A „Meztelen” igazsággal szembesít Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar
A rock ’n’ roll hazai, egyik legnépszerűbb formációja, az extravagáns énekesnő, Marót Viki és az egykori Hungária-tag és sztár dalszerző, Novai Gábor vezette Nova Kultúr Zenekar már Amerikában is nagykorúnak számít, hiszen idén megalakulásának 21. évét ünnepli. Visszatekintve az elmúlt évekre, a zenekar alkotó csapatában rengeteg, a változás témáját érintő gondolat fogalmazódott meg, nemrég pedig elérkezettnek látták az időt, hogy egy dal formájában osszanak meg néhányat ezek közül. Az új, „Meztelen” című, dallamtapadásos szám és videóklip egy őszinte kitárulkozás mindenkinek, aki a nyári élmények hajszolása után ősszel fejest ugrana az önismeretbe.
„Beszélgetéseink során a közös és egyéni emlékek mentén valamelyest kirajzolódott, hogy hogyan változunk közösségként és egyénenként, ez pedig olyan gondolatokat ébresztett, amiknek egy részét muszáj volt dalba foglalnunk. Úgy gondoltuk, hogy a változással való szembesülés témája, a tükörbe nézés legjobban személyes oldalról fogható meg, így a dal olyan kérdéseket vet fel, olyan élethelyzeteket mutat meg, amikkel előbb-utóbb azt hiszem mindannyian összetalálkozunk” – árulta el Marót Viki ízléses humorú, új szerzeményükről a „Meztelen”-ről.
A dalszerző Pirisi László, az együttes egyik alapító tagja, zongoristája, alkotója, és aki írt már zenét Oscar-shorlistes filmekhez is. Az újdonság hangzását a hatvanas évek Amerikájának zenéje, azon belül is a Motown lendületes, mégis érzelemdús zenei világa inspirálta.
A Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar kezdeti missziója a tánczene nagy slágereinek átörökítése volt a jelenkorba. Manapság az aktuális világra való reflexió vált a nagykorúvá ért csapat fő küldetésévé, természetesen megtartva azokat a zenei elemeket, amelyeket mindig is szerettek és amelyek jellemzőek voltak a bandára.
„A „Meztelen” című új dalunk dióhéjban az önmagunkkal való őszinte szembenézésről szól, önmagunk elfogadásáról az idővel változó külső és belső jellemzőinkkel együtt. A felvétel címe a meztelen igazságra utal, ami ideális esetben kirajzolódik, ha az ember őszintén tükröt tart önmagának, és számot vet a múlttal és jelennel. Bízunk benne, hogy mindenki, aki hallgatja megtalálja azokat a sorokat, amiket saját maga szempontjából üzenet értékűnek érez, de ha egy egyszerű és pozitív gondolatot szeretnénk kiemelni, az az lenne: Ha magunkkal szemben őszinték vagyunk és nem félünk szembenézni azzal sem ahogyan mások láthatnak minket, az közelebb vihet önmagunk elfogadásához és segíthet úgy változni, hogy közben megőrizzük magunkban azokat a dolgokat is, amiket értékesnek vélünk.”
A „Meztelen”-hez tartozó videóklip kapcsán sokaknál felmerülhet a kérdés, hogy vajon vizuálisan milyen módon jelenik meg benne a meztelenség. Annyit elárulhatunk, hogy Marót Viki védjegyének minősülő divatérzéke és kreativitása ezúttal is célba talált!
Fotó: Pirisi László