A legjelentősebb brit világzenei szaklap díjazta a Kerekes Bandet

A legjelentősebb brit világzenei szaklap díjazta a Kerekes Bandet

Az októberi Songlines ****-os értékelést adott a zenekar új, Back To Følk c. albumának.

A Kerekes Band legutóbbi Fonogram-díjas Folklore Man c. lemeze után idén szeptember 8-án jelentette meg legújabb albumát, Back To Følk címmel. A lemezbemutató koncertre először szeptember 17-én Egerben, a zenekar szülővárosában, majd október 8-án a Fonó Budai Zeneházban került sor. A hazai közönség szinte még fel sem dolgozta az új album dalait, amikor a világ legjelentősebb, brit székhelyű világzenei szaklapja, a Songlines már elismerő kritikát jelentetett meg a zenei anyagról. A nemzetközi világzenei szakma véleményformáló – és igen kritikus - lapja 4 csillagos értékelsét jelentetett meg az októberi lapszámban a következő szavakkal méltatva az új lemezt:
 
A Kerekes Band legutóbbi albumával – ahogy a neve is mutatja – visszatér egy inkább befelé tekintő hangzáshoz. A dögös folk persze marad, ami most sincs híján a hasító basszusnak és az egy stadiont is betölteni képes doboknak, de a hangsúly most visszahelyeződött az ő klasszikusan magyar, furulyából, kobozból, és brácsából álló hangszer-kombinációjukra. Ez a zene ügyesen keveri a népi dallamokat különféle hang-effektekkel és tetszetős funk-rock „megvillanásokkal”. (...) Følkland-szigeteket nagy részletességgel és rendkívül viccesen mutatják be, miközben a csapat az űrkorszakot idéző, Duna menti selyemruhákban feszít. Naprakész, okosan felépített, újító zene.
 
A zenekar legközelebb november 26-án az Akváriumban fel. 
 
Vallják:
 
„A címadó dal az egyik legrégibb magyar népdal keresztezve a Black Sabbath hangzásával. Ez elsőre szentségtörésnek hangzik és másodjára is, és ez így jó, mert a Kerekes Band azokról a zenei energiákról szól, amik megvannak a somogyi pásztordalokban csakúgy, mint Hendrix Voodoo Child-jában. Minket a magyar népzenei dallamok alapján létrehozott repetitív saját szerzemények juttatnak el legjobban a flow-élményhez.” (Fidelio)
 
„A kritikákra visszatérve: soha nem térített el az utunktól, hogy miket mondtak ránk. Nemcsak a zenénk, mi magunk is öntörvényűek vagyunk. Sem a népi gyökereinktől, sem a népi hangszereinktől nem akarunk megválni. A legnagyobb lehetőség ezekből a hangszerekből kihozni a maximumot. Elektromos gitárral vagy orgonával már minden megtörtént, ami lehet, furulyával még nem. Ma már ott tartunk egyébként, hogy a közönségünk 95 százaléka nem népzene-rajongókból tevődik össze. Ugyanakkor az is előfordult, hogy moldvai táncházban odajöttek hozzánk, és elmondták, hogy a mi zenénken keresztül ismerték meg a moldvai zenét, és azóta masszív táncházjárók lettek. Sokáig nem hittem, de tényleg visszafelé is működik a dolog.” – nyilatkozta Fehér Zsombor a Magyar Nemzetnek
 
A Back to Følk c. album megvásárolható a terjesztőknél, az online felületeken a Bookline-nál vagy a Hangvető oldalán, és digitalis terjesztésben az itunes, a Google Play, a Deezer és a Spotify stb felületein.