A Király Halott – Itt az új dal, és videó

A Király Halott – Itt az új dal, és videó

Maradj! címmel, vasárnapi premierben megérkezett a nyíregyházi zenekar második klipje
 
Örömteli úgy újságírónak lenni, hogy egyre több, tehetséges fitalanak adhatunk hangot, számolhatunk be készülő új produkciókról. Az pedig, ha valami új íz is érkezik, kifejezetten nagy öröm, hiszen így bőven van miről kérdezni az alkotókat. A Király Halott jó néhány szöveges videóval már előrukkolt, az Árván maradt gondolat után most itt az új dal és klip, ami remek apropó, hogy kicsit érdeklődjünk a banda felől.
 
Történelmileg közelítettétek meg a királyt, vagy csak egy fiktív figura az életetekben?
Bence: Igazából egyik sem. Az biztos, hogy nincsen köze, mint névválasztás a történelemhez. Magyar nevet szerettünk volna, ha már a legelejétől kezdve magyar szövegekben gondolkodunk. 
Balázs: Egy zenekar név kiválasztása mindig nehéz és felelősségteljes dolog, hiszen egyfajta bélyegként visszük is magunkkal. A sakk-matt kifejezést valahol így fordítják, nevesítik, hogy a táblán lévő király meghalt. Nekünk innen a névválasztás, szóval, ha történelmi a közelítés, akkor kezdjünk el a sakk-játék múltjában kutatni, de ahhoz kevéssé értünk, mit a zenéléshez.
 
 
Fiatal bandáknál sokszor feldereng, hogy az első lépésekkor erős behatások érezhetők a kedvenceiktől. Nem kevésszer viszont, szinte teljes kópia érződik. A ti esetetekben inkább csak érzetek vannak, hatások. Ezek tudatos megidézései az általatok kedvelt hangulatoknak?
Zoli: Ha a sokszínűséget említed, az örömteli. Szerintem elég kevés az olyan zenekar, aki első lépésekként nem hordozza magán valaminek, vagy valakiknek a hatásait. Azt gondolom, hogy ez így van rendjén, hiszen mindannyian valamilyen zenei hatásoknak köszönhetően kezdünk el egyáltalán a zenével foglalkozni. Mi is hoztunk gyökereinkből kifolyólag ízeket, és ezeket tesszük bele az A Király Halott zenéjébe
Balázs: A mellett, amit Zoli említ, igen, kísérletezünk is. Az egészen biztos, hogy nem ragadunk le egy „kedvenc” mellet, már csak azért sem, mert nem akarunk egy ikszedik olyan banda lenni, mint a…! Meg akarjuk találni a saját ízünket, a saját hangunkat. Erre a legelső perctől kezdve, hogy a közös zenélés mellett döntöttünk, törekszünk. Tudjuk, hogy nem egyszerű olyat alkotni, amire majd azt mondja a „zsűri”, hogy ilyet még senki sem csinált. Talán nem is lehet, mi minden esetre építünk egy utat, amin jó eséllyel eljutunk oda, hogy mi magunk is, és a közönségünk, vagy épp a szakma is annyit mondjon: „na, kérem, ez A Király Halott világa”.
 
A magyar dalszövegek magukban hordozzák, hogy vagy nagyon jó, vagy kevéssé sikeres sorok születnek. A ti esetetekben bizony elég mélyre lehet ásni, és lehet elemezgetni a sorokat. Nem veszélyes ilyen vizekre evezni?
Balázs: Nekem a dal és szöveg kapcsolata a legfontosabb. Akár jó egy szöveg akár nem, a közönség szerintem akkor fogja elfogadni, ha passzol a dallal. Ha arra célzol, hogy akár mögöttes tartalmak is fellelhetők, akkor örülök. Egy dalszöveg, vagy csak simán maradjunk egy versnél pont akkor izgalmas, ha nem direkt vágja az arcodba azt, amit közvetíteni akar. Természetesen vannak olyan előadók, akiknél ez a cél, és működik is, de mi megengedjük magunknak, hogy gondolkodtassunk.
Zoli: Hiszek abban, hogy mindig lesz igény az elgondolkodtató, mélyebb szövegekre, üzenetekre. Számomra ezeknek a legnagyobb szépsége az, hogy akár többféleképpen értelmezhetők és mindenki a saját élményein keresztül megélheti azt úgy, ahogy más pontosan, ugyanúgy sohasem.
 
Balázzsal több zenekar kapcsán találkozhattunk, mint háttérember, hangmérnök. A hosszú évek alatt így szerzett tapasztalatokat tudtátok az A Király Halott előnyére formálni?
Balázs: Szerintem hátrányunk semmiképp nem származik belőle, csak előnyünk. Nagyon sok kapcsolatot tudtam kiépíteni. Ezeket a kapcsolatokat, vagy az ilyen közös munkákkal, vagy a kicsit nyomulós, számunkra sokkal idegenebb ismerkedéssel lehet csak kiépíteni. Legalábbis mi ezt tapasztaljuk. 
Zoli: Maximálisan az előnyünkre vált. Balázs sok helyen megfordult, sokféle technikai megoldást, felfogást látott, tapasztalata van arról, hogy mi tud működni, hogy mitől tud egy zenekar, ez esetben mi megszólalni akár próbán, akár koncerteken. Gyakorlatilag elmondható, hogy az ő eddigi tapasztalati nagyon sok időt megspóroltak nekünk. Olyan időt, amit az alkotásra, a zenélésre tudunk fordítani.
 
 
Itt a második klip, a Maradj!. Mi a cél vele, illetve kikkel készítettétek?
Balázs: A vizuális megjelenés mindig is fontos volt számunkra. Már az első dalokat is egyfajta képi világba öltöztetve hoztuk nyilvánosságra, ezzel is építve magunkat, hogy az emberek, akik elcsípik dalainkat, akár egy logóhoz, vagy hangulathoz tudjanak kötődni. Ugye volt már egy klipünk, az Árván maradt gondolat, ami közel egy éve jelent meg. Annak az volt az elsődleges célja, hogy végre úgy is megmutassuk magunkat, nem csak szöveges videóban. 
A Maradj! kapcsán barátokkal dolgoztunk, hiszen a Down For Whatever zenekar majdnem minden egyes lépésünknél ott voltak a dal és a klip készülte alatt. Kikivel dolgoztuk ki és vettük fel az éneksávokat, Zsoldos Dávid és Császár Robi felelősek a dal vizuális tartalmáért. 
Bence: Mindig érdekes dolog egy képi világ megszületése. Sokat beszélgettünk Robiékkal, vagy akár az egyik helyszínt biztosító Barba Negra részéről Pócsi Pistivel, hogy az elképzeléseink hogyan fognak életre kelni. Az ember, fejben valahogy összerak egy képet, ami rendszerint különbözik a valóságtól. Ezt most teljesen pozitív értelemben mondom, mert számomra a kész produktum túlmutat azon, amit elképzeltem. 
Zoli: Nem annyira egy történetet akartunk elmesélni, mint inkább egy képi hangulattal alátámasztani a dalt. Éppen ezért klasszikus sztori szál nincs is. A tánc nagyon sokaknál jelen van a klipekben és mi is szerettünk volna egy hasonló vonalat. Így jött a képbe a két hölgy, Brezó Dorottya és Chillemi Linda, akiknek teljesen szabad kezet adtunk abban, hogy hogyan építik fel a koreográfiát. Én személy szerint abszolút látom benne a szöveg mondanivalóját, még akkor is, ha néha nem úgy van felfogva a mondandó, ahogy az írásban lett megfogalmazva. De ezzel talán a szabad értelmezésre is vissza lehet utalni.
 
Nem mehetünk el a kérdés mellett, hogy hova, és nem utolsó sorban hogyan tovább?
Zoli: Nagyon nagy prioritást élvez terveink között a koncertezés. 4 éves fennállásunk alatt most érezzük először azt, hogy semmi nem olyan fontos, mint az, hogy koncertezzünk, színpadi tapasztalatot szerezzünk, élőben vigyük el a zenénket más városokba, más embereknek. Mindemellett azt gondolom, hogy a zenekar is megérett gondolkodásmódját tekintve arra, hogy ezt a lehető legprofibban és a legjobb minőségben vigyük véghez. 
Balázs: Jövőre leszünk 5 évesek. Szeretnénk ezt egy új lemezzel is megünnepelni, aminek munkálatait már el is kezdtük. Szerintem nagyon izgalmas lesz, leginkább azért, mert magunkhoz képest sem írtunk még -stílust tekintve- ennyire megosztó dalokat.
 
Fotó: Berényi Kitti, Szabó László Ádám