A lángoló út

A lángoló út

2900/3400

Az új Lauryn Hill-ként is emlegetett Akua Naru folyamatosan járja a világot, május 7-én pedig ismét az A38-on ad koncertet.

Lehengerlően őszinte és kidolgozott szövegek, igényes zenei alapok, na meg valami magasabb eszme - ezek jellemzik a New Haven-ből származó énekes-rappernő zenei világát. Akua Naru már gyermekként rajongott a fekete zenéért, igaz, akkor még csak a templomba járva találkozott vele. Nagybátyja halmozta el aztán hip hop lemezekkel, akivel 9 évesen már házibulikban lépett fel. A kissé visszamaradott New Havenben érte az az életreszóló élmény, ami miatt egyre inkább az olyan témák felé fordult, mint az emberi jogok és a politika: szeme láttára vertek majdnem halálra egy nőt az utcán. Ezután tudatosan is foglalkozott a kérdéssel, és az egyetemen is ebben az irányban tanult tovább. 2011-ben jelentette meg első albumát, The Journey Aflame címmel, amit aztán egy évre rá élőben is kiadott, a DIGFLO zenekarral, képpel és hanggal a stúdióból (The Live & Aflame Sessions). Ezt hatalmas siker övezte világszerte, aminek eredményeképpen Naru a legnagyobbakkal dolgozhatott együtt (például Tony Allen-nel a Fela Kutiból), világszerte adhatott koncerteket, egyetemekre hívták meg előadni, vagy épp emberjogi rendezvényekre tiszteletbeli vendégként. 2015 februárjában jelent meg második albuma, a The Miner's Canary. Az anyagon olyan vendégek működnek közre, mint a Grammy-re jelölt Christian Scott trombitán vagy a francia soul énekes, Ben L’Oncle Soul. Május 7-én egy szintén afrikai gyökerekkel rendelkező, de magyar  hip hop/funky zenekar izzítja a hangulatot Akua Naru előtt a hajón, a Soul Surge

FB esemény...

A mélyebb Akua Naru:

És a legutóbbi klip az új lemezről:

MaryMoss