„Legfőbb cinkosaink mindig a nézők voltak!”

„Legfőbb cinkosaink mindig a nézők voltak!”

Balázs Zoltán-interjú

Balázs Zoltán, színész, rendező, a Maladype Színház vezetője azon szerencsés művészek közé tartozik, akik a pandémia alatt – a járványügyi intézkedésekkel szinkronban – a színházak kényszerbezárása és időszakos újranyitása mellett is alkothatnak. A Jászai Mari-díjas rendező a Maladype Színház és az Operettszínház társulatával egyszerre készíti elő a nyitás után bemutatásra kerülő két nagyszabású mű színpadi adaptációját. A Maladype művészeivel Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország című darabját; az Operettszínház alkotóival Arthur Kopit és Maury Yeston közös szerzeményét, a Federico Fellini 8 és ½ című Oscar-díjas filmjéből készült nagysikerű Broadway-musicalt, a Nine-t próbálja. Érdekes egybeesés, hogy a Merlin és a Nine szinte egy időben ünnepli keletkezésének 40 éves évfordulóját.
 
Interjú: Császár Gergő
Frontfotó: Németh Mónika
 
Fotó: Juhász Éva
 
Mennyivel másabb „zárt ajtók mögött” színházazni a jelen helyzetben?
 
Egy olyan nyitott színházi műhely esetében, mint a Maladype, különösen összetett feladatot jelent. A helyzetünket az is nehezíti, hogy előadásainkat nem tudjuk streamelni, mivel nem rendelkezünk sem megfelelő technikai apparátussal, sem elegendő támogatással. Így, összhangban a járványügyi intézkedésekkel, társulatunk színészei leginkább Tankred Dorst Merlin című darabjának próbáira koncentrálnak, amelynek bemutatóját a közönséggel való újbóli személyes találkozás alkalmával, az újranyitás után tervezzük megtartani.
 
Egy darab rendezésénél mit kell másképp csinálni a „megszokott” menetrendhez képest?
 
Az alkotási gyakorlatot most a Covid-szabályozások határozzák meg; ezekhez alkalmazkodni nem kis teljesítmény. Fontos, hogy a speciális próbaidőszakot gondosan megszervezett próbatechnika tegye mindenki számára biztonságossá, ezért az előzetes rendezői elképzeléseket megvalósító színészi játékot ebben a gúzsba kötött formában kell tudatos komplexitással felépítenünk. Lényeges szempont, hogy a minőségi összjáték ne sérüljön.
„Nem véletlen, hogy az idén fennállásának 20. évét betöltő Maladype Színház a Merlinnel kívánja feldolgozni sajátos fejlődéstörténetét és különböző alkotókorszakait.” Mit jelent önnek a Maladype? Mit jelent ez a 20 év?
A Maladype szó lovári nyelven Találkozás-t jelent. A szó konkrét és elvont tartalmai egyszerre képviselik mindazt, ami a színházról alkotott elképzeléseim lényege. A Maladype számomra egy húsz éve véletlenül létrejött találkozásnak a legszabadabb platformja, ahol a legteljesebb, legboldogabb és legönazonosabb létezés élményét élhetem át újra és újra. Közös szakmai evolúciónk során számtalan kényes témáról beszéltünk már a kortárs színház nyelvén és olyan rendkívüli alkotótársakkal szövetkeztünk, akik maguk is a rendhagyót, az újat keresték. Ezekben a nem szokványos kalandokban legfőbb cinkosaink mindig a nézők voltak. Az ő megújuló figyelmük és kalandvágyuk bizonyítéka az elmúlt 20 év.
 
Mit kell tudni a Merlin c. darabról?
 
A Merlin a XX. századi ember történelmi és metafizikai tapasztalatainak monumentális összegzése. Egyfajta „történelmi revü”, ami Európa múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél. A Dorst által megálmodott történet, amely a kora középkor Angliájában játszódik, a bonyolultan ellentmondásos főhős megszületésével veszi kezdetét. Merlin a kelta mitológia népszerű varázslója, az ördög gyermeke, akit az apja halandónak nemzett, hogy így beteljesíthesse majd akaratát és felszabadítsa az emberek tulajdonképpeni természetét: az eredendő gonoszságot. Ő azonban nem akar engedelmeskedni és szembeszállva apja sátáni tervével, megalkotja a béke, az egyenlőség és az igazságosság alapelvein nyugvó alternativ világrendet: a Kerekasztal eszméjét, amelyet az ifjú Arthur király lesz hivatott valóra váltani. A mű korokon átívelő központi kérdése: képes lehet-e valaha is az ember az eszményi, harmonikus társadalom megteremtésére?
 
„A Nine című Broadway-mű zeneszerzője, Maury Yeston hozzájárult az előadás bővített zenei anyagához.” Ez azért nagy dolog lehet…
 
Óriási megtiszteltetés. Yeston úrnak köszönhetően a Broadway-siker 40 éves történetében a budapesti Operettszínházban hangzik majd el először a Nine filmváltozatának három ikonikus slágere – a Cinema Italiano, a Take it All és a Guarda la Luna. A dalszövegek magyar fordítását Szomor György készítette, aki az általam rendezett előadásban egyben a filmrendező főszereplő, Guido Contini megszemélyesítője is. Mivel az Operettszínházban három szereposztással valósul meg a Nine, a főszerepet Dolhai Attila és Homonnay Zsolt is megosztja egymással. A kaleidoszkóp-szerű játékban a különböző nőtípusok megformálóiként a közönség láthatja majd Bánsági Ildikót, Kalocsai Zsuzsát, Szulák Andreát, Siménfalvy Ágotát, Nádasi Veronikát, Vágó Zsuzsit, Janza Katát, Polyák Lillát, Peller Annát és Keresztes Ildikót is.
 
Mit kell tudni a Nine-ról?
 
A különleges musical, amely Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekművéből inspirálódott, az 1980-as évek elején Arthur Kopit librettójával, valamint Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el. Fellini legendás alkotása nemcsak a filmtörténet első rendezői önvallomása, zseniális és újító mű, de nagy hatást gyakorolt más művészekre is. A Nine 1982. május 9-én érkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott a nézők és a kritikusok körében is. 12 Tony-díjjal jutalmazták. Többek között: a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több ismert sláger is felcsendül a darabban.
 
Fotó: Németh Mónika
 
Mikor látta először a Fellini-filmet, és mi volt róla az első benyomása?
 
A kultikus filmet a szentesi drámatagozat diákjaként láttam először, és teljesen rabul ejtett az a cirkuszi forgatag, ami a Marcello Mastroianni lelkében zajló alkotói folyamatok örvényszerű mozgását szimbolizálta. Tetszett, hogy a főszereplőt körülvevő világ a fantázia, az álom és az emlékezés szűrőjén keresztül jelenik meg. Gyerekként én is bohóc szerettem volna lenni, így könnyen át tudtam érezni Fellini vonzalmát a cirkusz világához, és gond nélkül azonosultam a különböző archetípusokkal. A film sajátos nyelvezetének „bonyolultan egyszerű” jellegét persze csak évekkel később tudtam igazán megérteni és élvezni.
 
Volt szerencséje a két darab valamelyikét színpadon látni korábban? Ilyenkor tudatosan törekszik a hasonló megoldások elkerülésére?
 
Bár mindkét művet láttam már többféle feldolgozásban, egyik előadás sem befolyásolt a saját vízióim megalkotásában. A színészeket is arra szoktam buzdítani, hogy nézzenek meg minden lehetséges adaptációt, és maguk szűrjék le a szükséges tanulságokat. Egy produkcióban már sikeresen megoldott színészi pillanat még nem hordozza magában automatikusan az adott figura viselkedésére vonatkozó ok-okozati összefüggések általános érvényű átfogó magyarázatát. A próbák során arra törekszem, hogy az általam megrajzolt koordináták között a színészek a saját igazságukat találják meg, önmaguk személyiségéből kiindulva.
 
Mennyire embert kívánó feladat két ekkora volumenű művet egyszerre kézben tartani? Hogyan lehet ezt megoldani?
 
Rengeteg ember összmunkája szükséges, hogy e két nagyívű darabnak a színpadra állítása ideális feltételek között történjen. Szerencsére a Maladype Színházban és az Operettszínházban is rendkívül felkészült, profi csapattal dolgozhatok együtt, akiknek az előadás sikere ugyanolyan fontos, mint nekem. A legfontosabb, hogy maximálisan megbízzak azokban a szakemberekben, akik a rövid és hosszú távú szervezési, valamint kivitelezési feladatokat elvégzik körülöttem.
 
Mennyire nehéz / vagy éppen könnyű egy adott színházi darabban reflektálni az aktuálpolitikai, közéleti helyzetekre? Kell egyáltalán?
 
Direkt kiszólásokkal nagyon könnyű elnyerni azon nézők tetszését, akik mindenféle elvektől és ideológiáktól megittasulva pártpolitikai elkötelezettségüket demonstrálni járnak a színházba. Közéletünkről árnyalt és részletgazdag képet festeni, már sokkal nehezebb és kockázatosabb vállalkozás. Feszültségekkel teli társadalmunkban különösen veszélyes emberi és művészi feladat. Rendezéseimben igyekszem azokra a valóságimpulzusokra rátalálni, amelyek tényszerűségük által nem ítélkeznek, és nem diszkriminálnak.
 
Ön hogyan látja a színház jövőjét? Jelenleg mi a legfontosabb – akár az alkotó, akár a közönség szempontjából? Mit tehetünk?
 
A világjárvány kitörése után közvetlenül, amikor otthonaikban önkéntes száműzetésüket töltötték az emberek, az volt a benyomásom, hogy a színház csak a lakosság viszonylag kis hányadának hiányzik. A mindennapos színházi események és a személyes találkozások utáni sóvárgás főleg a színházi szakembereket jellemezte. Akkor úgy éreztem, hogy a pandémia örökre megváltoztatja a színházba járás klasszikus szokásait és a karantén után a kultúrafogyasztás másféle módjait választják majd az emberek. Mostanra azonban tisztán látható, hogy mindenki telítődött a különféle online tartalmakkal, és az emberekben kezd újraéledni a közösségi élmények által átélhető közvetlen és emberi pillanatok iránti igény. A színháznak nemsokára újra „mozgósító” szerepe lesz, és bízom benne, hogy ezt hitelesen teszi majd.
 
 
EZ A CIKK A BUDAPEST BEAT MAGAZINBAN JELENT MEG. OLVASS MÉG: