HAZAI DEATHCORE!

HAZAI DEATHCORE!

BEMUTATKOZIK A MHORAI

A mezőkövesdi Mhorai egy viszonylag frissen alakult deathcore zenekar, amelyet Köteles Máté (gitár) és Floszmann Gergő (scream) alapítottak – ők korábban már dolgoztak együtt egy közös melodic death metal zenekarban –, később csatlakozott Gáspár Tamás (basszusgitár), aki főként black metalos zenei hátterével tette sötétebbé a dalokat. Céljuk az USA keleti-parti deathcore stílus magyarországi képviselete. Év elején jött ki bemutatkozó daluk, a Liberation (a dal rögzítése házi stúdiójukban történt, a keverési munkálatokat Simon István végezte a No Silence Stúdióban; a zenekar grafikai arculata, a logó és a lemezborítók az énekes keze munkái), most pedig itt is a következő single, a Plain River. A zenekar a következőket mesélte az új számról:
 
 
„A dal egy disztópikus tájleírás, mely egy cseppet sem fényes jövőképet vetít előre. A szövegben rejlő üzenet az, hogy az emberiség már elkésett a változással: a pusztaságon elterülő folyó felszínén visszatükröződnek a mindenkori emberiség által az anyatermészettel szemben elkövetett hibák, és a folyó felszíne alatt lévő holt lelkek magukhoz hívják a szemlélődőt.”
 
 
Várhatóan még két kislemezzel jelentkezik a zenekar az eddig megjelenteken kívül, aztán az év második felében jön a nagylemez is. Az albumon a tervek szerint a magyar underground zenei élet több alakja is szerepel majd vendégként. A Mhorai jelenleg nem rendelkezik állandó dobossal, de amint a poszt betöltésre kerül, megkezdik a próbákat és a felkészülést a jövőbeni koncertekre.