„Ha elakadok egy hangszeren, folytatom egy másikon”

 

Interjú: Császár Gergő

 

 

 

Valahogy, amikor leülök a hangszerekhez gyakorolni, jönnek az ötletek egymás után. Ha épp olyanom van, akkor csak felveszem vázlatnak, vagy hagyom magamnak elfelejteni közben, de ha meg úgy alakul, rögzítem a Cubase-be, és akkor már esélyes, hogy dal lesz belőle. Hagyom, hogy alakuljanak a dalok maguktól szinte. Ha elakadok egy hangszeren, folytatom egy másikon.

 

 

Általában mindig 10 dal a cél, de a következőn például valószínűleg csak 9 lesz, bár fűzöm Olivért (Lee Olivér gitáros), hogy játsszon az egyik dal elé valami intrót. A vicc az, hogy egyáltalán nem karanténlemez, hanem előtte körülbelül egy héttel már kész voltak a dalok. A karanténban inkább leblokkoltam és sokat olvastam, meg ilyesmi. Most az elektro színteret próbáltam megtámadni, bár ez mindig inkább csak egy nyomvonal, amit követek, sosem lesz teljesen abba a stílusba beskatulyázható a lemezem, mint amennyire tervezem.

 

 

Általában van egy bevillanó kép, hogy kinek lenne jó az adott dal, amit éppen írok, de vannak emberek, akiket már a lemez előtt megkérdeztem, hogy énekelne/játszana-e a lemezen és ahhoz lehet varrni a kabátot.

 

 

Imádom, ha nem unalmas egy zenei anyag és ha többen énekelnek rajta. 5 vendégénekest hívtam meg rá és szerintem mindannyian olyan dalokat kaptak, amik igazán jól állnak nekik. Abszolút fontosnak tartom a szövegeket. Ezért nem írok én is egy 123421344562526. szerelmes dalt – mondjuk ezen pont van egy. Az első lemez fizikai kiadásánál még nem volt szövegkönyv, de a blues-lemezhez és ehhez már van, a következőhöz terveim szerint szintén lesz.

 

 

 

Ezt külső füllel könnyebb eldönteni, mint belülről. Azt tudom, hogy a ritmikáim gyakran nem átlagosak egyéb hangszereken, mert mondták többen is, akikkel játszottam ezeket a dalokat, illetve tapasztaltam is, hogy nekik nem annyira magától értetődő pár ritmus, mint nekem. Szeretném azt hinni, hogy már nem csak dobos vagyok, persze ebben elsősorban nem az én szavam számít.

 

 

Aki azt gondolja, hogy a dob a „legutolsó része a zenekarnak”, annak azt kívánom, próbáljon táncolni dob nélküli zenére (ütőhangszerrel helyettesíteni nem ér!), illetve annak, aki zenészként gondolkodik így, az próbáljon dobos nélkül játszani, utána meg szégyellje el magát…

 

 

Azt érzem, hogy folyamatosan fejlődöm keverésben, hangszerelésben mindig próbálok újabb megoldásokat keresni, de elfogadom, hogy mindenkinek megvannak a maga kliséi, megoldásai bizonyos helyzetekre. Kezdem felismerni a sajátjaim, ezért olykor direkt más megoldást választok, mint ami zsigerből jönne. De van, hogy azt hallom, hogy az fog működni, amit először elgondoltam. Nem tudom, hogy ez mennyire tartozik az érettség kategóriába, vagy inkább épp ellenkezőleg. Azt tudom, hogy nagyon sok zenekarnál látom-hallom, hogy nemhogy nem akarnak megújulni, hanem imádják újra és újra a régi kliséket elpufogtatni. Igyekszem nem ilyen lenni. Remélem, sikerül is.

 

 

Szerintem az, aki azt mondja, hogy nem érdekli, befogadják-e a zenéjét, az hazudik vagy megvilágosodott. Igazad van, én is ezt látom, bár olyan nagyon nagy szembemenést nem tudsz szerintem csinálni, mert valahol már minden megtörtént másképpen.

A legtöbb szempontból teljes vakvágányon kezdtem el az Abel Label projektet. Egy: angolok a szövegek. Ez eleve no-go zone. Nem is számít magyar zenének. Ami vicces, de jelenleg így áll a magyar rádiós mentalitás. Kettő: minden lemez eléggé más stílus. Ez öngyilkosság. Az emberek ugyanazt szeretik hallani, amit megszoktak eleve. A zene abszolút komfortzónává vált. Meg kell, hogy nyugtasson, biztosítson bennünket arról, hogy minden marad úgy, ahogy volt. Nem akarunk felfedezni már semmi újat. Hagyják, hogy hadd éljük meg újra ugyanazt. Hogy minden rendben. Legyenek látszat-újítások. Egy-egy új hangszín, egy-egy új énekhang. De érdekes akkordmenet vagy ritmusok? Isten ments! (Elsősorban a mainstream popzenéről beszélek). Szóval nehéz ezzel bármit is elérni. Ma Magyarországon biztosan.

 

 

Abszolút marginális helyem van a zeneiparban. Nem is vagyok az ipar része, hiszen az iparban pénz is van, hehe. Az előző válaszban már kifejtettem, szerintem mik a problémák, vagy inkább a jelenlegi helyzet szerintem. Nem tudom, mit lehet még újítani a popzenén, de valamit biztos kitalálnak, ami majd újnak tűnik, de régi. Persze tévedhetek bármikor és emiatt jóslatokba nem mennék bele, de sok izgalomra nem számítok. Ezt biztos a bennem élő nyugdíjas, a Károly mondja.

 

 

Jelenleg a Barabás Lőrinc Quartetben, a Jónás Vera Experimentben, a Fenyves trióban vagyok hallható dobon, emellett néha helyettesítek pár helyen és alakul egy projekt ahol basszusgitározom, de ezt most még nem lőném le.

 

 

Abel Label „Treat” lemezbemutató november 7-én lesz a Living Room nevű helyen, a Kossuth tér környékén. Gyertek el!