Beck Zoli és Csorba Lóci is fellép a jótékonysági koncerten a MagNet Fény Ünnepén

Beck Zoli és Csorba Lóci is fellép a jótékonysági koncerten a MagNet Fény Ünnepén

Immáron második alkalommal szervez adománygyűjtő gálát a Fábián Juli Emlékalapítvány “Fény Ünnepe” címen a MagNet Közösségi Ház patinás épületében - idén olyan fellépőkkel mint Beck Zoli (30Y), Csorba Lóci (Lóci Játszik) vagy Szebényi Dániel (godfater.). A december 6-án megrendezésre kerülő, délutántól estébe nyúló eseményen minikoncertek, különleges zenei előadások várják mindazokat, akik támogatni szeretnék a nehéz helyzetben lévő zenészeket  az alapítványon keresztül.
 
A Fábián Juli Alapítvány kettős céllal indult útjára 2018 tavaszán: feladata egyrészt a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő emlékének ápolása, másrészt a nehéz helyzetbe került zeneipari szereplők támogatása. Ahogy az alapítvány működése során is kiemelt cél, hogy valamennyi műfajtól és korosztálytól függetlenül egyformán nyitottak legyenek minden irányba, ugyanez a törekvés felfedezhető programjaik összeállításában is: a már bejelentett nevek között egyaránt megtaláljuk, az alternatív, a jazz és a popzene képviselőit.
 
A már bejelentett nevek között ott találjuk a 30Y frontemberét Beck Zolit, Csorba Lóci a Lóci Játszikból ezúttal szólóban érkezik, de ott lesz Gyárfás István jazzgitáros is, aki annak idején felfedezte Fábián Julit - bár ő erről úgy nyilatkozott hogy a Napot nem kellett felfedezni. Jazz vonalról érkezik Ávéd János szaxofonos és Szebényi Dániel billentyűs is, akik Szepesi Mátyással, a Konyha frontemberével, Juli egykori menedzserével és zenésztársával közösen is eljátszanak néhány dalt, pl. a Juli emlékére készült Like a Child című dokumentumfilm Földrevaló c. betétdalát. A MagNet Közösségi Ház immáron másodszor ad otthont a Fény Ünnepe gálának patinás Andrássy úti épületében.
 
 
A fellépők listája folyamatosan bővül, az aktuális lista pedig a következő:
Beck Zoli (30Y)
Lóci Szóló 
Szebényi Dániel (godfater.)
Ávéd János
Szepesi Mátyás (Konyha)
Gyárfás István
 
A befolyt összegből az alapítvány újabb pályázatot ír ki, amely során azokat a zenészeket és háttérmunkásokat támogatjuk, akik egészségügyi élethelyzetük, egészség-károsodásuk, vagy a korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen, a Covid-19 járvány következtében kialakult helyzetben nem tudtak fenntartani magukat vagy családjukat.
A helyszín limitált befogadóképessége miatt - 190 fő - mód van különböző kategóriájú támogatói jegyek vásárlására is. JEGYEKET ITT tudtok váltani!