Babyzés a Barbában - Budapesten a Royal Republic

Babyzés a Barbában - Budapesten a Royal Republic

November 12-én a Barba Negra közönsége igazán különleges estére számíthat.
A Svédországból induló Royal Republic ugyanis számos jelzővel illethető, de a szokványos, vagy az unalmas szerencsére távolról sem igaz rájuk. Az már sokkal inkább, hogy úgy keverik a műfajokat, mintha nem lenne holnap. Saját bevallásuk szerint imádják, ha egy koncert közben egyik pillanatban egy felcukrozott diszkódallamot játszanak, majd átvezetés nélkül zúzzák meg a közönség agyát egy iszonyú thrash metal riffel.

Stílusaik között szerepel a pop, a rock n’ roll, a heavy metal, az americana és szinte minden más, ami ezek között található. 2007 óta íródó életművük igazán változatos, ha csúcsokat kell keresni, akkor szinte biztosan ők is a 2016-os Baby-t mondanák elsőként, mellyel az amerikai rocklisták élmezőnyébe is betörtek. Már ebben az egy nótában is van minden a diszkótól, a blueson át a hard rockig, szóval ha erre ráhallgatsz és tetszik, akkor egész este jól érzed majd magad.

A bandának egyébként négy albuma jött ki eddig, ezek közül az utolsó 2019-ben jelent meg, vagyis (az utóbbi évek kusza világában) még újnak számít. Emellett folyamatosan pörgetik ki az új dalokat, ezek közül a tavaly megjelent RATA-TATA a turné névadója, legújabb zenéjük pedig a Diggin’ It névre hallgat. Hangolódj ezekkel a bulira, és jó szórakozást!

 
Írta: Kalácska Gábor
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.