"A testi táplálék mellett a szellemi táplálék is fontos" - interjú Péterfy Borival

Új, izgalmas szerepet vállalt Péterfy Bori: szeptember 13-tól a Hajógyár és az A38 közös eseménysorozatának új műsorvezetőjeként találkozhatunk vele a havonta megrendezésre kerülő Zene x Színház esteken. Ennek kapcsán egyebek mellett önérvényesítésről, belső erőről, a művészet közösségépítő és felszabadító erejéről beszélgettünk.
 
Énekesnőként és színésznőként egyaránt otthon vagy a színpadon, műsorvezetőként azonban aligha találkoztunk még veled. Mit gondolsz, miért téged álmodtak a szervezők a műsorvezetői székbe?
Korábban vendég voltam ebben a műsorban, és egy nagyon jól sikerült este kerekedett ki a színpadi beszélgetésből. Ezután jöhetett a szervezők ötlete, hogy talán fordított szerepben, műsorvezetőként is megállnám a helyem.
Tulajdonképpen azt is kérdezhetném, hogy: miért nem rám gondoltak először? Ez az est a Zene x Színház nevet viseli, és szerintem én vagyok az egyetlen Magyarországon, aki ezen a két pályán teljesen szétválaszthatóan és maximálisan helyt áll. Nem egy színésznő vagyok, aki néha énekel, és nem egy énekesnő, aki időnként színdarabokban játszik. A rock and roll és a színházi lét is szerves része az életemnek, utóbbi már több mint 30 éve.
 
Honnan meríted a két pályán való érvényesüléshez szükséges energiát?
Hát, ezen most nekem is el kell gondolkoznom. Azt hiszem, most magamnak is be kell bizonyítanom azt – amit mindenki gondol rólam, és amit eddig én is gondoltam magamról –, hogy rengeteg erőm és energiám van. A magánéletem nemrégiben olyan fordulatot vett, ami által az eddiginél durvább kihívások elé kerülök minden szempontból, a világ pedig brutálisan megváltozott, itt van ez a mindenkit sújtó, teljesen kilátástalan anyagi helyzet, és a művészek egyre nyomasztóbb sínylődése. A színházi és zenei pályán egyaránt bizonytalan, hogy ezt követően kinek hogyan lesz munkája, így most minden munkalehetőség egyfajta mentőöv, amibe a túlélés érdekében lehet kapaszkodni. Emellett már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon milyen lenne egy interjúhelyzet másik oldalán, kérdezőként szerepelni, tehát minden szempontból nagyon jól érintett ez a felkérés.
 
Mit szeretnél adni a közönségnek műsorvezetőként?
Azt, amit én is szeretek kapni nézőként: olyan időtöltést, ami a műsorvezetőnek, a beszélgetőpartnernek és a közönségnek egyaránt és érezhetően élmény. Mániákusan igyekszem értékesen kihasználni a pillanatokat, úgyhogy remélem, hogy ezek az alkalmak olyan, értékesen kihasznált másfél órák lesznek, amikért érdemes élni. Olyan érdekes beszélgetéseket szeretnék megvalósítani, amik által ténylegesen megismerhetjük a meghívott vendégeket. Kérdezőként is szeretném megteremteni azt az őszinte légkört, amit más helyzetben a válaszaimmal szoktam megvalósítani. Ez egy olyan kihívás lesz számomra, aminek a sikere az adott vendég személyiségétől függ – és ettől lesz az egész igazán izgalmas.
   
Te hogyan tudod megőrizni a világ és az emberek iránt érzett kíváncsiságodat, nyitottságodat, és hogyan tudsz ezzel párhuzamosan harmóniában maradni?
Az, hogy hogyan tudok harmóniában maradni, jó kérdés. Az most szinte lehetetlen. Sajnos egyáltalán nem vagyok harmóniában, az én világom is teljesen kizökkent minden szempontból. Épp azért is fontos nekem ez a műsorvezetési lehetőség, mert ebből a felkavart állapotból egyetlen kiutat látok: együtt lenni olyan emberekkel, akikkel azonos hullámhosszon vagyunk és hasonlóan gondolkodunk, mert erőt tudunk meríteni egymásból. Az ilyen kapcsolódásokat keresem most az életem minden területén, és eközben nagyon sok olyan emberrel találkozom, akik ugyancsak ezt látják kiútnak: nem egyedül szorongani otthon, hanem beszélgetni és egymást segíteni. Egy közösséget alkotva összekapaszkodni azokkal az emberekkel, akiknek fontos a kultúra, fontos, hogy a világ egy jobb hellyé váljon azáltal, hogy tehetséges emberek jó dolgokat csinálnak, és akiknek ezáltal fontos az is, hogy ezek a tehetséges emberek életben tudjanak maradni, és anyagilag is lehetőségük legyen arra, hogy meg tudják valósítani a művészetüket, végezni tudják a munkájukat. A világ az elszegényedés felé hajlik, és a művészek attól rettegnek, hogy az emberek nem fognak pénzt áldozni a kultúrára. Jó lenne, ha a testi táplálék mellett a szellemi táplálék is fontos lenne, és az emberek megéreznék, mennyire iszonyatosan jó együtt lenni, és egymásból gondolatokat, kreativitást, túlélési stratégiákat meríteni. Azt gondolom, hogy a szorongáson, a depresszión és egy csomó dolgon nem csupán a pszichológusok tudnak átsegíteni minket, hanem a művészet is. Sőt, talán elsősorban a művészet.
 
Talán ez az oka annak, hogy a művészi önkifejezés a kezdetek óta az emberek egyik ösztönös megnyilvánulása…
Igen, és nagyon furcsa, hogy mára ez mostoha dologgá vált. Úgy érzem, hogy a túlélésért folytatott küzdelemben és ebben a különös, internetes világban egyszerűen elfelejtik az emberek, hogy mennyire fontos a művészet. Viszont ezek a keddek lehetnek olyan szeánszok, ahol együtt lehet lenni olyan emberekkel, akikkel hasonlóan gondolkozunk, és ahol a színpadról a közönséget is bevonva lehet együtt beszélgetni, nevetni, egy órára megkönnyebbülni, és meghallgatni a meghívott, zseniális vendégek szívét és lelkét, amit beletesznek a munkájukba – mert azt nyilvánvalóan mindenki beleteszi a produktumába.
 
Te a színészi és énekesi pályán egyaránt száz százalékban jelen vagy. Ez által a két, párhuzamosan művelt hivatás által meg tudod élni a teljességet?
Meg tudnám, csak most tényleg elég nehéz a helyzet, nehezen biztosíthatók a művészet megvalósításának anyagi feltételei. Mégis, tudom, hogy nem lehet feladni. Akárhogy is, hiszem, hogy a művészet kell az embereknek, és azt pedig nem akarom elhinni, hogy a művészeket el lehet hallgattatni, bizonyos szempontok és kategóriák szerint ki lehet emelni vagy épp el lehet nyomni őket. A művészet szabadságát tilos korlátozni, mert az a halálát jelentené.
 
A cikk a Petőfi Kulturális Ügynökség megbízásából jelent meg.
 
 
-----
Írta: Nagy Daniella
Fotó: Kováts Zsófi
-----