Al McKay a Paloznaki Jazz Pikniken

Al McKay a Paloznaki Jazz Pikniken

A veterán Grammy-díjas Al McKay már hosszú ideje áldoz a zene oltárán.

Pályafutását az Earth, Wind&Fire-ban kezdte, ahová olyan slágereket írt, mint a September vagy a Sing A Song, majd olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Ike és Tina Turner vagy Sammy Davis Jr. A gitárművész a Homola Pincészet szervezésében megvalósuló Paloznaki Jazz Pikniken lép fel All Stars zenekarával augusztus 6-án, ahol bizonyára a legnagyobb EWF-dalok is fecsendülnek majd.

Nem ez az első alkalom, hogy Magyarországra jössz. Akkor milyen volt itt lenni?

Fantasztikus. 2003-ban jártam itt először. Mindig emlékezni fogok azokra a lelkes emberekre, akik akkor eljöttek. Ez egy nagy fesztivál volt, egy igazán forró, muzikális napon.

Nemrég jelent meg új dalod, a Heed the Message.

Ezzel a dallal vissza szerettem volna nyúlni a természetességhez, mert nagyon szeretem a hangszeres megszólalást, újra akartam teremteni ezt a hangzást amennyire csak lehetséges. Ez valamilyen szintű háborút váltott ki nálunk. A menedzserünk annyira nem szívlelte, de ez egy rock mix. Én büszke vagyok rá.

Ez egy készülő lemez dala?

Igen, dolgozunk egy lemezen. 5 dal már a stúdióban van és még 5 dalt szeretnénk mellé.

Hogyhogy kiléptél az EWF-ből és most mégis majdnem ugyanezen a néven koncertezel?

Imádtam az Earth, Wind&Fire-t, az egy fantasztikus zenekar és időszak volt. Én 1980-ban léptem ki, és már akkor saját zenekart alapítottam, amihez az EWF-ből is csatlakoztak eredeti tagok, így a régi dalokat játszottuk főként, Al McKay All Stars néven. All Stars, mert remek zenészek játszanak benne. Azóta turnézunk, Ázsiában is gyakran adunk koncertet. Sokan azt hiszik, hogy ez az Earth, Wind&Fire, de ez nem igaz. Ez egy All Stars zenekar, ami tiszteleg az EWF hagyományok előtt.

Szoktál még szitáron játszani?

A Head to the Sky album egyik dalán játszottam ezen a hangszeren, de azóta nem igazán.

A filmzene is érdekel mostanság?

Igen, el kezdett érdekelni a filmes és televíziós zeneszerzés, mivel a zene ipar és a hagyományos CD-kiadás már nem olyan, mint régen. Minden drasztikusan megváltozott és nem a zenész javára, aki a zenéket készíti. Mindenki ingyen megkapja a zenét, és a készítője nem igazán van megfizetve mindezért. Ez a legnagyobb probléma az album készítéskor. Most már mindenki csak megosztja az anyagait. Ez kinyírja a zenészeket, azokat, akik beletették az idejüket és az energiáikat a zene megalkotásába. Zene nélkül viszont nincs semmi. Pont ezért a zenészeket meg kellene fizetni. A szerzői jogvédelmet nagyon fontos dolognak tartom. Ez így lenne igazságos mindenki számára, de sajnos, most nem így mennek a dolgok. Ezért gondolom, hogy a filmzene készítés inkább megállja ma a helyét.

MaryMoss

További infó és kedvezményes jegyek augusztus 3-ig...