„Van, amikor irritálóan sznob, néha meg abszolút proli, még nincs eldöntve”

„Van, amikor irritálóan sznob, néha meg abszolút proli, még nincs eldöntve”

Bemutatkozik a GranCanada.

A zenekar 2018 végén alakult nyolc taggal, a jelenlegi formáját azonban egy éve nyerte el, héttagú, három frontemberes felállásban. A zenéjükben a hiphop, R&B és neo-soul világa keveredik, a koncertjeiken pedig a hangok mellett a pozitív energiát is hagyják szabadon áramolni. Bemutatkozik a GranCanada.
 
Írta: Nagy Daniella
 
 
Miként alakult a zenekar, hogyan formálódott azóta?
 
Gáll Barnabás: Nyolc taggal alakult nagyjából másfél éve, tavaly ősszel pedig jött egy nagyobb újulás több poszton is. Nincs már szaxi és billentyű, van viszont három front, két rap – egy ének mixben (a dob-bass-gitár-trombita mellett). Zeneileg ez elég sok mindent megváltoztatott, frissült az alkotói tárház, sokkal jobban odafigyelünk egymásra. Nem lehet hibákat elfedni a hangerővel, ehhez hozzá kellett szokni.
 
Milyen koncepció rejlik a felállás és a hangzásvilág mögött?
 
Bodó Bence: Leginkább emberi tényezők határozzák meg. Az, hogy mindenki ugyanúgy hozzá tudjon tenni, mindenhez, amit alkotunk, mint ebben az interjúban is. A mostani felállás egészen letisztult, de szokatlan is. Ez rengeteg kísérletezésre ad lehetőséget, ebből hozzuk ki, amit tudunk, ahelyett, hogy a túlhangszerelés mögé bújnánk.
 
Miként határozzátok meg a zenéteket?
 
B. B.: Van, amikor irritálóan sznob, néha meg abszolút proli, még nincs eldöntve. Hiphop és neo-soul keverék, ha a műfaj a kérdés. Egyébként pedig pálmafa esztétika: kicsit olyan az egész, mintha Pest közepén egyszer csak ott lenne egy pálmafa. Miért és hogyan került oda? Passz, de milyen fasza már, hogy ott van.
 
Mi alapján dőlt el, hogy milyen műfajokat vegyítetek egymással?
 
Erdélyi Dani: Alapvetően az elképzelésünk a hiphop és az RnB vegyítése volt. Mindenki tudott azonosulni ezzel a formulával, így hát ezen a vonalon kezdtük el a dalok írását. Később pedig próbáltuk nyomokban fűszerezni jazz-zel és soullal is. Szóval meglehetősen sokat kísérletezgettünk a műfajok ízléses összegyúrásával.
 
Mi jellemzi a dalszerzési folyamataitokat? Ki és miként vesz részt benne?
 
Tóth Tomi: A zenekar tagjai mind rengeteg különböző stílust hallgatnak. Persze, vannak átfedések, de a sokszínűség miatt nagyon sok ötlet merül fel egy-egy dalíró sessionön. Ezek egyébként elég organikusan jönnek létre. Például én hozok egy riffet vagy egy kevésbé kidolgozott témát, ami olyan, mint egy nyitott mondat. Érzed, hogy mi akarna lenni, de még nagyon sok irányba elmehet. Ehhez teszi hozzá mindenki a saját részét. Ezután pedig addig gyúrjuk a dalt, amíg meg nem utáljuk, majd újra bele nem szeretünk.
 
Szöveg tekintetében mik a fő inspirációitok és témáitok, és szerintetek miért érdemes velük színpadon, zenei köntösben foglalkozni?
 
Geri Szabolcs: Engem először meglepett a csapat zenei stílusa. Mindenki totál energiabombaként vitte a hátán a hangulatot. Fantasztikusak voltak már az első közös próbáink is, és ez motivált, hogy annyi szeretetet és energiát vigyek bele a szövegekbe, amennyit a többiek. Szeretem, hogy tényleg minden szám egy közös gyerek. A szövegeimben pedig egyre inkább törekszem az őszinteségre, és arra, hogy a srácok gondolatait is képviseljem, ne csak a sajátjaimat.
 
Mi tesz titeket jó csapattá, mi a közös dinamikátok mögötti hajtóerő?
 
Varga Zsófi: Abszolút egyenrangúság van a zenekarban. Inspiráljuk egymást azzal, hogy kihozzuk még jobban a másik erősségeit. Kezdettől fogva a sokszínűség volt a kulcs. Bár más közegekből jöttünk és máshonnan inspirálódtunk, közös a nevezőnk.
 
Mi a célotok a zenétekkel?
 
G. B.: Szerintem már annál több energiát, időt, pénzt meg miegymást beletettünk, hogy ez egy vidám hobbizenélés legyen. Viccet félretéve, szeretnénk a magyar piacon meghatározót alkotni, és persze, külföldön is szívesen kipróbálnánk, mit tudunk, például showcase fesztiválokon.
 
Jelenleg nem éppen lehet határozott terveket szövögetni az elkövetkező hetekre-hónapokra, de milyen jövőbeli elképzeléseitek vannak?
 
V. Zs.: Az biztos, hogy ezen a nyáron szeretnénk rögzíteni több olyan számot is, amiket a turné során már hallhatott élőben a közönség, és amiken ez a váratlanul jött szabadság is érlelt. Remélhetőleg valami vizuális tartalommal is össze lesznek kapcsolva. Az előzenekarozást nagyon szerettük a Follow The Flow, az Ethnofil és a Lóci játszik előtt is. Ha lesz rá alkalom, szeretnénk még menni, mert nagyon jó élmények, amikből sokat lehet tanulni. A következő saját bulit illetően pedig elmondhatom, hogy az új számok és a 2. szülinapi banzájunk kapcsán is lesz meglepetés.

AZ INTERJÚ EREDETILEG A 2020-AS MÁJUS-JÚNIUSI ROCKSTAR MAGAZINBAN JELENT MEG