Angerseed: The Proclamation

Angerseed: The Proclamation

Január 25-án jelent meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában a debreceni Angerseed “The Proclamation” című albuma.

A Peter D. Maniak (ex-Carbon Cage, ex-Neochrome) vezette death metal zenekar első nagylemeze két EP után készült el, melyek közül az egyik, a 2012-es “Dawn Of A New Kingdom” bónuszként teljes egészében szerepel is a digipak csomagolású CD-n.
 
 
2014 nyarán az Angerseed megosztott első helyen végzett a Rockmaraton Fesztivál és a HammerWorld magazin közös tehetségkutatóján, melyen többek között lemezfelvételi lehetőséget nyertek a debreceni MMP Stúdióban. A “The Proclamation” felvételei ott zajlottak.  
 
Az énekes, Peter D. Maniak a következő gondolatokat osztotta meg a kiadvánnyal kapcsolatban:
 
“Az anyag egy hároméves alkotói folyamat eredménye. Minden szinten minden benne van, amiről ma a zenekar szól. Ez az Angerseed 2015 végén, 2016 elején, ez valóban egy egyenes “kinyilatkoztatása” és összefoglalása mindennek, amit eddig csináltunk. A zenei rész a két gitárostól származik, a szövegek pedig tőlem erednek. Úgy érezzük, hogy semmilyen téren nem lett standard a végeredmény, ugyan death metal, de véleményünk szerint nem egy “tizenkettő egy tucat” produkció, reméljük, hogy sokan fognak egyetérteni velünk!
 
A lemez egy laza koncepció mentén halad végig. Laza, mert külön-külön is lehet értelmezni a dalokat, de van egy szál, amin végigfut a sztori és melyet javarészt egy, a világban nyitott elmével és szemmel járó egyén belső vívódásain, gondolatain keresztül követhetünk. A koncepció értelmezhető az egyén életének külön szakaszait és érzelmi periódusait végigkövető folyamatként, de akár egy globális ciklust leíró történetként is: az értelem újbóli felemelkedésétől (The Rise of Meaning) indul és egy újabb szellemi sötét korral (Age of Blackening) zárul, tehát többféle értelmezés is lehetséges. Az egyénre hatással vannak a múlt értékei, a jelen történései és a jövő nem túl fényes ”perspektívái” is. Ezek elegye adja a gondolatait, melyek alapból tiszták és eredendőek, a szabadságért és az elmét uralni akaró folyamatoktól elszakadni akaróak. Szeretne mindentől függetlenül élni, és habár alapból optimista a látásmódja, egyre élesebben látja a sötét jövőt. A szövegek több síkon is értelmezhetőek, egyénenként más jöhet le belőlük. Azért az alagút végén mindig megcsillan a fény, de a vég egyértelműen elkerülhetetlen, bárhogyan is próbálják a mindenkori hatalmak ezt beállítani. Szövegeinkben nem politizálunk, de kivehetőek belőlük a minket körülvevő világ által keltett ingerek és reakciók.”
 
A “The Proclamation” albumhoz tartozó első koncertklip az “Unjustified Presence” című dalra készül. Utána pedig a “Victims of Appearance” következik a tervek szerint. Természetesen az első Angerseed nagylemez szöveges videók formájában is feldolgozásra kerül majd a közeljövőben.
 
 
A banda folyamatosan frissülő facebook oldalán és egyéb netes oldalain minden aktualitás megtalálható a zenekarral kapcsolatban, meghallgathatóak dalok az eddigi anyagokról, megtekinthetőek az Angerseed hivatalos videóklipjei, illetve koncertvideói. Valamint többféle változatban megrendelhető az új CD is. A különböző boxok limitált példányszámban lettek legyártva, így érdemes időben rendelni a pólóval, poszterrel, pass-tartóval, kitűzőkkel felturbózott “The Proclamation” csomagokat!
 
A debreceni lemezbemutató koncert 2016. április 23-án, szombaton a Kaptár Music Clubban, a “Full Of Anger 'Rebirth Of Power' Fesztivál” keretén belül lesz, az osztrák VxPxOxAxAxWxAxMxC, és a szintén új lemezét bemutató Christian Epidemic társaságában.