasznos vagy inkább árt a közízlésnek az utóbbi években egyre erősödő hiphop és elektronikus zenei trendek elterjedése? Mint jazz-zenész, te „érzékenyebb” vagy az egyszerűbb és hatásvadász zenei struktúrákra és megszólalásra? Hol a határ az elektronikus és az élő zene közt? Szerinted van hierarchia egy DJ és egy jazz-zenész közt?
Én sosem voltam a zenei fejlődés ellen. A hiphop és az elektronikus zene jelen van már évtizedek óta. Azt vallom, hogy ha egy zenész képes kiszakadni a saját komfortzónájából és nyitott a más zenei műfajokra, akkor egy nagyszerű fúziót tud létrehozni. A határ az élő és az elektronikus zene közt talán ott van, amikor nem veszíti el a zeneiségét egy művész. Én dolgozom együtt DJ-vel és teljesen jó az összhang, rengeteg jó zenei ötletei vannak, és nyitottak és alázatosak vagyunk egymás felé, talán ez a legfontosabb.
HALLGASD MEG ÉLŐBEN!
interjú: Császár Gergő
fotó: Csányi István
