Against The Fall (ex- Eye For I) - Új kislemez, Új irány, Névváltás
A friss néven futó zenekar jelenleg egy három számos kislemezen dolgozik, aminek címe "9,81" kiindulva a nehézségi gyorsulás értékéből.
Bő egy hete megjelent a kislemez első nótája, ami a "Vászon" címet viseli. A "Vászon" a zenekar történetének első magyar nyelvű száma. A szám kiadása mellett, bejelentettek még egy újdonságot, miszerint az Eye For I - zenekar mostantól Against The Fall néven folytatja a pályafutását, köszönhető a tavalyi évben megtörtént tagcseréknek, az eddigi zenei irány és felfogás változásának, fejlődésének. Az egész kislemez kiadását a Rockmaratont követő hétre tervezik.
Miről szól a Vászon?
"A Vászont a tavaly brüsszeli reptéri terrortámadás ihlette. Sokkal inkább emberi oldalról, mintsem politikai, vagy egyéb szociális meggyőződéstől vezérelve. A tény, hogy a tehetetlen média rémképeinek kereszttüzében, a szintén tehetetlen, és végtelen embereknek szinte nap, mint nap együtt kell élniük az efféle potenciális veszéllyel, manapság megkerülhetetlen témaként szolgált. Maga a szöveg egy ilyen tragédia képeit próbálja visszaadni és annak feldolgozását, hogy valaki biztonsági felvételeken keresztül nézze végig szeretteinek halálát. Ez az első társadalmi indíttatású szöveg a zenekar életében, s egyben az első magyar is. A vászon egyszerre üzenet és egyfajta segélykiáltás egy kilátástalanná vált világ felé, ugyanakkor a szövegben mindenki megtalálhatja a saját személyes démonaival és félelmeivel való örökös szembenállás félmondatait is."
Névváltoztatás?
"Amikor a Foreshadow után elkezdtünk dolgozni az új dalokon, a végeredmény meglehetősen más lett, mint amire bármelyikünk is számított. Ricsi, Swéd és Máté érkezésével a zenekar zenei világa is átalakult. Az új dalok születésekor, a korábbi Eye For I nótákhoz képest, komplexebb ugyanakkor ösztönösebb munka folyt a háttérben. A zenekar egyre jobban kezdte kinőni a saját zenei korlátai, miközben a dalszövegek mondanivalója, épp az általános látképet szűkítette le az egyéni tapasztalatokra. A végeredmény pedig úgy zeneileg, mint szövegileg sokkal személyesebb és őszintébb lett, mint azt vártuk. Egy-két új dalt már korábban kipróbáltunk a koncertek alkalmával, s a pozitív visszajelzések mindannyinkat meggyőztek arról, hogy az új inspiráció és az új irány, valóban illik a zenekarhoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy a korábban Eye For I névre keresztelt zenekar mostantól Against The Fall néven folytatja működését. Úgy éreztük, hogy a zenekar jelenlegi felállásával egy új szintre érkezett, és ebben a formában a régi daloktól és stílustól olyannyira messzire kerültünk, hogy ez már indokolja a névváltást. Maga a név egyfajta pozitív hangot sugall, amely a fentebb leírt Vászon témájával kissé szembeütközőnek tűnik, de ha valaki olvas a sorok között a Vászonban is felfedezhet reménykeltő gondolatokat."
Tagok, jelenlegi és korábbi zenekarokkal:
Baricsa Gergő– Basszusgitár (Rage Quit; ex- Absolved) Csendőr Balázs – Gitár + Vokál (Lies Of The Machine) Mihalovits Levente – Gitár + Vokál Takács Máté – Ének (ex- Project For A Better Dream) Szanics Richárd – Dobok (Watch My Dying; Stone Deaf; ex- Hellfreaks)
Köszönetnyilvánítás, akik nélkül nem jöhetett volna létre az anyag:
Veres Gábor (Watch My Dying) - Artwork
Tóth Gábor (Ghostship Recordings) - Mix and master
Farkas Gergő (Thrashood Photography) - Fotók
Zsiros Gábor - Vászon intro
Múlt, jelen, jövő:
"Az új névválasztással próbáltuk megfelelően jellemezni, a zenekar eddigi történetét és a tagok, élethez és a zenéhez fűződő viszonyát. Az évek sora alatt az Eye For I-ként indult zenekar rengetegholtponton és tagcserén ment keresztül, mire elérte jelenleg végleges formáját.Ezen évek alatt pedig mind szakmailag, mind emberileg többször kerültünk mélypontra, sokszor azt gondolva, talán innen nincs is már feljebb. De hála a családjainknak és a barátainknak újra és újra sikerült bebizonyítanunk egymásnak és saját magunknak, hogy nem csupán a holtpontokat vagyunk képesek legyőzni, de a saját gátlásainkat és kishitűségünket is. Szerettük volna tehát, ha ez a fajta „ellenállás” és dogmatikus kitartás valamelyest visszaköszönne a saját zenekarunk nevében is. A név és némiképp a zenei világunk változását pedig szerettük volna valóban méltó módon megünnepelni. Egy zenekar életében pedig mindig is a zene lesz a lehető legkifejezőbb közlésmód.A három számos, új kislemez a 9,81 címet kapta. Természetesen a lemez címének választása sem véletlen. A 9,81 a nehézségi (gravitációs) gyorsulás kerekített értéke. Az a gyorsulás, mellyel a Föld nehézségi erőterében szabadon eső tárgy mozog. A kislemez teljes anyagát, a próbateremben raktuk össze, s amint elkészültünk egy-egy dallal, a soron következő koncerten szinte azonnal ki is próbáltuk. Az így szerzett tapasztalatok és észrevételek után pedig visszaültünk a próbaterembe és addig csiszoltuk, finomítgattuk, vagy éppen bonyolítottuk a dalokat, amíg mindannyian rá nem bólintottunk a végeredményre. A korábban háttérbe szorult samplerek és egyéb effektek egyre inkább előtérbe kerültek. Egészen addig, hogy ma már, „hatodik tagként”, minden nótánkat igyekszünk színesíteni velük a koncerteken. Az előfelvételek, majd később a hangszeres sávok rögzítése Leventénél, valamint Balázsnál történt. Az így kapott anyaggal pedig felkerestük Tóth Gábort a Ghostship Recordings-nál, ahol az éneksávok felvételei után, Gábor megajándékozott bennünket, egy bitang jó hangzással is!"