"Az ember alapvetően egy idő után érzi, milyen irányba halad"

Szöllősi Mátyással beszélgettünk a most megjelenő Váltóáram című novelláskötete kapcsán.

Vannak, akik könnyedén teljesítenek több műfajban is elég magas szinten. Előfordul, hogy valaki ugyanúgy képzőművészetben, kutatásban és akár sportban egyaránt nagy teljesítményekre képes. Szöllősi Mátyás, talán a kombinációknak köszönheti sikereit mind írásban, fotográfiában, sportban és remélhetőleg később zenében is. 
 
Nemrégiben nyertél egy nemzetközi fotópályázaton, és most jelent meg a novellásköteted az Európa Kiadónál. Lehet ilyenkor örömbeli különbséget tenni? Melyiket "vártad" jobban?
 
Teljesen más a kettő, már ami az öröm-részét illeti, mert a novelláskötetről már hónapokkal korábban tudtam, mikor fog megjelenni, a pályázat és az eredményhirdetés bizonytalan volt, milyen kimenetelű lesz a számomra. A fotós elismerés talán azért különlegesebb, mert igazi meglepetésként ért, és ez az első komolyabb díjam, aminek természetesen nagyon örülök. Az ember alapvetően egy idő után érzi, milyen irányba halad, de a megerősítés fontos, ha független szemek látják úgy, hogy érdemes dolgozni, utánajárni a témáknak. Ami a könyvet illeti, az első prózakötetem, tehát itt is van egyfajta debüt, de mivel 5 évig dolgoztam a novellákon, és már jelent meg korábban könyvem, ez sokkalta higgadtabb öröm.
 
A Váltóáram kilenc novellát tartalmaz, és az Orion csillagkép egyik fő csillagának átalakulása a vezető motívum. Maga a csillagkép szintén kilenc főcsillagot foglal magába. Ez önmagában is egy elég erős szimbolikával bír. Mennyire építesz ezekre, illetve milyen szerepet játszik ez a típusú szemléletmód az életedben (írásaidban, fotózás közben), adott esetben a magánéletedben?
 
Fontos szerepe van mindegyikben. Azt gondolom, hogy mindenki kötődik jelenségekhez, számokhoz, alakzatokhoz, formákhoz, és aki gondolkodik, és foglalkozik ezekkel, annak kialakul egy sajátos szimbólumrendszere. A vallás, maga a hit is ilyeneken alapul, hiszen az embernek alapvetően szüksége van “kézzel fogható” dolgokra, olyan szimbólumokra, amelyeket ért, de amik azért valami felsőbb erőre, ha úgy tetszik, elérhetetlenre, valójában megérthetetlenre utalnak. És ez összekötő kapcsot jelent az emberek között is, hiszen pl. a számok egyetemesek, mindenki használja őket, és majd’ mindenki ugyanúgy, persze nagyon sok mindent jelentenek, és az, hogy mire utalnak, már az egyes embertől, és az ő történetétől függ. A 9-es számnak fontos szerepe van a könyvben, pl. A Betelgeuse a 9. Legfényesebb csillag az égbolton, de ennél konkrétabb, emberközelibb értelemben is fontos a három a négyzeten. 
 
A kötetben szereplő emberi sorsok és a Budapest Katalógus nevű blogod kifejezetten összecseng, ha a tartalmat tekintjük. Mit jelent vagy okoz neked a mások életében való részvétel ilyen, nagyjából külső szemlélőként?
 
Igen, nagyjából van ez így. A kötet egyfajta bizonyíték arra nézve, hogy a hallott történetek bizonyos értelemben átélt történetekké válnak, erősen hatnak rám, illetve beindítanak bennem bizonyos folyamatokat. Azt gondolom, hogy több szempontból is hálás lehetek azoknak az embereknek, akik megosztották velem az életük egyes részleteit, mert sokat tanultam belőlük, komoly tapasztalat az elmúlt három év. Remélem, hogy ha nagyon áttételesen is, de a könyvvel vissza tudok adni valamit, vagy tovább tudok adni egy szemléletet, egy látásmódot.  
 
 
A fotóidat nézegetve arra gondolok, hogy például egy nehéz helyzetben élő családban a pozitív árnyalatokat fogod meg, vagy éppen a tájképeken jelen lévő szépség és az adott helyszín "nagyságának" egyidejűségét, vagy egy expedíció személyes jellegét. Fontosak neked a kontrasztok, szélsőségek minden területen?
 
Fontosak, igen, mert - annak ellenére, hogy elég egyértelműek mindezek, mégis - hajlamosak vagyunk beszürkülni, nem felemelni a fejünket, nem nyitunk a másik felé, az “ismeretlen” irányába. A könyvben nem bonyolult történetek vannak, hanem olyan novellák, melyek - érzésem szerint - azzal döbbenthetnek meg, hogy nagyon is valószerűek, bárki számára ismerősek lehetnek. A környezet mindig nagyon érdekel, s hogy az ember hogyan helyezkedik, igazodik el benne, milyen utakat talál magának, hogy találja fel magát, ha úgy tetszik. Volt aki azt mondta, hogy szomorúak ezek a történetek, de ezzel mélységesen nem értek egyet, mert semmivel sem szomorúbbak, mint amit magam körül látok nap mint nap. Olyasmiről írok, amit látok, ami körülöttem van.
 
Korábban költőként publikáltál két verseskötetet, sőt drámát is megjelentettél, ami bemutatásra került a Nemzeti Színház felolvasó színházi előadásaként. Hogyan éled meg ezeknek az írástípusírásoknak a létrehozását, változatosságát? Kíváncsiságból vagy belső késztetés alapján döntöd el, hogy éppen mit írsz?
 
Történetek mozgolódnak bennem, mondatok, illetve arcokat látok, és azok/ők késztetnek arra, hogy írjak. Nagyon sokszor volt olyan élményem, hogy “csak úgy” írni kezdtem, és nem volt sok előzménye a szöveg létrejöttének. Hagyom magamban áramlani az élményeket. Nagyon ösztönző például, és az elmúlt évben jó néhány ilyet írtam (szerencsére), az úti beszámoló, riportszerű írás, ahol egyrészt pontosan fel kell idéznem az eseményeket, másrészt van benne egyféle szárnyalás, hiszen újra átélem a történteket, és hihetetlen lehetőségként élem meg, hogy én alkothatok hozzá nyelvet, hogy azt, amit látok, én önthetem szavakba, hogy minderre lehetőségem adódik. Mindenkinek ajánlom ezt a tevékenységet.
 
Nem sok fiatal magyar szerzőnek sikerül az Európát "megszereznie" magának. Mit mondanál a ma felnövő fiatal íróknak, mire törekedjenek, hogy hasonló eredményeket érjenek el?
 
Nem hiszem, hogy ott tartanék, hogy tanácsokat kellene osztogatnom,  és ez amúgy is nagyon nehéz dolog, mert borzasztóan személyre szabott minden. Nem tudom, lehet-e egyáltalán  jó, hasznos tanácsot adni. Abban biztos vagyok, hogy egyrészt sokat kell dolgozni, és hogy alaposan át kell gondolni, hogy az ember mit ad ki a kezéből.
 
Van olyan terület a fejedben (bármilyen) most, amit még nem próbáltál, de érzed, hogy talán alkotni fogsz benne?
 
Nem ez jár most a fejemben, de a zene mindenképp ilyen dolog. Fiatalabb koromban zenéltem, és ismételten egyre nagyobb teret szakít ki magának az életemből, Hál’ Istennek, úgyhogy azt mondom: lehetséges, hogy hangszert ragadok majd idővel.
 
Hol találkozhatunk veled legközelebb?
 
A szeptember végi bemutató után az Olvasás éjszakáján (október 8.) fogok mesélni kép és szöveg viszonyáról az Alexandra pódiumon, illetve a Budapest Katalógus az, ahol folyamatosan lehet velem, pontosabban a képeimmel és az általam közvetített történetekkel találkozni. Illetve, kezdődik a kosárszezon, és mivel Dunaharasztin játszom, akár kosármeccsen is láthat az, akit érdekel a sport, a versengés.
 
 
Fotó: Szöllősi Mátyás