„Azok a legjobb koncertjeink, amikor a közönség részeg...”

 

 

 

Szabolcs: Én Tiszakécskén a zeneiskolában, egy darab pergődobon meg egy falapon indultam. Nagyon utáltam a dolgot először, szóval magam sem tudom, miért folytattam. Aztán nézd, most meg ez az életem. Azt hiszem, valamikor útközben megszerettem a dobolást.

Levi: Én meg nagyon nagy Beatles-fan vagyok, nekem ők az alapkő. Így hát egyszer csak a fejembe vettem, hogy csinálok egy Beatles tribute-öt..

 

Levi: Szabolccsal mindketten utólag csöppentünk a csapatba, a klasszikus úton: kiszállt az akkori tag, és mi jöttünk a helyére. Persze az egész csak helyettesítésnek indult, egy-két koncertre, aztán szerencsére ott ragadtunk.

 

Levi: A pár hete megjelent debütáló szám szövegét az énekesünk, Netti írta, a következőt meg, ami majd mostanában jön ki, én jegyzem. Szóval talán okoskodhatunk úgy, hogy Netti szerzi a progresszívebb nótákat és szövegeket, én meg az autentikus funk stílusban ötletelek inkább. De persze ennek az egésznek egy csapatmunkának kell lennie, mindenki hozzáad a dalokhoz, közösen bontogatjuk az ötleteket, hiszen mindannyian elégedettnek kell lennünk a dologgal. Hét embernél pedig ez nem olyan egyszerű, mint mondjuk egy duónál.

 

Levi: Úgy szoktunk fogalmazni, hogy mi egy funk supergroup család vagyunk. Ez annyit tesz, hogy mivel már ősidők óta ismerjük egymást, csak úgy barátként is találkozunk. Talán éppen ezért is kapjuk meg sokszor azt a kritikát, hogy jó ránk nézni a színpadon. A funknak tudniillik éppen ebben a közösségi dologban lehet megragadni a lényegét. Azok a legjobb koncertjeink, amikor a közönség részeg: a funkzenénél őrült nagy pozitívum, ha már „jókedvűen” találjuk a hallgatóinkat, mert könnyebben oldódnak, és jönnek a táncparkettre. Egy olyan funkbuli például nem hiteles, ahol mindenki csak ül és néz – ez egyszerűen nem az a fajta zene és soha nem is volt az: itt az emberek megmozdulnak, jól érzik magukat, és táncolnak.

 

Levi: A választ George Clinton meg James Brown tudta régen, mi pedig azt próbáljuk kitalálni, hogy a modern zenei világban hol is van a funk helye. Ennek a stílusnak Amerika az őshazája, itthon sosem voltak igazából tisztán funkot játszó előadók. De ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy nem is tudnánk eredeti amerikai funkyt játszani. Egyrészt teljes fúvós szekció és vokalisták kellenének hozzá, de még egy héttagú zenekart is nehéz egyben tartani. Másrészt meg a funky egy letűnt kor zenéje. Amolyan retró.

 

Szabolcs: Éppen ezért nagyban tervezzük is a zenekar jövőjét... olyannyira, hogy múltkor hazafelé úgy elbeszélgettünk az új nótákról, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy már Csongrád megyében vagyunk, miközben Kecskemétnél akartunk lehajtani. Stúdiózni szeretnénk, klipet forgatni, és boldogság lenne a következő nyarat úgy végigturnézni, hogy már teljesen a saját számokból állhasson a repertoár... na meg a színpadképet is kicsit alakítanánk: kellene például valami jó kis funkys fellépő cucc.

 

Levi: Régen, az aranykorban a funky zenekarok nagyon egyedi, szinte ikonikus ruhákban léptek színpadra. Ha csak megnézzük akár a legendás Earth, Wind & Fire-t, nagyon brutális fotókat lehet találni, sokkolóan néztek ki. Zolira valami szörnyű bundát adnánk, én meg felvehetnék egy csiricsáré öltönyt, mondjuk pávatollas kalappal. Be kéne járnunk a főváros turkálóit, hátha találunk valami ütőset. Mint például a rongy, amit mindenki félretol, hogy „na, azt biztos nem veszem meg”. Nekünk meg pont az fog kelleni. Manapság minden zenekar fehér ingben tolja. Szuper zenészek, csak túl egységes a színpadképük. Mi pont ezt akarjuk megfejelni, úgy, hogy azért közben ne nézzenek teljesen hülyének.

 

 

Frontfotó: Patyi Zoltán