„A Zorall a dalformálás, dalírás szempontjából mindig öntörvényű volt.”

„A Zorall a dalformálás, dalírás szempontjából mindig öntörvényű volt.”

Ismét Lévai Hangyássy László „Hangyával” beszélgettünk, ezúttal főként a Zorall nemrég megjelent, Retrográd című lemezéről.

Milyen volt a lemezbemutató koncert?

Szuper volt! Nekünk minden alkalom, pláne a Barba Negra Trackben, egy ünnep. Sokan voltak. Igyekeztünk látványban és fényben is odatenni magunkat. Úgy érzem, hogy el tudtuk kápráztatni a közönséget, a dalok pedig mindenkinek meg tudták mozgatni a lábát.

Több új dalt is játszottatok…

Igen, az új lemezről játszottunk, egészen pontosan 5 dalt, és a helyszínen dedikáltunk is.

Hogyhogy a 80-as évek kerültek most elő nálatok?

Ehhez volt kedvünk. A Zorall a dalformálás, dalírás szempontjából mindig öntörvényű volt. Mindenféleképpen egy koncept lemezt szerettünk volna. Így kimondottan és kategorikusan csak a nyolcvanas évekből merítettünk.

El lehet árulni, hogy melyikek ezek a dalok, amiket most zorallosítottatok?

Nem, az titok, meg kell hallgatni. Van saját dal is rajta, a Retrográd. Na, meg van egy speciális fúzió is a lemezen Bódi Csabival. Az Aranyeső című dalt csináltuk meg a mi szájízünk szerint, ska stílusban. Ehhez forgattunk is egy klipet, amiben Bódi Csabi a sztárvendég. Azt el kell mondani róla, hogy gyermekkorában csak Sex Actiont és Sing Singet hallgatott. Úgy is jött az ismeretség, hogy meglátott, és már mondta is a dalokat kapásból fejből és énekelt. Aztán gondolkoztunk rajta, hogy tudnánk úgy fuzionálni, hogy a két zenei stílust, ami eléggé kontrasztba van egymással, kicsit úgy hozzuk össze, mint annak idején a Run DMC és az Aerosmith tette. Próbáltunk rá, aztán stúdióban rögzítettük is. Először nem nagyon engedte a kiadó, hogy ehhez a dalhoz klip is készülhessen, de a fater, Bódi Guszti, akinek nagyon tetszett a dal, azt mondta, hogy ezt nem szabad kihagyni. Szerdán lesz a klippremier. Ez a kettő az első és az utolsó dal, közöttük pedig a nyolcvanas évek nagy diszkó és popdalait rockosítottuk meg.

Akkor innentől ezekkel fogjátok járni az országot?

Ezekkel is, de nekünk megvan a tuti repertoárunk, és általában az új lemezekről csak egy-két dalt szoktunk beletenni a turnéműsorba, mert a régi dalokat is nagyon várja és szeretné hallani a közönség.

FB oldal...

MaryMoss

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.23.