„A SLYTRACT NEM CSAK ZENE MÁR, HANEM AZ ÉLETUTAM”

„A SLYTRACT NEM CSAK ZENE MÁR, HANEM AZ ÉLETUTAM”

Interjú Melegh Gábor Balázs frontemberrel

El tudnád mesélni a banda megalakulásának rövid történetét?
2005. május 1-t mondhatjuk megalakulásnak. Azóta sok tagcsere történt, Tamás meg én maradtunk a kezdetektől. Gyuszkó is nagyon régóta (2008) velünk van, Marci pedig az új lemez felvételei után csatlakozott. 2012-ben feloszlottunk, és 2017-ben alakultunk újjá.
 
Az lemezeitek nagy port kavartak, mindenki nagy potenciált látott bennetek. Ti ezt hogyan éltétek meg?
Egyszer Kazincbarcikán voltunk Cadaveres bulin, és Delcsik Balázzsal mondta a pultnál, hogy „b**meg ti megmutattátok ennek a sok köcsögnek Miskolcról…” (nevet) Baromi jól esett. Az ilyenek miatt már biztosan megérte, és hála az égnek ezekből volt sok. De nekünk igazából gőzünk sem volt arról, hogy ezt hogyan kell megélni. Meg is változtunk egy kicsit, én túlzottan maximalistává váltam, ez rossz dolgokat hozott ki belőlem. Évekkel később beláttam, hogy mennyire nem viselkedtem megfelelően.
 
Ennek köze volt ahhoz, hogy a feloszlás mellett döntöttetek?
A 2011-es Európa-turné után kezdtük úgy érezni, hogy nincs perspektíva a zenekar előtt. Rengeteg időt, energiát, pénzt tettünk bele a Slytractbe, és sokkal kevesebbet kaptunk vissza. Zeneileg is kezdtünk már kicsit megcsömörleni, és inkább úgy döntöttünk, hogy hagyjuk abba, még mielőtt leamortizáljuk azt, amit addig felépítettünk.
 
Mi volt az újjáalakulás folyamata?
A feloszlást követő évek alatt igyekeztünk kapcsolatban maradni, jóban voltunk. Egy próbatermi bandázás során Gyuszkó a kezembe nyomta a gitárját, hogy játsszak el egy Sly dalt. Hat év után ez volt az első alkalom, hogy újra együtt játszottunk. Olyan volt, mint amikor véletlenül összetalálkozol az exeddel és szexeltek egy jót, de igazából egyikőtök sem tudja, hogy mi történt, de k***a jó. Mi együtt maradtunk.
 
Ez a korong egy fejlődési folyamat része, vagy egy merőben más és új Slytract-ről kell most már beszélnünk?
Én azt szoktam erre mondani, hogy a Slytract nemcsak zene már, hanem az életutam. Benne van a múltam, a jelenem, és a jövőm is, hiszen mindenre kihat. Minden kapcsolódik egymáshoz és minden alakítja a dolgokat körülöttünk.
 
Tehát erről is szól a lemez?
Vannak dalok, amelyek erre utalnak, de mindegyik mélyebb mondanivalóval bír. Van más jellegű szövegtéma is, az ’Acid’ pont azt feszegeti, hogy szex közben mennyire a másik rabja vagy, mennyire kiszolgáljátok egymást, ugyanakkor mennyire jó mocskosnak és primitívnek lenni.
 
Mik a terveitek rövidebb és hosszabb távon?
Június 10-én, hétfőn lesz a lemezbemutató az A38 Hajón, a Cannibal Corpse vendégeként, majdnem pont a reunion jubileumán, szóval most egy időszak lezárul. Baromira várom már, hogy kipróbáljunk új dolgokat így négyen, ezzel a felállással.
 
Mégiscsak a Cannibal Corpse előtt fogtok fellépni – várjátok?
Az nem is kifejezés! Óriási hálával és köszönettel tartozunk ezért a Concerto Musicnak. Ez már önmagában egy hatalmas elismerése a munkánknak, és ennek úgy gondolom nem csak szakmai, hanem emberi oldala is van.
 
A teljes interjút el tudjátok olvasni a metal.hu oldalon!
írta: Bányai Gábor
Fényképezte: Váradi Máté