AG Weinberger koncertje

AG Weinberger koncertje

Október 4-én a Muzikumban

A Muzikumban ad koncertet a nemzetközi hírű magyar származású gitáros! Virtuóz játékával az Egyesült Államokban és Európában is komoly hírnevet szerző gitáros, zeneszerző, AG Weinberger eddig csupán néhány alkalommal volt látható Magyarországon. A dalszerző egyre több szállal kötődik Budapesthez, így hazai rajongóinak és azoknak, akik ezután lesznek azok, október 4-én, fergeteges koncerttel készül zenésztársaival közösen, akikkel Reborn című új lemezének anyagát is rögzítette. 
 
 
A művész hitvallása szerint ő nem blues zenész, hanem a blues-zal rokon zenész, ennek megfelelően az est anyagában jazz- és világzenei elemeket is felfedezhetünk majd. Az elhangzó művek többsége saját szerzemény, de hallhatunk néhány remek feldolgozást is. Az AG Weinbergerre olyannyira jellemző, tudatos dallamszerkezetek a személyes üzeneteket hordozó dalszövegekkel együtt kelnek életre, szenvedélyes előadásában. A zenész, bár nem tartja magát énekesnek - mint mondja, ő gitáros, aki szükségből elénekeli a számokat - hangja mégis első perctől kezdve bebújik az ember bőre alá. 
 
A ritka zenei csemegét elsősorban azoknak az igényes és értő hallgatóknak ajánljuk, akik a szórakozás mellett szívesen inspirálódnak új hatások által, de garantált, hogy a bulira vágyók sem csalódnak majd. Virtuóz elemekben nem lesz hiány, erről a zenésztársak (Cseke Gábor-zongora, Hárs Viktor-nagybőgő, basszus gitár, Pusztai Csaba-dobok, ütők) is gondoskodnak. AG Weinberger a telecastereken kívül a lap steel gitároknak is mestere, több kedvencét szóra bírja az est folyamán.     
 
 
AG Weinberger karrierje szülővárosából, Nagyváradról indult, miután már egészen fiatal korában eldöntötte, hogy belőle gitáros lesz. Kisebbségi magyarként különösen nehéz dolga volt a szocialista Romániában, azonban ezekből az akadályokból előnyt kovácsolva jutott el odáig, hogy megalakítsa és sikerre vigye az ország első blues zenekarát – majd még néhány további formációt.
 
A 2000-es években az Egyesült Államokban eltöltött hét év alatt megjárta a műfaj legendás klubjait, zenei óriásokkal állt egy színpadon, és egy nagysikerű lemezt is rögzített Nashville-ben. 
 
Bár a blues hazájában szakmai berkeken belül már úgy emlegették, mint „első osztályú, karizmatikus gitárost”, 2006-ban mégis úgy döntött, hogy visszatér szülőföldjére, és az európai koncerthelyszínekre. Azóta a romániai zenei élet csúcsára tört, számos díj és állami elismerés mellett több televíziós és rádióműsort is magáénak tudhatott. 
 
Most érkezett el az idő, hogy a magyar közönséget is elkápráztassa és meghódítsa dalaival. 
 

Helyszín

Jegyvásárlás