Beth Hart – „Jobb úton lenni, mint otthon”

Beth Hart – „Jobb úton lenni, mint otthon”

Interjú az amerikai kortárs blues első számú dívájával.

Beth Hartot elsősorban az olyan gitárhősökkel közös kooperációról ismeri a hazai publikum, mint Jeff Beck, Slash és Joe Bonamassa. Pedig már 1996 óta – igaz, nem túl sűrűn – jelentkezik szólólemezekkel, amelyek az Egyesült Államokban már a legnagyobb bluesdívák közé repítették. Idei, Better Than Home c. albuma feltehetően egy újabb ajtót nyit meg a művésznő előtt, hangzásában ez egy könnyű, de mély soul lemez, afféle világ, amit Amy Winehouse is képviselt. Az anyag megjelenését követő világkörüli turné hazánkat is érinteni fogja: Beth Hart a 23. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál vendége lesz július 5-én. Első magyarországi fellépése kapcsán nemrég felkerestük őt telefonon.


Úgy tudom, nem jártál még Magyarországon; mi él benned az országról, mit hallottál eddig rólunk?

Ó, Budapestről hívsz, hogy vagytok, mi újság? Valóban nem jártam még nálatok és nem is tudok túl sok mindent az országról, csak azt hallottam, hogy nagyon izgalmas hely. Nagyon várom már a konceretet, izgatott vagyok!

Mi táplálja a zenédet mostanában és úgy általában?

Túlságosan különleges dolgokról nem tudok beszámolni neked, elsősorban maga az élet. Azon belül persze vannak fontos és kevésbé fontos dolgok. Ami leginkább hat a szövegeimre és a zenémre, az az a csoda, ahogyan változik az élet. Egyszer fenn, egyszer lenn – ez a hullámzás nagyon inspiráló. Aztán persze hat rám a családom, a barátaim, a kapcsolatom Istennel, az utazások. Nagyon szeretek utazni, új országokat megismerni, ezek a friss impressziók is mindig elindítanak bennem valamit.

Gondolom, erre utal az új lemezed, a Better Than Home címadó dala is.

Így van, mostanában nagyon sokat turnéztunk, természetesen a férjem végig velem volt, hiszen ő a turnémenedzserem. És az az igazság, hogy egyáltalán nem vágytunk haza, nagyon jól éreztük magunkat végig, ahogy a mostani turnén is. Amúgy ez egy nagyon bensőséges album lett. Nem akartam hülyeségekről irkálni, egyszerűen azt írtam meg, ami bennem zajlik. Az egyik legfontosabb sor a Better Than Home-ban hangzik el: I am not chasing the ghosts of the past.

A szövegek nagy része pozitív, de mégsem egy vidám lemez.

Nem tehetek róla, ez jött most belőlem. (nevet) Világéletemben mindenféle zenét hallgattam, punk-ot, heavy metal-t, blues-t, jazz-t, mostanában a soul-ra és a gospelekre mentem rá, talán ezért van kevesebb rockos dal a lemezen. Imádom a soul-t. Annak idején a kedvenc filmem volt a The Commitments (Dublinban játszódó ír film, egy bitang jó soulbanda alapításáról szól – V.G.), néhány éve újra elővettem és ezzel kiújult a soul-szenvedélyem.

Hogy viszonyulsz ahhoz, hogy gyakran hasonlítanak Janis Joplinhoz?

Természetesen örülök neki, ő egy hatalmas tehetség volt, nyílván minden bluesénekesnő szeretne úgy énekelni, mint ő. Szóval egyáltalán nem zavar, inkább hasonlítsanak hozzá, mint máshoz. (nevet)

 

Vágysz-e titkon egy olyan kaliberű popkarierre, mint amilyen Pinké, vagy amilyen Amy Winehouse-é volt?

Igen, természetesen! Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljusson a zeném, talán is a leglényegesebb tényező. A velejáró pénz sem rossz dolog, de nem számít annyira.

Ettél már halászlét (fisherman’s soup)?

A halász levese? Nem, még soha. Milyen az?

Ez egy magyar étel, folyami halból készül, és sok paprika van benne. Pakson nagyon jól csinálják, biztos meg fogod kóstolni, ha ott jársz majd júliusban.

Biztos! Ahogy mondtam, nagyon érdekelnek a különböző országok kulturái, szokásai, így az ételek is. Várom már, hogy ott lehessek nálatok!

Vígváry Gábor