Bemutatkozó klip a Karmapirintől

Bemutatkozó klip a Karmapirintől

Lesd meg a nyíregyházi Szüret Alkotóműhely vezető zenekarának első videóját!

A most 4 éves formáció az elmúlt években több átalakuláson ment keresztül. Korábban Mankó Éva és Oláh Ibolya is énekelt a zenekarban, 2014. nyarától Szakos Andrea tölti be a frontember szerepét. A tiszavasvári lány a Megasztár 6. szériájában Radics Gigivel párbajozott a győzelemért, végül előkelő második helyezést ért el. Az énekesnő dalszerzőként és szövegíróként is dolgozik. A KARMAPIRIN szerepelt már a Magyar Rádió MR2 Akusztik című műsorában, az A38 hajón felvett koncertjét többször közvetítette a Petőfi TV, 2014-ben Nyíregyháza városát képviselte a budapesti Magyar Dal Napja elnevezésű rendezvényen, évente több mint 30 koncertet ad az ország klubjaiban és fesztiváljain, határon túli fesztiválok rendszeres fellépője. A zenekar a Kowalsky meg a Vega produkció hivatalos előzenekara (2014, 2016).
 
A KARMAPIRIN kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményeket játszik. A banda jelenleg a 2017-ben megjelenő első lemezén dolgozik, melynek producerei a Tankcsapda és a Kowalsky meg a Vega, valamint a Desperado lemezeit is jegyző debreceni hangmérnök páros. A színpadon felszabaduló sistergő energiáknak köszönhetően minden KARMAPIRIN koncert felejthetetlen élmény, amiről személyesen is meg lehet győződni április 29-én a Showbarlangban