“A fiatalok nem akarnak vért inni”
33 év, 3 nézőpont – április elején választották meg Erdei Zsoltot a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöki posztjára.
A magyar boksz múltja és jövője, stratégiák, tervek és „fingerspitzengefühl” egyenesen a Magyar Bokszszövetség tárgyalójának főnöki foteljéből.
Nagy kihívásnak tartod a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöki posztját?
Életem egyik legnagyobb kihívása. 33 évet lehúztam a bokszban, 30 évet aktív versenyzőként, 3 évet edzőként, most, hogy még magasabb fokozatba léptem, idézőjelesen a kezembe került a boksztársadalom sorsa. Ez mindamellett, hogy hatalmas megtiszteltetés, hihetetlen nagy felelősség is, nagyon kemény feladatnak bizonyul. Hozzám egyébként az edzői szakma áll legközelebb, de azt látom, az ökölvívó sportnak most leginkább itt van szüksége rám. Egy elnöki posztra az ember nem ambiciózusan készül. Én sem készültem rá, és nem is értek hozzá: a bokszhoz értek, átlátom a működését; sok a tapasztalatom és eredményem sportolóként, ezért a legtöbbek számára hiteles vagyok. A jelenlegi feladatom, hogy összetartsam a szakmát, tudatosan tereljem a megfelelő irányba. Próbálom érvényesíteni azokat az akaratokat, amik az ökölvívás helyzetét előrelendítik, a nemzetközi kapcsolatok fellendítése is cél: múlt héten egy nagyon kellemes és pozitív találkozóm volt Assisiben az Európai Bokszszövetség elnökével. Szeretném, hogy a magyar ökölvívás visszakerüljön a világ élvonalába – ezt bíróképzésekkel, edzőtovábbképzésekkel lehet hatékonyan megvalósítani. A legfontosabb, hogy eredményt tudjunk produkálni, már csak azért is, hogy a kiemelt olimpiai sportágként való szereplésünket – és az ezzel járó állami támogatásokat – megtartsuk. Nem tudunk egyik napról a másikra csodát művelni, a brand kiépítése hosszabb időbe telik.
Hogyan zajlik a „brand” kiépítése?
Jóformán mindent új alapokra kell helyezni. Nemcsak minőségi, hanem mennyiségi szinten is fejlesztésre van szükség: több bunyóst kell behozni. Jelenleg 1500-1700 közé mondható a leigazolt magyar bokszolók száma, ebbe a 10-11 éves gyerekek is beletartoznak – ez hihetetlenül kevés. A népszerűség növeléséhez mindenképpen más, szélesebb körű és pozitívabb kommunikációra van szükség. Be kell izzítani a weboldalt és a Facebookot, szerepeltetni kell a tehetségeket a médiában. Nagy baj az is, hogy az amatőr ökölvívást gyakorlatilag egyáltalán nem közvetíti a televízió. El kell jutni az emberekhez, folyamatosan mutatni kell nekik, hogy a magyar ökölvívás igenis létezik, hogy ne felejtsék el – ehhez én a médiát tartom a legalkalmasabb felületnek.
A Rácz Félix képviselte Felix Box Promotion folyamatosan ott szerepel az M4-en, egymás után szervezik a telt házas bokszgálákat. A kis magyar piacon elférhet több hasonló cég – nemcsak Budapesten, hanem akár vidéken is?
A gáláknak, amiket Félix szervez, jó nézettsége van, jól fel vannak építve – ez mindenképp a sportág – és ezáltal a szövetség – malmára hajtja a vizet. A profi bokszgálákat általában olyan idősávban közvetítik, amiket a fiatalok már nem néznek, de az fontos, hogy a szülőkhöz eljut. A magyar felvásárlópiac elég csekély, pillanatnyilag Félix az egyetlen, aki ilyen jellegű produkciókat sikeresen meg tud szervezni – nem azért, mert ne lenne ezeknek létjogosultsága, csupán kevés az „anyag”: a profi tagozat általában az amatőrből szipkázza el az embereket, és ahol kevés az amatőr, ott értelemszerűen még kevesebb lesz a profi. A két ligának tehát össze kell dolgoznia. A bevett, szerintem egészséges út az lenne, hogy azok a versenyzők mennek át profiba, akik az amatőrök között már kifutották magukat, akik már komoly eredményeket értek el. Az új trend azonban nem ez, sokan idő előtt távoznak az amatőrből, ahogy egyébként anno én is tettem – bár én addigra már sok bajnokságot nyertem, mondhatni letettem a védjegyem. Ez egy kétélű dolog.
Milyen az új generáció?
Ez nehéz, hiszen az ember akarva-akaratlanul annak a generációnak a szemével nézi őket, amibe ő tartozott, pedig teljesen mások a körülmények. Marhára felgyorsult minden, a srácok mindennel sietni akarnak, nem mélyülnek el annyira a dolgokban. Képzeld el úgy, mint egy gyönyörűen aranyló vasárnapi tyúkhúslevest, amiben nincs só: nincs bennük akkora tűz a szorítóban. Nem akarnak vért inni. Én már kezdőként azt mondtam: „Engem akkor hozzanak ki a ringből, amikor meghaltam, addig ne” – manapság ezt a hozzáállást sajnos nem tapasztalom. Sok mentális és motivációs problémával is küzdünk, erre az edző felismerésén és pedagógiai érzékén túl pszichológusok, mentáltrénerek és motivációs tréningek is rendelkezésre állnak. Az egyéni menedzselés nagyon fontos.
Említetted, hogy az edzőség áll hozzád legközelebb. Miért? Minden megvan benned, aminek egy edzőben meg kell lennie?
Van a németben egy nagyon jó kifejezés, a “”ingerspitzengefühl”, ez egyfajta “ujjhegyérzés”, egy hatodik érzék. Szerintem bennem megvan ez. Ez tesz egy edzőt igazán edzővé, azt ugyanis, hogy hogyan kell jobbegyenest ütni, szinte bárki meg tudja tanítani. Edzőnek születni kell, onnantól viszont nagyon is jól lehet és kell fejleszteni a képességeket, tudománnyal kell alátámasztani az érzéket: én is járok a Testnevelési Egyetemre, kisebb- nagyobb megszakításokkal több mint 10 éve. Nagyon jól tudok kommunikálni a gyerekekkel, mivel ebben a közegben nőttem fel 10 éves koromtól. Kiütöttem, voltam kiütve, bokszoltam itthon, máshol, a tengerentúlon – ez tesz igazán hitelessé az ő szemükben. Mindenkitől a maximumot várom el, magamtól is. Nem szabad elájulnod magadtól, mindig a 100%-ot kell megcélozni, ami pedig – mint tudjuk – nem létezik, tehát mindig lesz feljebb.
Solti Hanna