Te mire vársz?

Te mire vársz?

Bemutatkozik a Nagyúr

Nagyúr

Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen

 

Valljuk be, ha az ember egy olyan kicsi zenei színtéren, mint Magyarország, egy már befutott, régi projekt után valami újba fog, akkor elég nagy rajta a nyomás. Ilyesmi a helyzet a Dereng és az Isten Háta Mögött bandák egykori tagjaival is, akik most együtt, a Nagyúr nevű új formációban, egy EP-vel alapozzák meg a közös útjukat.

 

Ezen persze nem tudják teljesen elhagyni a korábbi zenekaraik hatásait: a dalokon tisztán felismerhetőek azok a stílusjegyek és hangulatok, amelyeket már megtapasztaltunk tőlük. Ettől függetlenül azért várnak meglepetések az EP 18 perce alatt, hiszen ebbe a néhány dalba igyekeztek mindent belesűríteni, amit zeneileg mondani szerettek volna. A kemény, pörgős riffek olykor teljes katarktikus elborulásba mennek át, amelyeket szinte már nehezen követ az ember, olykor pedig lágy énekdallamokba csúsznak át észrevétlenül. A szövegekkel pedig – mint általában – most sem finomkodtak.