Brit sztárproducer a HOTS workshopján

Brit sztárproducer a HOTS workshopján

December 4-én Matt Lawrence az A38 Hajón

Az A38 Hajó és szakmai platformja, az A38 Akadémia nagy hangsúlyt helyez a szakmai együttműködésekre, például a magyar könnyűzenét támogató Hangfoglaló Programmal, illetve a magyar zenei exportot segítő HOTS - Hungarian Oncoming Tunes-zal. Így örömmel jelentjük be, hogy december 4-én az A38 Hajó a helyszíne a HOTS következő workshopjának, melyen a vendég-előadó a Grammy-díjas brit hangmérnök-producer, Matt Lawrence lesz. A workshopon Matt előadása mellett egy listening sessionre is sor kerül, mely során a résztvevők közösen elemzik az előre beküldött dalokat. A beszélgetést Bali Dávid, a HOTS exportiroda vezetője moderálja.

Matt Lawrence már karrierje kezdetén nagyon magasra tette a lécet: egy kis, de annál híresebb Bath melletti stúdiójában kezdte kitanulni a hangmérnökösködést, és elkötelezettségére és szakmai hozzáértésére jellemző, hogy Van Morrison hét lemezén is dolgozott, miközben a stúdióban vett fel albumot Paul Weller, a Stereophonics vagy Annie Lennox is. Innen került a világszínvonalat jelentő Metropolis stúdióba, ahol már a U2, a Clash, a Rolling Stones, Elton John vagy a Garbage számait és lemezeit vette fel és keverte, de Björkkel vagy DJ Shadow-val is a karrierjének kezdetén dolgozhatott együtt. Több mint tíz éve dolgozik szabadúszóként, és egészen elképesztő névsor szerepel a portfóliójában: Adele, Amy Winehouse, Ellie Goulding, Emeli Sande, a One Direction, Robbie Williams, a The White Stripes, Beyoncé vagy Lady Gaga.
 
Hangmérnökként és producerként rendkívüli sokoldalúságát dicsérik: a felvételi és utómunkafolyamat minden elemét tökéletesen ismeri, és különösen otthon érzi magát a bonyolult, nagyzenekaros hangszerelések keverésében. Grammy-díját a Mumford & Sons Babel című albumának lemezfelvétel-produkciójáért kapta: a Babel tripla platinalemez lett Nagy-Britanniában, és csak Amerikában több mint két és félmillió példány kelt el belőle. Matt Lawrence mixei és produkciói összességében már jóval túl vannak a tízmillió eladott példányon, így elmondható, hogy egy rendkívül tapasztalt és sikeres szakember osztja meg tudását ezen a workshopon.
 
A workshop keretein belül lehetőség nyílik egy rövid listening sessionre is, amelyre magyar szerzők dalait várják. Amennyiben szeretnéd megmutatni a dalodat a producernek, küldd el .wav kiterjesztésben az info@hotsmusic.hu címre "Matt Lawrence workshop" tárgyú e-mailben. A beérkezett dalokból a  producer választja ki azokat a dalokat, amikkel foglalkozni szeretne a session ideje alatt.
 

Helyszín