"Annyiszor mondták már ránk, hogy nincs feljebb"

 

Ennyi idő után is mindig új célokat kell kitűzni és azokat rendre el is érni. Nem szabad tátott szájjal otthon ülni, és csak várni, hogy belerepüljön a sült galamb, és rockzenekarként ez különösen igaz. A kulcsszó a megújulás. Eleinte ezt nem tudatosan csinálja egy zenekar, később viszont már nagyon fontos, hogy elsősorban mi ne fásuljunk bele a lemezkészítésbe, a turnézásba. Ha nem is tudatosan, és nem is látja át minden momentumát, de ezt a közönség is érzi – és persze a folyamatosan megjelenő új anyagokon keresztül tapasztalja is. Az újdonság mindig hozzá tud tenni egy kicsit ahhoz a képhez, ami addig az adott zenekarról kialakult. Ez persze nem feltétlenül jelent stílusváltást. 

 

 

Mi a szónak ilyen értelmében mindent megengedünk magunknak. Ha valamit teszünk, vagy nem teszünk, az nem azért van, mert félünk, hogy a közönség mit fog hozzá szólni. Mindig megyünk a saját fejünk után és azt csináljuk, amit szeretünk. Ez jön belőlünk, ehhez értünk, ebben érezzük otthonosan magunkat. Az ember nem tudja átlépni a saját árnyékát, akárhogy is próbálkozol vele, az a te árnyékod! Ha úgy tetszik, a Tankcsapdának is van egy árnyéka. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezt a fajta zenei közeget, ezt a fajta „zenekarcsinálási metódust”, illetve ennek a határait tudatosan igyekszünk feszegetni és apránként bővíteni.

 

 

A Tankcsapda indulásakor 20 éves voltam, de az a kor teljesen más volt, mást jelentett huszonévesnek lenni, mint ma – most pedig már nem annyi idős vagyok, úgyhogy azt hiszem, erre nem tudok okos választ adni! (nevet) Azt viszont biztosan mondhatom neked, hogy engem a mai napig ez a zene mozgat, ez a fajta hangzás érdekel, úgyhogy a válaszom az, hogy igen, valószínűleg ugyanilyen zenét szeretnék csinálni. Szerintem a Tankcsapda sohasem a követők közé, hanem a vezetők közé tartozott, nem mi megyünk a divat után, hanem időnként mi teremtünk divatot azok körében, akik erre fogékonyak. 

 

 

Amikor ez a dal megszületett, akkor valóban nem volt semmim. Az évtizedek alatt hál’ Istennek ez a helyzet megváltozott, de a szöveg ettől még igaz, velem történt meg, én éltem meg, én írtam le. Azért tudom mind a mai napig hitelesen elénekelni is, mert pontosan emlékszem, milyen az, amikor az embernek egy cipője van, és az is egész évben lyukas. Nyilván egy sikeres zenekar mögött feltételezhető egy anyagi biztonság is, ezt soha nem tagadtuk, soha nem ütköztünk ellentmondásokba. Nem próbálunk másnak látszani, mint amik vagyunk, akkor sem, ha már nem ugyanazok vagyunk, mint akikként indultunk, hiszen ez természetes. Persze arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a koncertjeinken a mai napig vannak olyan srácok, akik abban az élethelyzetben vannak, amiben én voltam annyi idősen – az ő számukra ezek a szövegek a ma is ugyanolyan húsbavágó aktualitással bírhatnak, mint amilyennel nekem bírtak azokban az években. 

 

 

Hogy miért pont most? Jó kérdés! Aki ismer és figyel minket, az tudja, hogy nagyon sokat játszunk itthon és külföldön is, rendszeresen csinálunk lemezeket. Ennek a koncertnek nincs valami „hatalmas” apropója. Nincs semmiféle évfordulónk, saját számokat tartalmazó lemezt is utoljára 3 éve adtunk ki. A zenekar egyszerűen a saját magának megszabott ritmusban éli az életét, most láttuk elérkezettnek az időt arra, hogy egy ilyen koncerttel is előálljunk. Nem éreztük úgy, hogy „tartozunk”, nem siettetünk semmit, de az tény, hogy egy nagy ismertséggel bíró zenekarnak Magyarországon előbb vagy utóbb, tehát esetünkben 28 év után (nevet) illik legalább egyszer színpadra állni az Arénában, hiszen ez minden előadó számára egy presztízsértéket képvisel, így rockzenészként is. Azt viszont semmiképp sem szeretném mondani, hogy ez lesz a csúcs – annyiszor mondták ránk az elmúlt 28 év alatt, hogy „ennél már nincs feljebb”, „ezt már nem lehet feljebb vinni”, „már nem lehet újat kitalálni”, mi pedig mindig rácáfoltunk erre. Mindenesetre nagy izgalommal várjuk, remélem, hogy nem csak mi hárman! (nevet)

 

 

Előfordult már, hogy egy-egy számhoz vendéget hívtunk – például a szintén debreceni Angerseed énekesével a „Számolj vissza!”című számban közösködtünk vagy az Ektomorfos Zotyával a „Koponyák és csontvázak”-ban – de ez a „sztárvendég” dolog egyébként sosem volt ránk jellemző. Ez az este, ha úgy tetszik, rólunk szól, így csak hárman zenélünk majd a színpadon. Igyekeztünk összeszedni egy újfajta „Best of”-ot, amiben természetesen ott lesznek a legismertebb számok, de jó pár „izmosabb” darab is. Amikor leültünk megbeszélni, hogy mik azok a számok, amiket jóformán „kötelező” lenne eljátszani egy ilyen koncerten, nagyjából dupla annyit írtunk össze, mint amennyi a koncert idejébe belefér – úgyhogy van miből válogatni! Szerintünk sikerült egy olyan programot összeállítani, ami a régebbi és az újabb keletű Tankcsapda-rajongóknak is örömet fog szerezni.

Solti Hanna