„Az volt a zászlóra írva: „Mutassunk meg ebből minél többet Magyarországnak!”
A reggae műfaj honosítását sokan 1991 novemberétől számítják, amikor megjelent a Ladánybene 27 első nagylemeze. Habár közel 32 éve léteznek ők így együtt, tervekből, célokból és újításokból továbbra sincs hiány. Beszélgetés Bodnár Tiborral.
Novemberben tartottátok első albumotok, a „Reggae” 25. születésnapját a Kuplungban, ahol további 11 (a koncertkiadást is beleszámolva 12) lemez legnagyobb dalai is megszólaltak. Ennyi sikeres dal mellett hogyan oldja meg egy zenekar, hogy ne kényelmesedjen el és játssza koncertről koncertre ugyanazt a repertoárt?
Idén 32 éves a zenekar, ami kimondva nagyon soknak tűnik. A mi sorsunk azért más – és talán szerencsésebb – e tekintetben, mert ez idő alatt annyit változott körülöttünk a világ, hogy ez segít időről időre megújulni, ad egy újabb hatalmas lökést. Ugyanakkor a reggae befolyása a rengeteg változás ellenére még mindig tud érvényesülni. Működik és ígéretes egy ilyen kis ország szűk rétegében is. Valahogy mindig voltak új gondolataink, új megoldásaink, új eseményeink, amivel haladtunk tovább. Nyilván annak is jelentősége van, hogy nem jönnek ki évente új lemezeink. Nem kényelmességi szempontból…
Taktikai szempontból?
Még az is lehet!
Miért pont a reggae?
A zenekar fennállásának első öt évében nem volt lemezünk, csak játszottunk mindenfélét, ami eszünkbe jutott, Johnny B. Goode-tól az AC/DC-n át a kínai versfeldolgozásig, tényleg mindent. Ebben a kísérletező időszakban bukkantunk rá Bob Marley „Babylon by Bus” című lemezére, aminek hatására kezdtünk elmélyülni a műfajban. 1990-ben felléptünk a tokaji „Rock gyermekei” táborban, ahol szintén ezt az eklektikus stílust hoztuk, de 5-6 reggae szám már fixen volt a műsoron. Szigeti Feri, (a Karthágó gitárosa – a szerk.) az akkor alakuló PolyGram kiadó producere volt. Látta a koncertünket, és szerződést ajánlott, azzal a feltétellel, hogy egy egységes reggae albumot készítünk vele. Amikor ’95-ben kijutottunk Jamaicába, akkor mélyült el igazán a szerelem. Odaát a reggae a nagybetűs Zene, ömlik a rádióból, ami nekünk magyarként meglepetés volt. Itthon akkoriban a „One Love”-on, a „Three Little Birds”-ön és a „No Woman No Cry”-on kívül senki nem ismert mást. Ezért aztán a zászlónkra ezt írtuk: „Mutassunk meg ebből minél többet Magyarországnak!”. Persze, nem azt mondom, hogy mi vagyunk a magyar reggae atyaúristenei, nem mi találtuk ki, egyszerűen csak lapos volt a talaj.
Február 10-én „Marley 72” emlékkoncert az A38 hajón! Mi a koncepció?
A hagyományos Ladánybene 27 „reggaeünnep” koncerten Bob Marley-dalokat játszunk majd, kongával, énekkel, autentikus férfivokálokkal, ami nagyon komoly kihívás és megtiszteltetés egyben. A buli fő mozgatórugója – mások mellett – Shaka Black, egy londoni freestyle énekes lesz, de hívunk olyan vendéget is, aki direkt nem ebbe a műfajba sorolható: ő Zahár Fanni, egy tündéri fuvolás, szaxofonos hölgy. A buli után, megfelelve a budapesti klubélet átalakulásának, egy Official Afterpartyra is sor kerül a Kuplungban. Nincs túlszervezve a dolog, de a két DJ (Áfonya és DreadHead) mellé szabad lesz a feljutás az arra járó énekeseknek, MC-knek is! A novemberi koncertünk után is próbálkoztunk egy ilyennel, azonban akkor annyira ráfeszültünk, hogy időben befejezzük a koncertet és átérjünk az afterre, hogy véletlenül előbb hagytuk abba, a buli kezdetére pedig az emberek hazaszállingóztak. Ezt a hibát most nem fogjuk elkövetni!
Solti Hanna
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.17.
